10 aranyos kutyafajta, amely rossz választás a gyermekes családok számára

Amikor Hachiért vagy a 101 kiskutyáért aggódunk a filmekben, úgy tűnhet, hogy ezek a kutyák tökéletes választásnak számítanak egy családnál. Könnyen gondolhatjuk úgy, hogy a mi gyermekünknek is jól jönne egy ilyen barát. Ám az aranyos kinézet mögött lehet, hogy más rejlik. Előfordulhat, hogy egy év múlva rájövünk, a kutyát csak egy felnőtt tudja sétáltatni, vagy egyszerűen csak nem szabad felügyelet nélkül otthagyni a gyerekekkel.

Sok kutya nagyon aranyos, ám kellemetlen meglepetéseket okozhatnak a gazdiknak. Összegyűjtöttünk 10 fajtát, amit nem ajánlatos gyerekek mellett tartani. Persze minden kutya tanítható, de néhányukhoz jóval több türelemre van szükségünk.

Akita inu

Ezeknek a kutyáknak a mosolygós arca nagyon népszerű lett a Hachi, a leghűségesebb barát című filmnek és az internetes mémeknek köszönhetően. A való életeben azonban nem ilyen ártatlanok. Először is, nagyon nehezen bíznak meg azokban az emberekben, akiket nem ismernek, ráadásul nem szeretik mások gyermekeit. Másodsorban pedig a felnőtt Akita inuk gyakran agresszívek más állatokkal szemben, legfőképpen más kutyákkal szemben. Mérettől függetlenül megtámadják őket. Rábíznád így a gyermekedre a kutyasétáltatást?

A kutyák intelligenciája értékelése alapján a 104. helyet foglalja el a 138-ból.*

Dalmata

A 101 kiskutya című film nagyon népszerűvé tette a dalmatákat, ám egyben nagyon túlzó is volt. A dalmaták nagy, erős és hiperaktív kutyák. Igaz, hogy nagyon társasági lények, és könnyen alkalmazkodnak a gyerekekhez, ám mégsem szabad őket felügyelet nélkül hagyni. Mindemellett a dalmatákat sokáig kell tanítani – ami meglehetősen nehéz – annak érdekében, hogy kontrollálni tudjuk őket.

A kutyák intelligenciája értékelése alapján a 62. helyet foglalja el a 138-ból.*

Orosz toy terrier

Ez a kutyafajta igazán aranyos és hűséges. Ám tudni kell róla, hogy nagyon érzékeny is. Ha a családban vannak gyerekek túl zajosak, azt nem igazán szereti, könnyen megrémül és agresszív lesz. Ráadásul nagyon gyenge kutyák is, nem lehet őket megrázni, megszorítani vagy ledobni még kis magasságról sem, ami gyermekek közelében nem mindig elkerülhető. A tenyésztők inkább fiatal vagy középkorú nőknek, vagy olyan családoknak ajánlják, ahol a gyerekek már felnőttek.

Dobermann

A dobermannokat gyakran emlegetik jó választásként gyermekes családok esetében, mivel nagyszerű védelmezők, akiket könnyen meg lehet szelídíteni. Ez azonban csak részben igaz, mivel ezeknek a kutyáknak jól kifejlett védelmező ösztönük van, amely dominanciával is párosul. Rengeteg erőfeszítést kell beletenni a kiképzésébe, hogy megtanulják, a gyerekek is a gazdáik, akiket ugyanúgy védelmezni és tisztelni kell. Emellett a megfelelő kiskutyát is nehéz kiválasztani, ugyanis a kontrollálatlan tenyésztés miatt sok a beteg utód, éppen ezért jó résen lenni.

A kutyák intelligenciája értékelése alapján az 5. helyet foglalja el a 138-ból.*

Husky

Ha egy huskyt szeretnél hű társadnak, akkor tudnod kell, hogy olyanok, mint a kisgyerekek. Nagyon játékosak és energetikusak, sok figyelmet igényelnek, hosszú kiképzést és rengeteg sétát. Ezek a kutyák nem agresszívek, de ez nem azt jelenti, hogy egyedül lehet őket hagyni a gyerekekkel, mivel a huskyk erősek és nagyok. Meg kell nekik tanítani, hogyan fejezzék ki helyesen az érzelmeiket, és ne ugorjanak rá a gyerekekre, amitől a kicsik hátraeshetnek. Jobb, ha nem ezt a fajtát választod, ha kisgyermeked van, vagy még soha nem volt másfajta kutyád.

