Mi történt a Titanic túlélőivel

A Titanic egy brit utasszállító hajó volt. Korának a legnagyobb utasszállító óceánjárója ként emlegetik. Elsüllyeszthetetlennek tartott, rekeszes hajótörzzsel rendelkezett, ennek ellenére mégis elsüllyedt első útján, miután jéghegynek ütközött 1912. április 14-én. A több mint 2000 utas befogadására képes hajóról, a tragédia után csupán alig 700 ember menekült meg.

Az árvának vallott gyermekek, akik az édesapjukkal érkeztek a hajóra. Michel 3 éves, Edmond 2 éves volt akkoriban. Apjuk mindenkinek elmondta, hogy anyjuk elhuny. Ám a baleset bekövetkezte után a gyerekek az utolsó csónakkal hagyták el a süllyedő hajót. Apjuk nem tudott velük menni. Ám a gyerekek angol tudás hiányában nem tudták elmondani, hogy anyjuk él. Egy év múlva egy újságcikk segítségével találta meg őket édesanyjuk.

Ekkor derült ki, hogy a szülők elváltak. Az apa nem tudta elfogadni, és elrabolta a gyerekeket anyjuktól. Az igazi nevük Luis és Otto volt. A gyerekek ekkor visszakerültek édesanyjukhoz, és egyikük 43 évesen míg a Michel néven megismert fiú 92 éves koráig élt.

Mrs. Margaret Brown egy ismert név volt akkoriban. Az első nagy női politikusok nevei közt van az övé is. Európában élt, mikor megtudta, hogy unokája beteg.

A Titanicon indult útnak New Yorkba. Ám nem ért célt. Bár megmenekült, nem fojtatja útját a családjához. Margaret ott maradt a túlélőket segíteni. Anyagi támogatást is kiutalt minden rászorulónak. Később kitüntetést is kapott tettéjért. 65 évesen agydaganatban hunyt el.

3. Az igazi túlélő Violet Constance Jessop. 3 hajókatasztrófát is túlélt, köztük a Titanicot is. Semmi nem rettentette el hivatásától. 42 évig volt hajókon ápoló. 83 éves korában szívelégtelenségben halt meg.

Dorothy Gibson színésznő Párizsban volt az édesanyjával, amikor elhatározta, hogy első osztályú jegyeket vásárol a Titanicra. Amikor sikerült meg menekülnie, és biztonságba került elhatározta, hogy leírja a filmtörténetet.

A filmben is szerepelt, és ugyan azt a ruhát viselte mint a hajón.

Eva Miriam Hart 7 éves volt, amikor a szüleivel a hajóra szálltak. Elmondása szerint édesanyja akkor este nem aludt, mert aggodalmat érzet. A hajó süllyedésekor az apja kezdte menekíteni őket.

A fedélzeten édesanyjával egy csónakba szálltak. Apjának nem sikerült megmenekülni.

Eva énekes volt és a brit konzervatív párt egyik szervezőjeként tevékenykedett. Nagyon aktív életet élt, és részletesen leírta a baleset napját.

Eva Miriam Hart 91 éves hunyt el.

Joseph Bruce Ismay volt a Titanic építéséért felelős személy. Pánikba esett mikor a hajó elkezdett süllyedni, és egy csónakba befészkelve magát mentette a saját bőrét. Sokáig vádolták, hogy elhagyta a hajót, miközben még mindig voltak nők és gyerekek a fedélzeten.

Ezt a tettét anyagi támogatással próbálta kompenzálni. 74 évesen trombózis által vesztette életét.

Richard Norris Williams a hajón volt az apjáva. Apja meghalt, amikor egy gőzcső ráesett.

Amikor Richard Carpathia-n volt, az orvosok azt ajánlották, hogy amputálja a fagyott lábát, de visszautasította. Később Richard meggyógyította a lábát, folytatta tenisz karrierjét és aranyérmet nyert az olimpiai játékokon, az első világháborúban harcolt és Philadelphiában sikeres bankár lett. 22 évig volt a Pennsylvaniai Történelmi Társaság elnöke.

Richard Williams 77 éves korában halt meg a tüdőtágulásban.

betöltés...