19 bizonyíték rá, hogy Svédországban egy teljesen más civilizáció működik

Carlson név, húsgombóc, Ikea – ezek alighanem az első dolgok, amik eszünkbe jutnak Svédország hallatán. Aztán jönnek persze a Volvo autók, a kötelező kávé- és zsemleszünetek, valamint a lagom életfilozófia, ami legalább olyan érdekes, mint a korábban említett dolgok. Ebben a gazdag múltú országban rend és fegyelem uralkodik, itt minden a leapróbb részletekig átgondolt, és az emberek mindent megtesznek azért, hogy az élet ne csak az emberek számára, de az egész környezet (halak, fák) számára is kényelmes legyen.

A metróban egy speciális csempe mutatja a falon a művészt, az asszisztensét, és a burkolót, akinek hála létrejöhetett a fal.

T-Centralen állomás (pendeltåg).

Stockholmban a közúti táblák figyelmeztetik az autósokat a telefonjukba bújt gyalogosokra.

Ennek a svéd bútorüzlet mosdójának külön bejárata van a gyermekek számára.

A svédek nem vágták ki ezeket a fákat, mert hisznek benne, hogy a gyalogosok ki tudják kerülni őket.

Házak a házakon Stockholmban.

Egy mini-zenebolt, egereknek.

Ezen a svédországi vasútállomáson a nyilvános WC-k fogantyúin található LED-ek megváltoztatják a színüket, ha foglaltak.

A pusztán található svéd múzeumnál napelemes padokkal találkozhatunk, ahol vezeték nélkül tölthetjük a telefonunkat, és még ingyen Wi-Fi-t is biztosítanak.

A svéd gazdaságok úgy működnek, mint az önkiszolgáló üzletek.

Stockholmtól 100 km-re találhatók olyan önkiszolgáló gazdaságok, ahol az emberek maguknak takaríthatják be a kukoricát, a burgonyát, a különféle bogyókat vagy épp a napraforgókat. A végén az összegyűjtött termékeket az emberek kifizetik, majd távoznak a frissen szedett zöldségekkel és gyümölcsökkel.

WC-papírt választék egy étterem vécéjében.

Svédországban a fákba ültetett nedvességérzékelők értesítést küldenek az embereknek, ha vízre van szükségük.

A bevásárlókocsik mágneses kerekekkel vannak felszerelve, így nem gurulnak le a mozgólépcsőn.

Ez előtt az 500 éves svéd kastély előtt még a szemeteseket is a környezethez illőre festették.

A Piramis utcát jelző táblán még a szöveg is piramis alakú.

Stockholmban ilyen látvány fogad a híd alatt.

A Brunckenberg-alagút (Stockholm) egy 231 m hosszú alagút gyalogosok és kerékpárosok számára a belvárosban.

Infrastruktúra, ami segít megkönnyíteni a lazacok természetes vándorlását.

A svéd kultúra lényege, egyetlen fotón ábrázolva.

Ha van olyan kép, ami megmutatja a svéd kultúra minden csínját-bínját, akkor az ez a kép, amint épp a buszra várakozó svédeket láthatjuk.

Nyilvános WC Stockholmban.

betöltés...