Tudtad, hogy a kertészkedésnek egészségünkre is pozitív hatásai vannak? Ezek azok

A hivatásos kertészek pontosan tudják, mennyit számít egészségüknek is ez a kinti elfoglaltság. A természethez való kapcsolódás már önmagában feltölt és pozitív hatásokat eredményez, ezenkívül a kertészkedés komoly fizikai munka is, ami rengeteg nyújtással és hajlítással jár.

Kutatást is végeztek azzal kapcsolatban, hogy a kertészkedésnek, mint az 50 év feletti korosztály egyik legnépszerűbb hobbijának az élettani hatásait feltérképezzék. Az eredmények azt mutatták, hogy a rendszeresen kertészkedők sokkal boldogabb embernek érezték magukat, mint azok, akiknek az életéből hiányzott ez a szabadtéri munka. Továbbá, a kertészeknek nagyobb az életkedvük és sokan közülük kifejezetten a kertészkedést jelölték meg jobb egészségi állapotuk legfőbb okaként. Ez részben a sok hajlítással és nyújtással járó mozgásnak köszönhető, részben pedig annak a ténynek, hogy saját kétkezi munkájukkal zöldségeket, gyümölcsöket, gyógynövényeket neveltek.

A kertészkedésnek egyre jelentősebb hatásai vannak az életkor előrehaladtával

A kertészkedés fitten tart

Még a legegyszerűbb kerti munka során is számos különböző mozgást végzünk. Hajolunk, emelünk, eddzük a láb- és a karizmokat, közben rengeteg kalóriát égetünk el és javítjuk a szív- és érrendszer állapotát. Ebből a szempontból még a legkönnyebb kerti feladatok elvégzése is sokat számít.

A kertészkedés szépséget visz a hétköznapokba

Megtermelni a saját virágaidat, amik aztán az otthonodat fogják díszíteni, a saját zöldségeidet és fűszereidet, amik belekerülnek az ételedbe, mind-mind pozitív érzéssel ajándékoznak meg, ami a teljes élet megéléséhez nagyban hozzá tud járulni.

A kertészkedés segíti a kikapcsolódást

A stressz az 50 év felettiek életében is folyamatosan jelen van, megküzdeni vele pedig sosem könnyű feladat. Ha kimegyünk a kertbe is kicsit foglalatoskodunk ott, gyomlálunk vagy metszünk egy keveset, máris ki tudunk szakadni a hétköznapi gondok szorításából és feltöltődünk testileg, lelkileg.

A kertészkedés javítja az agyműködést

A kert megtervezése, az ültetéssel kapcsolatos feladatok, a kifejlődött növények gondozása, a növényeink tulajdonságainak megismerése, a gondozásukkal kapcsolatos információk megszerzése éppen úgy frissen tartja az elmét, mintha keresztrejtvényt fejtenénk.
Ez pedig olyan jelentős mértékű, hogy egy kutatás szerint a rendszeresen kertészkedők esetében 50\%-kal kisebb az esély az időskori szellemi hanyatlás, a demencia kifejlődésére.

A kertészkedés fejleszti a kreativitást

Kertünket ösztönösen folyamatosan alakítjuk, új növényeket ültetünk, kísérletezünk, próbáljuk évről évre jobban, hatékonyabban és tapasztaltabban végezni a kerti munkákat. Mindezek hozzájárulnak a kreativitás fejlődéséhez, valamint a pozitívabb életszemlélet kialakulásához.

betöltés...