Emlékszel az Amerikai pite sztárjára? A Sörminátor dögös pasi lett!

Jót tett neki az idő.

Talán a film készítői sem gondolták: 1999-ben mutatták be a mozik, mára már legenda az Amerikai pite. 

A történet négy végzős gimnazistáról szól, akik fogadalmat tesznek, a szalagavatóig elvesztik a szüzességüket. A film címét egy dalból kölcsönözték, de Jim, az egyik főhős egy emlékezetessé vált jelenetben egy forró, gőzölgő pitével próbál meg közösülni.

Érdekes, hogy Kevin, Jim, Chris és Paul mellett akadt egy olyan mellékszereplő is, aki maradandóbb emléket nyújtott, mint a főszereplők többsége. Ő egy különc osztálytársuk, Chuck Sherman, azaz a Sörminátor, aki azt állította, ő bizony már nem szűz! Ha ma ránézünk az akkor erősen csúnyáka srácra, nem lenne kétségünk efelől.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

PicsOfTheDay (@picsoftheday001) által megosztott bejegyzés,

Előkerült az a lány, akit állítólag elkapott a Sherman, ő pedig miután kiderül, mit terjesztenek róla, a bál nyilvánossága előtt cáfolja mindezt. Sőt, elárulja, a Sörminátor bizony gyakran bevizel zavarában.

Nos, a helyzet ma úgy fest, hogy inkább a lányok lennének azok, akiknek beszaladna…, pláne, ha alaposan megnézik a Sörminátort alakító Chirs Owen képeit!

A Sörminátort alakító Chris Owen ma is színészként dolgozik. Emelett elkezdett fotózni is, és egyre ismertebb a szakmájában. Két éve az All the jam című filmben láthattuk utoljára, de így is több mint huszonöt filmet jegyez már karrierje során.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Impromptu photo shoot during celebration of the half way mark of shooting. Thank you! @aleetet #blackandwhite #headshot #iwishialwayslookedthiscool #allthatjam

Chris Owen (@chriscoleowen) által megosztott bejegyzés,

A 38 éves színésznek azért van humora, tudja, hogy most már egy életre rajta marad a Sörminátor szerep. Így feltehetően ő is tisztában van azzal, hogy sosem játszik majd Othellot, hiszen nagy valószínűséggel végig röhögné az előadást a közönség.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I’m heading to Columbus, Ohio for my first #HorrorHound this weekend!

Chris Owen (@chriscoleowen) által megosztott bejegyzés,

Szemmel látható az is, hogy a sport és az arcszőrzet is jót tett neki, igazán férfias lett a karaktere. Rossz hír a lányoknak, hogy közösségi oldalát nézegetve szinte száz százalék, hogy a szíve foglalt.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Casually showing off my new bicycle. #matteblack #cycling #6ku #stockbike #cantwaitforupgrades #singlespeed

Chris Owen (@chriscoleowen) által megosztott bejegyzés,

betöltés...