8 ember, aki megosztotta az interneten, hogyan jött rá arra, hogy párja megcsalja.

Amikor az ember egy párkapcsolatra adja a fejét, a lelke mélyén tudja, hogy fel kell készülnie arra, hogy esetleg megcsalják. Természetesen ezt senki sem szeretné átélni, ám sajnos előfordulnak ilyen esetek, amit valaki vagy megbocsát vagy nem. Ha a párod megcsalt, akkor tisztában vagy azzal, milyen fájdalom lesz úrrá rajtad, mikor kiderül a dolog. Elárultan, átverve, megvezetve érzed magad, akit még arra sem méltattak, hogy előbb szakítsanak vele, majd aztán keressen a párja másik partit magának.

Egy ilyen esetből nagyon nehezen tudnak az emberek felépülni, gyakran hónapokat vesz igénybe, mire feldolgozzák mi is történt. A mai cikkünkben összeszedtünk nyolc embert, akik megosztották az interneten, hogyan jöttek rá arra, hogy párjuk megcsalja őket. 1, Az emeleten minden nővel megcsalt. “Miután a páromat felvették egyetemre, beköltözött a suli mellett kollégiumba. Egyszer megleptem őt és elmentem hozzá. Minden emeleten négy szoba volt és egy közös fürdő valamint konyha.

A legérdekesebb az volt, hogy csak lányok vették őt körül, majd furcsának tartottam, hogy nem engedte, hogy a közös helyiségeket használjam. Mint kiderült az össze lány megvolt neki, sőt az egyikkel járt is úgy, hogy közben velem volt.”

2, Ő foglalta le a hotelszobát. “A barátnőmmel elmentünk a szüleimhez, ám egy furcsa érzés tört rám. Soha nem néztem meg egyik barátnőm telefonját se, de valami azt súgta most ezt kell tennem. Véletlenül rábukkantam egy üzenetre, ami egy másik csávótól jött. Az üzenetben az állt, hogy találkozzanak egy hancúr partira. Az illető még arra is megkérte, hogy foglaljon le egy hotelszobát és még bort is vigyen.”

3, Telefonon közölte velem a történteket. “Egyik nap a párom felhívott és azt mondta, hogy megcsalt egy másik lánnyal. A kocsmában futottak össze és már nagyon ittas állapotban volt ezért azt mondta, hogy gyakorlatilag a lány volt, aki leteperte. Majd elkezdett vádaskodni, hogy az én hibám az egész, mert túl sokat dolgoztam és ezért kötött ki egy másik csaj mellett. Nyilván véget vetettem ennek a kapcsolatnak.”

4, Az iPodja buktatta le. “Együtt voltam egy fiúval az egyetemen, akivel azt hittem jól megvagyunk. Egyik nap úgy döntöttem, hogy elmegyek futni, ezért elkértem tőle az iPodját, amit oda is adott. A készülék a koli bejáratánál rácsatlakozott a netre, amire nem számítottam, és elkezdtek jönni az üzenetek. Kiderült, hogy rendszeresen összejár az exével kamatyolni.”

5, Facebook chaten mondta el, hogy az exével kavar. “A barátnőm azt az üzentet küldte nekem Facebookon, hogy újra összejött a volt palijával. Amikor elolvastam ezt a nem túl kedves üzenetet, olyan rosszul lettem, hogy majdnem hánytam. Ezek után mindenhol letiltottam őt, hogy soha többet ne kelljen vele beszélnem.”

6, Pánikroham tört rám. “Többször elkértem a párom laptopját, de csak akkor mikor ő is mellettem volt. Egyik alkalommal egy sürgős emailt kellett ellenőriznem, és hirtelen felugrott egy üzenet, ami egy számomra ismeretlen nőtől jött. A “hölgy” pucér képeket küldött magáról, és arra kérte a páromat, hogy ő is küldjön magáról. Ez a dolog öt év együttélés után nagyon szíven ütött, szó szerint pánikba estem. Úgy éreztem meghalok, ha elveszítem őt, de nem így lett.”

7, A barátaim mondták el. “A régi ismerősöm felhívta a figyelmemet, hogy többet kellene figyelnem a páromra, mert nagyon érdekes kis pletykák terjengnek róla. Ezek után két barátnőm átjött hozzám és elmondták, hogy ők 100\%-ban tudják, hogy a barátom bizony megcsal engem. Számon kértem őt, aki hirtelen köpni nyelni nem tudott, később indokolatlan karmolásnyomokat láttam a hátán, de nagyon sok idő kellett, hogy el tudjam hagyni, ám végül sikerült”

8, A saját szülinapomon derült ki. “A barátainkkal buliztunk a feleségem pedig egy kicsit becsiccsentett. Mivel a telefonjával a kezében aludt el gondoltam kiveszem és leteszem az asztalra. Hirtelen megláttam, hogy a nejem egy randit szervez, amiért reggel számon kértem. Annyira mérges lett, hogy kidobott, ám arra már nem számított, hogy soha többet nem megyek vissza hozzá.”

Ti megcsaltátok már a párotokat?

betöltés...