Sokan a világ legerősebb nőjének tartják: Ettől a 23 éves nőtől, sokan vehetnének példát.

A 23 esztendős Anmol Rodrigous, Mumbai városában született, akit apja savval öntött le és egy életre eltorzította arcát. A lány, mikor már tudatában volt a történteknek lemondhatott volna életéről és arról, hogy valaha is boldog lesz, de nem ezt tette. Bátorsága, kitartása és ereje példaként szolgálhat minden ember számára. Anmol egy alapítványt hozott létre azok számára, akik erőszak áldozatai lettek. De itt még nincs vége. A fiatal lány úgy határozott, hogy modell lesz.

Amikor Anmol született, apja nagyon dühös volt. Nem tudta elfogadni azt a tényt, hogy lánya született, ezért egy kegyetlen ötlettel állt elő. Meg akarta büntetni a feleségét, mert kislánynak adott életet, ezért szoptatás közben a férfi leöntötte őket savval. Az édesanyja nem élte túl a merényletet, Anmol pedig egyik szemére megvakult és arca eltorzult.

Nagyon nehéz szavakba önteni, amit Anmol apja tett a családjával, de a lány a fizikai és mentális fájdalmak ellenére soha nem adta fel a küzdelmet. A 23 esztendős lány, nagyon sok olyan nőt inspirált, akik hasonló kegyetlenségen estek át, mint ő. Az ő ereje nekik is erőt adott ahhoz, hogy soha ne adják fel a küzdelmet és a boldogságot. Amikor Anmol sebei végre begyógyultak, ott hagyta a kórházat, nem ment vissza apjához, hanem egy árvaházba ment és ott nevelkedett, sőt tanulmányait is ott folytatta.

Anmol elmesélte, hogy az égési sérüléseivel és a hegekkel az arcán nem volt könnyű élete az elején. Többen voltak, akik mindig emlékeztették arra, hogy apja mit is tett vele. Az elejétől fogva tudta, hogy ő más, mint a többi gyermek. Amikor elment az árvaházba a gyerekek féltek tőle, mert nem tudták miért olyan az arca, amilyen. Szerencsére idővel a társai megszokták jelenlétét és megértették, hogy mitől sebes az arca. Még barátokat is sikerült szereznie, az ott eltöltött évei alatt. a is sikerült.

Anmol két évvel ezelőtt hagyta ott az árvaházat és kezdett új életet. Nagyon sokáig egyedül volt, de mégis boldogság töltötte meg a szívét, mert hálás volt minden egyes napért. Elmondta, hogy élete tele van olyan dolgokkal, amiket szeret és csodál, emiatt pedig elégedettséget érez. 23 évesen megalapította alapítványát, melynek fő célja, hogy olyan nőkön segítsen, akik erőszak áldozataivá váltak.

Anmol az alapítványa mellett a divattal is foglalkozik, mert nagyon szeret öltözködni.

“Mindig is szerettem a divatot és szeretek öltözködni. Amikor az emberek meglátnak engem, meglepődnek a hozzáállásomon. Szeretném megmutatni azoknak az embereknek, akik túléltek valamilyen savval kapcsolatos támadást, hogy nem kell elrejtőzniük a világ elől.”

A fiatal lány saját Instagram oldalt hozott létre, melyet már majdnem 118 ezren követnek. “Ez már egy igazi siker” – mondta Anmol, aki nem gondolta volna, hogy ennyien fogják követni az életét és mindennapjait. Néhány évvel ezelőtt két ajánlatot is kapott, hogy néhány ékszert népszerűsítsen és ebből jött az ötlet, hogy modell szeretne lenni.

“Én leszek az első olyan modell, aki túlélt egy savas támadást. Ezzel nemcsak a divatvilágot szeretném inspirálni, hanem meg akarom mutatni nő társaimnak, hogy attól még élhetünk teljes értékű életet, mert leöntöttek bennünket savval.”

Ti mit gondoltok az apja viselkedéséről, és hogy ilyen erő lakozik Anmolban?

betöltés...