21 fotó, ami bizonyítja, hogy semmi sem tart örökké

Nem mindig vesszük észre az idő múlását, pedig időről-időre azért érdemes egy-két kósza pillantást vetnünk a körülöttünk lévő dolgokra, hiszen a változások így válnak igazán szembetűnővé. A Reddit.com fórumozói megosztották az ezzel kapcsolatos fotóikat, melyek nemcsak látványosra sikeredtek, de egyúttal minden másnál jobban bizonyítják azt a tényt, hogy bizony semmi sem tart örökké…

Szóval így néz ki 30 évnyi graffiti-réteg.

,,Édesapám 45 éven keresztül őrözgetett aszpirines doboza.”

Egy párnahuzat, amit 40 évig szinte minden nap használtak, és egy másik, ami ezalatt az idő alatt végig a szekrényben volt.

,,A táskámon lévő fém karabinerek szépen lassan kikoptatták egymást.”

“Ez a banán 10 éve lapul édesapám síkabátjában.”

Elpárolgott sós tengervíz, ami valódi sókristályokat hagyott maga után.

8 évig szinte folyamatosan viselt cipő, és ugyanaz, érintetlenül.

M&M’s cukorkák, amik több, mint 10 éve pihennek ebben a cukorka-automatában.

Egy kulcs, amit 1982 óta nem vettek ki a kulcslyukból.

,,Balra egy játék zsiráf, amit én kaptam édesanyámtól 29 évvel ezelőtt, jobbra pedig ugyanaz a zsiráf, csak ezt épp most készül odaadni az én fiamnak.”

Egy osztályterem, melynek hátsó falán nyomot hagytak az évek során nekidőlő gyerekek fejei.

Az évek során nyomot hagyott a burkolatban.

Egy dezodor, ami vásárlás után beesett a szekrény mögé, és csak 3 év múlva találták meg ismét.

Egy Halloweenra faragott töklámpás, amit 3 éven keresztül nem voltak hajlandóak kidobni. Így néz ki most…

Egy kisbolt, amelynek a vásárlói mindig ugyanott fizetnek és ez a padlón is jól látható.

Régi vs. új csatlakozó.

Valaki az esőben felejtett néhány cementes zsákot, melyek mára kővé dermedtek.

Hegymászóknak kihelyezett lánc, ami az évek során nyomot hagyott a sziklákban.

Egy whiskey-kkel teli szekrény, melyben minden egyes üveg ital egy évvel idősebb, mint az előtte lévő.

,,Apám elvitt arra a helyre, ahol 40 évvel ezelőtt lerakta és ott hagyta a lerobbant kocsiját. Még mindig ott van.”

Egy kulcs, amit 7 éven keresztül medálként viseltem a nyakamban, mára pedig teljesen kikezdte a lánc…”

betöltés...