20+ vidám történet olyan emberekről, akiknek egy pillanatra kihagyott az agyuk

Nemrégiben megosztottunk néhány vicces történetet arról, hogy mi volt a legnagyobb hülyeség, amit életük során hallottak az emberek. Az emberi hülyeségben viszont az a jó, hogy kifogyhatatlan, így rövid időn belül egy újabb izgalmas listát tudtunk készíteni azokról az emberekről, akik maguk is meglepődtek, hogy a rokonaiknak, barátaiknak vagy kollégáiknak mennyire hiányosak az alapvető ismereteik.

  • Meglátogattam az egyik barátomat a munkahelyén. Szépségszalonban dolgozik, ahol szolárium is van. Nemsokkal később egy női társaság érkezett, az egyik lány pedig most először járt szoláriumban. A barátnője megmutatta neki, hogy merre kell mennie, ő pedig bement a szobába, ahol a szolárium található. Amikor lejárt az ideje, az ott dolgozó barátom bement hozzá, és a következőt látta: a lány meztelenül állt a szoba közepén, felemelt kézzel, a falhoz tolt szolárium mellett pár méterrel.

  • Az egyik ismerősöm egyszer sok ember jelenlétében kezdett el mesélni egy történetet: „Képzeld, tegnap voltam ilyen vérfertőzésen…” Összetévesztette a vérvizsgálattal.
  • Az egyik 50 éves barátom szerint a kanapé nem bútor. A kanapé az kanapé, a bútorok pedig a szekrények, asztalok. Mondja ezt azért, mert a kanapén, amit vásárolt a „kanapé” címke volt olvasható, míg a szekrényeken a „bútor” felirat. Egyébként szerinte az özvegyek meghaltak.
  • Az egyik ismerősöm randizott egy lánnyal. Kávézóban találkoztak, Napóleon tortát rendeltek. A lány ekkor elkezdte mesélni, hogy Napóleon egy nagyon híres tervező. Soha többé nem találkoztak.

  • Az egyik szomszédomhoz látogatóba jöttek a nagyvárosi rokonai. El voltak ragadtatva a természet közelségétől, főleg a gyerekek, akik életük nagyrészét a városban töltötték. Elsétáltak a patakhoz, majd őrült módjára sikítva tértek vissza onnan, mondván, hogy szörnyű állatokat láttak a túlparton. Kiderült, hogy közönséges tehenek voltak.
  • Az egyik ismerősöm teljesen biztos volt benne, hogy a színészek azokban a ruhákban játszanak a filmekben, amiket otthonról hoztak. Vannak gazdagabb színészek – ők öltönyt viselnek, és vannak szegényebbek – ők mindennapi ruhában láthatók.
  • Az egyik volt barátom azt mondta a lányomnak, hogy a nőknek 2-vel kevesebb bordájuk van, mint a férfiaknak, hogy a gyomornak legyen hova nőnie a terhesség alatt. Nevettünk, majd felvetettem neki, hogy akkor mi a helyzet Évával, aki Ádám egyik bordából készült?

  • A manikűrösöm mesélte, hogy egyszer megkérte az egyik vendégét, hogy tegye a hüvelykujját a lámpa alá száradni, a lány pedig összezavarodott, nézte a kezét, mert nem tudta, hogy melyik a hüvelykujj.
  • Az egyik ismerősöm keresztrejtvény fejtés közben a „hol él a róka?” kérdésre azt írta: állatkert. Most egyébként egy óvodában igazgatóhelyettes.
  • Az egyik ismerősöm úgy véli, hogy a Mars egy csokoládé, a bolygót pedig Marx-nak hívják. Karl Marx-ról még sosem hallott egyébként, szerinte csak kitaláltam, hogy összezavarjam. A lány egyébként nagyon csinos és úgy számol fejben, mint egy számológép.
  • A férjem ma megszólalt, hogy a Föld forog a Hold körül. Kivel élek együtt, te jó ég?!

  • Egyszer, keresztrejtvényezés közben hangosan olvastam: „hat betűből álló madár”. A barátom erre rávágta: „sas!”.
  • Munka közben keresztrejtvényt fejtettem. Bejött egy ügyfél, és amíg sorban állt, úgy döntött, hogy besegít nekem és megoldja az 5 betűs szót: „Mi van a biatlonista lábán?” – erre beírta: „Zokni”.
  • Volt egy kollégám (25-26 éves) és valahogy szóba került Nyikolaj Vasziljevics Gogol „Holt lelkek” című regénye, ami miatt gyerekkora óta rémálmai vannak, mióta először olvasta. Hozzátette: „Miért ment ez a nekrofil a falvakba holttesteket gyűjteni? Őrült volt ő és a regény írója is.”

  • A lányom tanára elmondta a gyerekeknek, hogy a kígyók meghalnak, miután megharapnak valakit, mert beléjük fecskendezik a mérgüket, és méreg nélkül meghalnak.
  • Az osztálytársam (10. osztály) úgy gondolta, hogy a Nap csak nyaranta van az égen, télen pedig a Hold világít helyette, ami sokkal gyengébb, és ezért is van olyan hideg.
  • Van egy okos srác a munkahelyemen, aki magabiztosan állította, hogy Kanada Európában van. Amikor elmondtuk neki, hogy Amerikában, így szólt: „Mind bolondok vagytok. Amerika, az Amerika. Hogy lehetne ott Kanada?”
  • Egyszer felvilágosítottam egy 25 éves srácot, hogy a Hold nem világít magától. Megdöbbent. Én is.

  • Volt egy női főnököm, aki egyik reggel parkolás közben lehúzta az ablakot a kocsin, hogy ellenőrizze, elég hely van-e mellette, majd az összes jelenlévő dolgozó szeme láttára felhúzta az ablakot úgy, hogy a feje még kint volt.
  • A kozmetikusom le volt nyűgözve tőle, hogy két hangszeren is tudok játszani: zongorán és piánón.
  • Az irodalom tanárom úgy véli, hogy a gyilkos galóca egy kutyafajta.

betöltés...