Miért fontosabb a kapcsolaton dolgozni, mint megtalálni a nagy őt?

A legtöbben már egészen fiatal korunktól azt halljuk, hogy meg kell találnunk az igazit, azt az embert, aki éppen nekünk való. Egy tanulmány azonban arra az eredményre jutott, hogy ez nem egészen így van. Ennek köszönhetően végre megérthetjük, miért kellene áthelyeznünk a hangsúlyt az igazi megtalálásáról, a kapcsolatainkra fordított tényleges munkára.

Lássuk, miért kellene kitartanunk a jelenlegi partnerünk mellett, ahelyett, hogy azt a bizonyos herceget keresnénk a fehér lovon.

Mindketten változtok a kapcsolatban

Mindannyiunknak más a személyisége, és ez mások számára néha furcsának is tűnhet. De egy kapcsolatban ez már nem számít. Mégpedig azért nem, mert párként olyan tulajdonságokra teszünk szert, amelyek mindkét félre egyaránt érvényesek lesznek. Ez pedig megmagyarázza, miért jobb döntés maradni, és megküzdeni a párodért, mint egyedül bolyongani, és a megfelelő embert keresni.

Megérted, hogy a kapcsolatotok boldoggá teszi a párodat, és elfogadod az elkötelezettségét. Szerencsésnek érzed magad, hogy vele lehetsz, és tudod, hogy kezeld a konfliktusaitokat.

Egy kapcsolat éppen attól lesz érdekes, ha különbözik a személyiségetek

Az egyéni vonásaink közötti különbségek tesznek izgalmassá, dinamikussá minden kapcsolatot. Az ellentétek vonzzák egymást: az extrovertált az introvertáltat, az éjszakai bagoly a korán kelőt, a folyton tervező az impulzív személyiséget, és így tovább. Ez sok pár számára kihívást jelenthet ugyan, de ennek ellenére, ez lehet egy sikeres kapcsolat alapköve.

Egyes párok megtalálják azokat a tevékenységeket, amelyek mindkét felet érdeklik, mások más módját találják a kötődés kialakításának. De akkor is együtt maradhattok, ha nem találtok közös érdeklődési kört, és felhasználhatjátok egymás erősségeit, hogy fenntartsátok az érzelmi intimitást.

Ha úgy döntesz, kapcsolatban maradsz, több bizalomra és szeretetre építhetsz

Ha van valaki melletted, akiben megbízhatsz, hogy a végsőkig támogatni fog, akkor meglesz a kellő motivációd a céljaid eléréséhez. Ahogy telnek az évek egy kapcsolatban, képes leszel a korábban elért eredményekre építeni. Ennek köszönhetően a szerelemetek megerősödik, és kölcsönösen a legjobbat hozzátok ki egymásból a pároddal. A kapcsolatotok boldogságot, melegséget és reményt teremt.

Így, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy terveztétek, könnyebb lesz fordítanotok a helyzeten. Egy megértő partnerrel az oldaladon, nemcsak motiváltabb leszel, de több lehetőség is nyílik meg előtted, jobban szórakozhatsz közben, és több pénzt is kereshetsz. Mindezt azonban nem érheted el, ha kilépsz a kapcsolatból, és inkább az igazi után kutatsz. Így újra ki kell építened a bizalmat egy másik partner mellett.

Az egészséges vita jobb kommunikációt eredményez

Egy kisebb veszekedés még nem ok arra, hogy mindent feladj, és olyan partner után kutass, aki nem fog veled vitatkozni. Minden kapcsolatban vannak viták, de az, hogy időnként veszekedtek, még nem jelenti azt, hogy menthetetlen volna a helyzet. Egy egészséges kapcsolathoz a nézeteltérések is hozzátartoznak.

A legfontosabb, hogy megértsétek, hogy lehet pozitív hatással mindkettőtökre egy kisebb vita. Ez esélyt adhat arra, hogy elmagyarázzátok egymásnak, mit éreztek, ezáltal a kapcsolatotok megerősödhet, és többet megtudhattok egymásról. De ne feledd, hogy a vitának megvannak a maga határai, és nem szabad toxikus viselkedéshez, verbális vagy fizikai bántalmazáshoz vezetnie.

Már ismered a párod minden jó és rossz tulajdonságát

Amikor új kapcsolatba kezdesz, meg kell ismerned a párodat, és meg kell próbálnod elviselni azokat a szokásait is, amik nem tetszenek – hiszen mindenkinek vannak idegesítő tulajdonságai. Egy kapcsolatban azonban már ismered ezeket a hibákat, és azt is tudod, hogy tudtok együttműködni. A nehézségek átélése egy társ mellett, aki megfogja a kezünket, és átsegít a nehéz időszakon, egy új kapcsolatban még nem lehetséges. Az intimitáson, nyitottságon és bizalmon mindig dolgozni kell, és eltart egy ideig, amíg sikerült mindezt elérned valakivel.

betöltés...