Az okostelefonok használata komoly viselkedési problémákat okozhat a gyerekeknél!

A Brit Pszichológiai Társaság megerősítette azt a kijelentést, mely szerint az okostelefonok használata hosszútávon szorongást, depressziót és más mentális problémákat is okozhat. A gyerekek az okos-készülékek használata által állandó érzelmi nyomásnak vannak kitéve a virtuális térben.

Sok szülő úgy gondolja, hogy az okostelefon egy nagyon hasznos találmány, hiszen könnyen ellenőrizni tudja, hogy mit csinál éppen, merre tartózkodik a gyereke. A szakemberek viszont felhívják a figyelmet az okostelefonok túlzott használatának veszélyeire. Nagyon sok serdülőkorú gyerek naponta akár 6,5 órát tölt a képernyő előtt, éppen ezért könnyen kialakulhat a gyereknél figyelemzavar, és más viselkedési probléma is.

Az okostelefonok negatív hatásai a gyermekek fejlődésére:

1. Szülő-gyerek kapcsolat gyengülése

Jean Twenge pszichológus felhívja a figyelmet, hogy bár sok időt töltenek egy helyen a szülők és a gyerekek, mégis romlik a köztük lévő kapcsolat. Szinte semmit nem tudnak egymásról, hiszen ahelyett, hogy a saját életüket élnék, egy virtuális világban élnek. A kommunikáció is minimálisra csökken köztük.

2. Érzéketlenség

A világhálón keresztül szűretlen információ áradattal találkozik a gyerek. Számtalan rosszal, és jóval is találkozik egy nap, teljesen megváltozik a világról alkotott képe. Egy idő után elfogadja, hogy a világ ilyen, beletörődik, és érzéketlenné válik a brutális, nehéz, negatív dolgokkal szemben. Nem tudja, és nem is akarja kifejezni az érzéseit.

3. Befolyásolja a felnőtté válás folyamatát

Ha a gyerekek túlságosan sok időt töltenek el a telefonjukkal, akkor lemaradnak az élet valós dolgairól. Nem vesznek részt például szocializációs tevékenységekben, és nem sajátítanak el olyan tevékenységeket sem, amelyek szükségesek lennének a felnőtté válás folyamatához. A serdülők számára a virtuális világ sokszor izgalmasabb, mint a valós világ.

4. Lassul az integrációs készség fejlődése

A mostani tinédzserek ritkábban hagyják el a lakást, nincs szükségük valódi kapcsolatokra, hiszen barátaik csak egy kattintásra vannak tőlük. Ennek köszönhetően viszont komoly problémákba ütközik az a fiatal, aki a virtuális világban nőtt fel.

5. Depresszió, szorongás

A gyerekek nem mindig tudják meghúzni a határt a valóság, és a virtuális világ között. Összemosódik ez a két dolog, a napjaik pörögnek, tele lesznek elvárásokkal önmagukkal szemben, és, ha nem felelnek meg mindennek, amit a virtuális világ kínál, alacsonyrendűnek érzik magukat. Nincs sikerélményük, állandóan elégedetlenek, ez pedig szorongáshoz, depresszióhoz vezet.

6. Elhízás

Kimutatták, hogy az okostelefon hozzájárul az elhízáshoz. Azok, akik sokat használják az okostelefont kevésbé mozognak, ritkábban végeznek fizikai aktivitást, a barátaikkal is inkább telefonon tartják a kapcsolatot. Az sem ritka, hogy közben a káros nassolnivalók is becsúsznak a gyerek életébe, ez pedig egyenes út az elhízás felé.

7. Viselkedési problémák

Tanulmányok alapján kimutatták, hogy az okostelefon túlzott használata viselkedési problémákhoz vezet. Ez az életforma pedig az érzelmi, és társadalmi kapcsolatok felszámolódásához vezethet.

betöltés...