11 ember, akik úgy akartak kinézni, mint a kedvenc hírességük, de túl messzire mentek

betöltés...

A plasztika szó a görög eredetű, plastikos –ból ered, ami azt jelenti: megformálni. A plasztikai sebészet neme egy új keletű dolog. Bizonyos formában mindig is létezett, hiszen amióta csak világ a világ, az ember kísérletezik a testével, annak megváltoztatásával, akár fájdalom árán is.

Különböző népek tágították az ajkaikat, fülcimpájukat, gúzsba kötötték a lábfejüket, annak érdekében, hogy megfeleljenek koruk szépségideáljának. Manapság egy-egy szépészeti beavatkozás rutinműtétnek számít, amit akár ebédszünetben is el lehet végezni, s utána szebbek, fiatalabbak, kipihentebbek leszünk. Ennyi „átverés” talán bele is fér a világgal szemben.

Azonban ahogy mondani szokás, a plasztika függővé tesz. Azt várnánk, hogy a beavatkozás után bekövetkezik a kívánt hatás, az ember végre elfogadja magát, jól érzi magát a bőrében, hiszen megkapta amire vágyott, kisebb orrot, nagyobb mellett, feszesebb arcot, stb. De ez nem mindig van így, vannak, akik vérszemet kapnak és egy műtét követően sokkal kritikusabbak lesznek magukkal, jobban észrevesznek más „hibákat”. Így újra és újra kés aláfekszenek, hiszen „ha már megcsináltattam azt, miért csináltatnám meg ezt is…”. Ez egy ördögi kör.

És vannak az igazán extrém esetek, pl. azok, akik nem annyira saját önbizalmuk végett szeretnének változtatni magukon, hanem egy rögeszme rabjává válnak, valaki másra szeretnének hasonlítani. Mondjuk egy hírességre.

A sztárok diktálják a divatot, a 90-es évek végén lányok és nők ezrei mentek úgy fodrászhoz, hogy a Jennifer Aniston-féle ’Rachel’ frizurát szeretnék. Na, de valaki más arcára vágyni, egész más kategória. Mégis sokan vannak, akik kínok kínjait állták, hogy hasonlítsanak kedvenceikre.

1. Egy argentin férfi, Fran Mariano hat alkalommal feküdt kés alá, hogy olyan legyen, mint kedvence, Ricky Martin. Mind a hat alkalommal az arcát operálták, átszabatta orrát, állát és arccsontját is, emellett pedig több mint 20 kilótól is megszabadult.

2. Hong Yuh Reum, dél-koreai színésznő fájdalmas műtéteken esett át, hogy olyan bájos babaarca legyen, mint a Victoria Secret modell, Miranda Kerr-nek.


3. Valeria Lukyanova, az élő Barbie baba. Az ukrán modell műtétek sorozatával a műanyag játék ijesztő másolatává tett magát, bár ő csak a mellnagyobbítást ismerte el.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

11-ГО АВГУСТА В 13:00!
ВАЛЕРИЯ ЛУКЬЯНОВА @valeria_lukyanova21 проведет семинар в Esoteric Center of California!

