Egy német cirkusz kizárólag hologramokat használ állatok helyett

Régebben az emberek nem bírták elképzelni a cirkuszokat élő állatok nélkül: lovak, elefántok, majmok és oroszlánok szórakoztatták és még a mai napig szórakoztatják a cirkuszokba ellátogató embereket. Ezek az állatok sokszor nem a megfelelő körülmények között élnek és rengeteg kegyetlenségnek vannak kitéve. Természetesen vannak példák az ellenkezőjére is, de ennek ellenére sok helyen nem becsülik meg ezeket az állatokat.

Nem úgy mint egy német cirkuszban, ahol teljesen száműzték az előadásokból az élő állatokat – helyettük csak hologrammokat használnak.

Így még csodálatosabb az élmény

Sokan nem tudják elképzelni, hogy így vajon milyen lehet az előadás minősége, de meg kell hogy nyugtassunk mindenkit: így csak még varázslatosabbá válik az egész.

A Roncalli cirkusz 1976 óta szórakoztatja az embereket és ők is élő állatokat használtak, de a vezetőség 1 évvel ezelőtt úgy döntött, hogy ebből elég.

Mára már teljesen átálltak a 3D hologrammokra és így még izgalmasabb show-t tudnak nyújtani a nézőknek. A 32 méter átmérőjű porondon megjelennek a szebbnél-szebb effektek, lézerfények és a teljesen valódinak tűnő állatok.

“Már 1 éve használunk projektorokat az állatok megjelenítéséhez és eddig egyszer sem érkezett arra panasz, hogy miért nem élő állatokkal dolgozunk.” – mesélte a cirkusz igazgatója.

A legtöbb cirkuszban a mai napig élő állatokkal dolgoznak és sokszor fordul elő, hogy kegyetlenül bánnak az állatokkal: éheztetik, kínozzák és megalázzák őket.

A Roncalli cirkusz jó példa lehet a világ számára, hogy digitális segítséggel is tökéletes műsort tudnak nyújtani úgy, hogy közben egyetlen egy állatnak sem esik bántódása.

Neked mi a véleményed a Roncalli cirkuszról? Mi nagyon örülünk, hogy hologrammokat használnak és szerintünk így csak még csodálatosabb az egész műsor.

betöltés...