20+ ember, akik megengedtek maguknak egy kis trükköt

Nagyon sok képet, videót, reklámot és egyéb marketinggel kapcsolatos dolgot látunk nap, mint nap az interneten, melyek nem minden esetben tükrözik a valóságot. Nyilván a cégeknek, boltoknak az a legnagyobb célja, hogy minél több vásárlót csábítsanak magukhoz, de a szemfüles felhasználókat nem lehet becsapni.

De nemcsak a cégek csinálnak ehhez hasonló dolgokat, hanem a hétköznapi emberek is főleg, ha jó színben akarják magukat feltüntetni. Képesek megrajzolni saját autójuk kerekét, hogy úgy tűnjön, mintha nagyobb felnik lennének rajta, illetve a lányok úgy csinálnak maguknak telt ajkakat, hogy a nyelvüket festik be. Ma elhoztunk 21 olyan képet, ami ezeket a kis trükköket mutatja be. A kérdés, hogy te észrevettél-e már hasonló dolgokat az interneten?

Persze, hogy olyan jól áll a modelleken a ruha, ha iratcsiptetővel igazítják magukhoz.

Természetesen a férfi modellek számára sem idegen ez a trükk.

Az áruház visszaadta a vevő pénzét, mivel a megvásárolt laptopnak egyfolytában 0\%-on volt az akkumulátora. Mint kiderült, valaki csak oda-Photoshoppolta ezt a feliratot és beállította háttérképnek.

Az élő kaktuszra ragasztott műanyag virágok azt a hatást keltik, mintha állandóan virágozna a kaktuszunk.

Valódi függöny mögött hamis ablak egy hotelszobában.

Az előző tulaj azt mondta, hogy szereti ezeket a színeket, azért díszítette ilyen ragasztóval a falat. Mint kiderült, csak a repedéseket fedte el velük, amíg eladta a házat.

Ezért nem szabad semmit elhinni, amit a közösségi oldalakon látunk.

Urak! Vallanátok magatokat nőnek csak azért, hogy előbb mehessetek nyugdíjba?! 😀

Mi a teendő, ha csak 2 órán át ingyenes a parkolás? Egyszerűen állj át egy másik parkolóhelyre.

Ne dobj hátast csak azért, mert valaki magángépen készült posztol.

Nem engedheted meg magadnak a 20 colos felniket? Nem probléma!

Egy internetező a Hong Kong-i környezetvédelmi csoport által közzétett fotókkal próbált meg magának lájkokat szerezni a neten.

Biztos valami baj van a bal kezével.

Ez a tetoválás látszólag nagyon friss. Most készült nemrég a Photoshopban.

Hogyan hirdessünk gyorsan és hatékonyan egy pénzintézetet.

Ez a számológép alkalmazás ingyenes, de ha össze szeretnél adni benne, azért már meg kell vásárolnod a Pro verziót.

Egyszerű, ugyanakkor abszurd módja ez a cipőhamisításnak.

Te észrevetted volna a különbséget az ízén?

Egy tengerparti faluról készült fotó az Instagramon, vs. személyesen.

,,A barátnőm és én nem tudtuk megfejteni ezt a labirintusos játékot, ezért megnéztük a megoldást. Mint kiderült, a megoldás átvisz az egyik falon…”

Furcsa egy eső ez, amitől a haj nem lesz nedves, csak a kockák rajzolódnak ki.

betöltés...