Egy csillárral jár jegyben ez a nő, sőt, szeretne is összeházasodni vele

Talán ha április elseje lenne, mindenki azt hinné, hogy egy tréfáról van szó, pedig most nem ez a helyzet. A 33 éves, brit Amanda Liberty-nek olyan jegyese van, mint talán senki másnak e Földön: egy 90 éves, internetről rendelt csillár… igen, csillár!

A nő Lumiere-nek nevezte el a tárgyat, amelyet az eBayről rendelt, körülbelül 130.000 forintnyi összegért. “Ahogy megláttam Lumiere-t az eBayen, rögtön tudtam, hogy ő az igazi nekem!

Szerelem volt első látásra!” – mesélte a boldog nő.

A nő annyira fel van villanyozva, hogy Valentin-napon el is jegyezték “egymást”. Egyébként nem ez volt az első tárgy, ami fényt hozott az életébe, ugyanis ezen kívül 24 másik csillárral él még nyitott kapcsolatban. “Szeretem csókolgatni, ölelgetni Lumiere-t, de éjszaka Jewel-lel alszom, mert őt lehet hordozni és jobb hozzábújni is.”

Jewel-lel egyébként azért is lehet jobb együtt aludni, mert valószínűleg közös vonásuk, hogy mindketten szeretnek sötétben aludni… úgy egyikőjük sem tud, hogy ég a villany.

De az igazi szerelme Lumiere, aki egyáltalán nem féltékeny típus – árulta el Amanda.

A nő annyira odavan érte, hogy még a karjára is rátetováltatta, annak ellenére, hogy a tűket viszont nem szereti. Sőt, Amanda azt is elmondta, hogy Lumiere-nek is tetszik a tetoválás, ugyanis ha nem így lenne, már szólt volna… merthogy mindig szól, ha nem tetszik neki valami.

A párnak mellesleg még nincs kitűzve a konkrét időpont az esküvőre, de azt már most tudják, hogy sok ember előtt szeretne hűséget fogadni a csillárral.

A nőnek egyébként nem a csillárok az első szerelmei az életében… 14 éves korában egy dobkészlet, később pedig a New York-i Szabadság-szobor iránt is táplált érzelmeket… mi több, ez utóbbi volt az, ami miatt Liberty-re változtatta a nevét még 2010-ben.

betöltés...