Mi történik az emberi aggyal a halál után? Hátborzongató dolgok derültek ki egy kutatás során!

Egészen biztosan, mint minden ember, te is feltetted már magadnak a megválaszolatlan kérdést: “de mégis, mi lesz velünk a halálunk után”?

Sokan, akik visszatértek az úgynevezett klinikai halálból, arról számoltak be, hogy egy különös fényt láttak az alagút végén.

Olyan is van, aki tudatában van annak, hogy elhagyta a testét, és kívülről látta önmagát, amint a műtőasztalon fekszik, és az orvosok próbálnak mindent megtenni érte.

Egész mostanáig nem lehetett tudni, hogy mi lesz az aggyal a halál után. Egyes tudósok azt feltételezték, hogy a test halála után bizonyos agyi aktivitások még tovább is működnek. Ami azért is igen félelmetes, mert eszerint az emberek pontosan érzékelik azt, amikor az orvosok megállapítják a halál beálltát.

A New York-i orvostudományi karán dolgozó dr. Sam Parnia és csapata olyan embereket vizsgált, akik szívroham következtében hunytak el. A pácienseknél beállt ugyanis a halál állapota, de sikerült újraéleszteni őket.

A legtöbben arról számoltak be, hogy hallották és érzékelték mindazt, ami velük történt a klinikai halál állapota után. Az akkor jelenlevő orvosok, és ápolók pedig csak alátámasztani tudták, hogy egészen pontosan, minden úgy történt, ahogyan azt a “halott” személy elmesélte.

A klinikai halál pillanatában leáll a szív és a vérkeringés is megszűnik az agyban. Leállnak az agyi funkciók, megszűnnek a reflexek, a pupilla nem reagál a fényre. Viszont a bizonyítékok azt támasztják alá, hogy bizonyos “energiarobbanások” történnek az agyban, amikor valaki meghal.

A nagyagykéreg a szív összeomlása után folyamatosan kezd lelassulni, 2-20 másodpercen belül már nem lehet műszerekkel mérni az agyi aktivitást. Beindul a sejtfolyamatok leállása, és végül teljesen elpusztulnak a agysejtek. Ez utóbbi viszont egy hosszú folyamat, a szív leállása után akár több órába is beletelhet.

Két nagyon fontos 2016-ban napvilágot látott tanulmány alapján arra is fény derült, hogy a halál beállta után 48 órával még nagyon sok gén működik, sőt, aktivitásuk is fokozódott.

Szóval még mindig nyitva marad a kérdés: mi történik a halál után?

betöltés...