8 férfi sztár, akik szépészeti kezeléseken estek át és nem szégyellenek beszélni róla

Nagyon ritkán hallani, hogy egy híresség arról beszél, hogy azért csináltatja meg magát, hogy megszabaduljon a fizikai “tökéletlenségektől” vagy egyéb egészségügyi okokból. Ez utóbbi történt Sammy Sosa visszavonult baseballjátékossal, aki sokakat meglepett új bőrszínével, amelyet a 20 évnyi közvetlen napozás kezelésére szolgáló krémektől kapott. Vannak szélsőségesebb esetek is, mint például Kanye West, aki attól félt, hogy kigúnyolják a kövérsége miatt, és végül zsírleszíváson esett át.

Végeztünk egy kis kutatást azokról a hírességekről, akik kés alá feküdtek, valamint az okokról, amiért ezt tették, és összeállítottunk egy listát 8 ikonikus esetről “előtte-utána” képekkel.

1. Kanye West

Embed from Getty Images

Az ellentmondásos rapper 2018-ban TMZ-vel beszélgetett, és bevallotta, hogy 2016-ban zsírleszívásra kényszerült, hogy lefogyjon. West saját bevallása szerint azért vetette alá magát plasztikai műtétnek, hogy javítson a külsején, mert félt attól, hogy kövérnek nevezik.

Embed from Getty Images

2. Sammy Sosa

Sammy Sosa profi baseballjátékos volt, aki az 1990-es évek végén vált népszerűvé. Sok rajongó szerette és tisztelte sportolóként elért sikerei miatt, de meglepte az egész rajongótáborát, amikor egy díjátadón más bőrszínnel jelent meg. Sosa azt mondta, hogy bőrének kifehéredése egy általa használt olyan krémnek köszönhető, amely fehérítőt tartalmazott.

3. Mickey Rourke

Mickey Rourke egy ismert hollywoodi színész, aki többször is átesett már műtéten. A plasztikai műtétek iránti szeretete kéz a kézben jár a boksz iránti szenvedélyével, egy olyan sportággal, amelyben kétszer is eltörte az orrát és eltört az arccsontja. Színészi karrierjének köszönhetően sérülései gyors műtéti javításában részesült. Arcfelvarrást is végeztetett, injekciókat kapott az ajkába, és orrplasztikát is csináltatott.

4. Simon Cowell

Az olyan műsorok ellentmondásos zsűritagja, mint az X Factor és az America’s Got Talent egy másik példa egy olyan valakire, aki nem fél a szépészeti beavatkozásoktól. Egyes brit médiumok azt állítják, hogy Cowell 2009-ben kezdett botoxinjekciókat használni, és ahogy teltek az évek, egyre több korrekciót végeztetett, többek között arcfelvarrást is.

5. Sylvester Stallone

Stallone hatalmas átalakuláson ment keresztül az évek során. Sőt, ő azon kevés hírességek egyike, aki nyíltan beszélt a témáról még az 1990-es években. “Miért ne tenném meg?” – mondta a műtétekről a People-nek.

Kiderült, hogy amikor Stallone édesanyja szült, az orvos fogóval hozta világra, és az arcának bal oldalán lévő idegek, még csecsemőként, tönkrementek, így ferde lett a szája. A történet akkor folytatódott, amikor Stallone lefogyott a Rocky kedvéért, ami miatt ez az arcvonás még jobban feltűnt. Ekkor vált világossá, hogy csak műtéttel tud rajta változtatni. De a dolgok nem álltak meg itt. Néhány, az ilyen típusú kezelésekre szakosodott oldal megjegyezte, hogy Stallone más dolgokat is elvégeztetett.

6. Josh Hutcherson

“Most műtötték meg a törött orromat…” – ez volt a része annak az üzenetnek, amit Az éhezők viadala színésze posztolt a Twitteren 2012-ben. A képviselője azonban kijavította az információt, mondván, hogy a műtét az orrsövényferdülése helyreállítására szolgált.

7. Enrique Iglesias

Azok a rajongók, akik Enrique Iglesias-t már a kezdetek óta követik, tudják, hogy a spanyolnak volt egy anyajegy az arcán. Iglesias azonban elment egy specialistához, hogy eltávolíttassa, hátha rákos lehet. A beavatkozás nem esztétikai, hanem egészségügyi okokból történt, és mindössze 5 percig tartott.

8. Gene Simmons

A rocksztár bevallottan a plasztikai műtétek fanatikusa, amiken feleségével, Shannon Tweeddel együtt esett át. Eddig többek között áll- és szemhéjplasztikája volt és zsírleszívást végeztetett a mellizmain.

Szerinted mit gondolnak ezek a hírességek a plasztikai műtétekről és kezelésekről? Te milyen korrekciót szeretnél elvégeztetni?

betöltés...