Валерию знают миллионы наших соотечественников. Эта удивительная девушка является эзотериком, медиумом, писательницей, лектором, магом, опытным ченнелером и, как сейчас модно говорить, работником Света и представителем Инопланетной Монады.
Валерия делится эзотерическим знаниями очень высокого уровня, «проводит» невероятный энергетический поток, с её полем энергий просто необходимо познакомиться!
Что меня восхищает в Валерии – это опытнейший практик, а не просто теоретик. Есть маленький нюанс, отличающий опытного мага, эзотерика от просто преподавателя. И не все знают об этом нюансе. В поле настоящего мага вы получаете как бы энергетический отпечаток, импринт того, о чем вам говорит ( тире передаёт вибрационно) маг. Судите сами – с какими дарами вы уйдете после общения с волшебницей, затрагивающей важнейшие темы!!!
С семинара вы упорхнете с таким запалом – что сможете в буквальном смысле «горы свернуть» и наконец-то , как по щелчку пальцев, поменять в своей жизни все то, что лелеяли только в мечтах, и легко перейти на новый уровень и образ жизни, на который раньше не хватало энергии замахнуться.
А ещё меня в Валерии невероятно просто восхищает умение давать людям очень необходимый «пинок» в хорошем смысле. Её уникальная, немного жестковатая ( а как ещё разбудить плотные инертные слои сознания, которые есть даже у прокачанных эзотериков?) манера ОТРЕЗВЛЯЕТ И ПРОБУЖДАЕТ СОЗНАНИЕ!!!
Огненный запал, рывок к действиям и СПОСОБНОСТЬ СНОВА МЕЧТАТЬ НА ВЕЛИКОМ УРОВНЕ, как в 18 лет – ГАРАНТИРУЮ!!!
НОВЫЕ ТЕМЫ, которые не были затронуты на предыдущей встрече:
– АСТРАЛ ( устройство, понимание, взаимодействие, очищение, обучение, посещение различных планов, взаимодействие с разными планами во сне, конкретные рекомендация, примеры из личного опыта и многое другое)
– ПРАВИЛЬНАЯ МЕДИТАЦИЯ
– ЧЕННЕЛИНГ
– НАКОПЛЕНИЕ ЭНЕРГИЙ
– ЭНЕРГЕТИЧЕСКИЕ ЧИСТКИ
– ВОПРОСЫ В СВОБОДНОМ РЕЖИМЕ – ВНИМАНИЕ!!! Запись на семинар заранее строго через личные сообщения так как КОЛИЧЕСТВО МЕСТ ОГРАНИЧЕНО!!! Список формирую из тех, кто успел записаться.
ПРОДОЛЖЕНИЕ В КОММЕНТАРИЯХ 💎💎💎

Daria Orion (@dariaorion) által megosztott bejegyzés,

4. Herbert Chavez 26 műtéten esett át 16 év alatt, hogy úgy nézzen ki, mint egy igazi szuperhős, vagyis Superman.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

herbert chavez (@herbertchavez) által megosztott bejegyzés,

5. Chelsea Marr, egykor modellként dolgozott, de annyira megszállottja lett az Angelina Jolie-külsőnek, hogy idővel ott kellet hagynia modellkarrierjét.

6. Romario Dos Santos Alves már jó ideje testépítéssel foglalkozott, de izmai méretével nem elégedett meg egészen addig, amíg muszklijait Hulk-ot is megszégyenítő átmérőjűre duzzasztotta. Ehhez azonban az edzés már nem volt elég, Romario szteroid injekciókat kezdett beadni magának. Megszállottsága miatt kis híján amputálni kellett karjait.

7. Mint kiderül, Indiában van saját “Rihanna” modell, Renee Kijur, aki nagyon büszke az énekes hasonlóságára. Még egy Instagram-fiókkal is rendelkezik hasonló név alatt. A hasonlóság valóban segített Renee-nek. Az indiai emberek inkább a világosabb bőrszínnel rendelkező modelleket preferálják, és a sötétebb bőrű lányok általában nehezen találnak modellt.

8. A svéd skateboarder és a modell, Konrad Annerud annyira hasonlít a fiatal DiCaprio-ra, hogy könnyedén játszhatná őt egy életrajzfilmben. Mindazonáltal mind Leonardo, mind Konrad hasonlít egy híres történelmi személyiséghez – Vlagyimir Iljics Leninhez.

9. Kim Kardashian — Kamilla Osman

Kimnek sok másolata van, de Kanilla Osman Kanadából a leghíresebb. Kamilla szerint soha nem akart pontosan úgy kinézni, mint Kim. Készítettek egy közös szelfit is, de nehéz megmondani, hogy ki az igazi.

10. Jessica Rabbit, A Kis Hableány és más karakterek – Pixee Fox

A Las Vegas-i svéd modell, a Pixee Fox, egyszerre több Disney-karakterrehasonlít. Az első képen – Jessica Rabbit, és aki a profilban látható – ő a Kis Hableány.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Don’t be such a guppy • ❤️🐬@ouatcc #ariel #thelittlemermaid

Shauna✨Bailey (@shauna.belladonna) által megosztott bejegyzés,

11. Madonna — Adam Guerra

12 évig tartott a Los Angeles-i Adam Guerra-nak, hogy elérje azt a vágyát, hogy úgy nézzen ki, mint a híres pop ikon. Azt mondta, mindent megért.

betöltés...