A kutyák intelligenciája értékelése alapján a 77. helyet foglalja el a 138-ból.*

Basenji

Úgy tűnhet, hogy ezek a kutyák tökéletes házikedvencek: nem büdösek, nem zajosak és jól néznek ki. Ám a hátránya ennek a fajtának az, hogy túl kíváncsiak, nagyon intelligensek és nehéz őket kontrollálni. A szakértők azt mondják, ezek a kutyák nagyon is jól ismerik a parancsokat, ám minden alkalommal, amikor megkéred őket valamire, akkor eldöntik, hogy megcsinálják-e vagy sem. Emellett igazi szabadulóbajnokok, semmi nem állíthatja meg őket, még a kerítés sem. Amennyiben tehát gyereked is van, lehet nem lesz elég időd mindkettejükre.

A kutyák intelligenciája értékelése alapján a 137. helyet foglalja el a 138-ból.*

Közép-ázsiai juhászkutya

Ez a kutya úgy néz ki, mint egy bolyhos, fehér medve. Egy igazi nagy és erős, védelmező kutya, amely szeret dominálni. Ha mégis gyermekek mellett él, akkor egy összetett kiképzésre van szüksége kristálytiszta hierarchiával. Még egy dolog: nagyon lassan reagálnak, tehát ha fellöknek egy gyereket, akkor elég későn kezdhet el ugatni. Éppen ezért, ha nincs elég tapasztalatod, jobb, ha másik kutyát választasz.

Csivava

A csivavák el vannak ismerve, mint a világ legkisebb kutyái. Tisztában vannak a saját méreteikkel, tudják milyen kicsik is, és éppen emiatt félhetnek a gyerekektől. Éppen ezért nem jó ötlet kisgyermekes családba ilyen kutyát választani, mivel a kicsik joggal gondolhatják, hogy ez a kutya csak egy játék. Ráadásul a csivavák hasonlítanak a gyerekekre abból a szempontból, hogy nagyon ragaszkodóak, és féltékenyek lesznek, ha más elvonja tőlük a figyelmet. Ezen felül, ha nincsenek megnevelve, akkor meg is haraphatják a gyermekeket.

A kutyák intelligenciája értékelése alapján a 125. helyet foglalja el a 138-ból.*

Pekingi palotakutya

Ezeknek a kutyáknak a legszembetűnőbb tulajdonságuk az önbizalmuk, és úgy gondolják, hogy a világ csak körülöttük forog. Emiatt a faj legtöbb egyede nem szereti a zajos gyerekeket, akik szeretnék megfogni vagy megölelni őket. A pekingi palotakutyák utálják az ilyen viselkedést, és ha nincsenek megnevelve, akkor könnyen megharaphatják a kicsiket. Tehát, ha olyan kutyát szeretnél, amelyik szereti a gyerekeket, akkor ezt gyorsan húzd ki a listádról.

A kutyák intelligenciája értékelése alapján a 132. helyet foglalja el a 138-ból.*

Corgi

A kutyaszakértők azt mondják, ez a fajta kis juhászkutya, aki nagynak képzeli magát. Az őszinte tenyésztők figyelmeztetik is a leendő vásárlókat, hogy ez a fajta nem való családoknak és olyan embereknek, akik nem tudnak szigorúak lenni és erőltetni a szabályokat. A fiatal corgik könnyen agresszíven viselkedhetnek miután rájönnek, hogy mit csinálhatnak és mit nem. Nem szabad elfelejteni, hogy valójában egy juhászkutya, ami miatt megpróbálhatja harapással terelni és vezetni a kicsiket.

A kutyák intelligenciája értékelése alapján a 11. helyet foglalja el a 138-ból.*

*A kutyák intelligenciája című könyv értékelése azt mutatja, hogy az egyes fajták milyen könnyen tanulnak új parancsokat, és hányszor kell gyakoroltatni velük, mire megértik azt.

via

betöltés...