20 alkalom, amikor a Simpson család írói pontosabban jósolták meg a jövőt, mint a jósnők és látnokok

1989-ben útnak indult a magyar gyökerekkel bíró Simpson család című amerikai animációs sorozat, melynek bolondos, ugyanakkor roppant szerethető családja azóta is több millió embert szórakoztat hétről-hétre szerte a nagyvilágban. 30 év, 30 évad, 654 epizód. Ez nagyon sok, épp ezért a most következő egybeesések akár véletlenek is lehetnének, a sorozat írói azonban mégis olyan zavarba ejtően pontosan ábrázolták, a sokszor 10-15 évvel később megtörtént eseményeket, hogy az ember komolyan úgy érzi, több is van mögöttük, mint puszta véletlen. Te mit gondolsz róla? 🧐

A The Shard felhőkarcoló, Londonban. Ebben az 1995-ben készült jelenetben, mintha csak a 2009-ben felépült toronyház sziluettjét látnánk.

Donald Trump elnökké választása.

Gazdasági válság Görögországban.

Neymar sérülése a 2014-es labdarúgó világbajnokságon.

Németország legyőzi Brazíliát a 2014-es világbajnokságon.

Szintén ebben a 2014-es Simpson család epizódban láthattuk, amint Németország legyőzi Brazíliát, illetve több utalást is hallhattunk a nemzetközi labdarúgó szövetség korrupciójára. Még abban az évben Németország legyőzte és búcsúztatta Brazíliát a világbajnokságról, nem sokkal később pedig a FIFA korrupciós botránya is globális méreteket öltött.

Bengt R. Holmström közgazdasági Nobel-díja.

2010-ben a Simspon család egyik epizódjában egy olyan listát mutattak, melyen Bengt R. Holmström a Nobel-díjasok között szerepel. Ilyesmiről ekkor még szó sem volt, ám hat évvel később, 2016-ban Bengt tényleg megkapta a közgazdasági Nobel-díjat.

Az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség lehallgatási botránya.

A Simpson családról készült mozifilmben több jelenetben is láthatjuk, ahogy az NSA lehallgatja az amerikai állampolgárok telefonjait és kémkedik utánuk. Néhány évvel később Edward Snowden, az NSA egyik volt alkalmazottja robbantotta ki az ezzel kapcsolatos világ méretű botrányt.

Siegfried & Roy tigristámadása.

Egy 1993-as Simspon család epizódban a népszerű bűvészpárosra, Siegfried-re és Roy-ra a saját betanított fehér tigrisük támadt rá. 10 évvel később ez a valóságban is megtörtént.

Lady Gaga a Super Bowl-on.

Guitar Hero videojáték.

A Rolling Stones 2010-ben kerekesszékkel fog turnézni – mondja ezt ez a falon lógó plakát ebben az 1995-ös epizódban. Nos, ha nem is kerekesszékben, de tény, hogy még mindig turnéznak.

Bármilyen hihetetlen is, a “Csillagok háborúja” és az “Alvin és a mókusok” új része 2015. december 18-án tényleg egy napon jelent meg, épp úgy, ahogy ez a 2009-ben készült jelenet is sugallja.

Ez a képkocka egy 1998-as Simpson család epizódból származik. 19 évvel később, a Disney rekord nagyságú, 52,4 milliárd dollárért tényleg megvette a 20th Century Fox-ot.

Trump látogatása Szaúd-Arábiában.

Auto-correct okozta problémák az okostelefonokon.

További érdekesség, hogy ebben az 1994-es epizódban egy ,,almás logóval” fémjelzett mobiltelefont láthatunk, mely kísértetiesen hasonlít a 2007-ben bemutatott első Apple okostelefon logójára.

Támadás a Világkereskedelmi Központ ellen.

Ez inkább csak egy összeesküvés-elmélet, ám az rajongók közül sokan úgy gondolják, hogy ebben az 1997-es Simspon család epizódban valószínűleg megjósolták a 2001. szeptember 11-i terrortámadást, a képen látható újságban ugyanis a ,,9/11″ dátum olvasható, melynek a 11-es részét a Világkereskedelmi Központ ikertornyainak sziluettje szimbolizál a magazinban.

Ebola-járvány.

Ebben az 1997-es epizódban Marge egy Ebola vírussal kapcsolatos könyvből olvas fel Bartnak. 14 évvel később pedig láss csodát, újfent felütötte a fejét az ebola járvány, mely a Nyugat-afrikai Ebola-járvány néven vált ismertté, és amely több tízezer halálos áldozatot követelt.

Videotelefonálás.

Ennek az 1995-ös jövőben játszódó Simspon család epizódnak az idején még sci-fi-be illőnek tartottuk a videotelefonálás lehetőségét, ám eltelt 20 év és tessék, mára tényleg bárki számára elérhető ez a kommunikációs lehetőség.

Okosóra.

Az Apple Watch-ra hajazó okosóra szintén ehhez az 1995-ös jövőben játszódó Simspon család epizódhoz köthető, melyben Lisa férje egy Apple Watch-hoz hasonló órán keresztül telefonál. Majd 20 évvel később, 2014. szeptember 9-én az Apple végül tényleg piacra dobta az Apple Watch-t.

Veszélyben a Notre-Dame.

Ebben a 2007-es epizódban Homer és Marge a Notre-Dame székesegyház tornyába menekül, a dühös tömeg pedig vasvillákkal és fáklyákkal várják őket. Ebben az epizódban a Notre Dame sértetlenül megúszta a dühöngő tömeg haragját, a fanatikus rajongók azonban mégis látni véltek bizonyos összefüggéseket a 2019. április 15-én bekövetkezett párizsi tűz között.

Az interneten még egy Photoshoppal átszerkesztett kép is útra kelt ezzel kapcsolatban, ám ezt ne tessék elhinni. Noha a Simpson családnak valóban rengeteg zavarba ejtő jóslata teljesült az elmúlt közel 3 évtized során, egyik epizódjukban sem láthattuk lángra kapni a francia székesegyházat, ez csak egy internetes hoax.

betöltés...