13 fontos dolog, amit minden embernek meg kell tanulnia 30 éves koráig

Az élet 30 felett kezdődik – tartja a mondás, ám nem mindegy hogyan. Tény és való, hogy ez az a kor, amikor már végre függetlennek érezzük magunkat és céltudatosak vagyunk a vágyainkat és terveinket illetően. Ahhoz azonban, hogy az álmaink valóra váljanak és az élet lehető legtöbb területén sikereket érjünk el, először meg kell tanulnunk néhány dolgot. Az alábbi cikkben most a 13 legfontosabb ilyen dolgot gyűjtöttük össze, melyekkel mindenkinek illik tisztában lennie 30 éves korára.

Találj egy olyan munkát, amit szeretsz.

Fiatalkorában sok fusi melót képes vállalni az ember, ám a tanulmányok befejeztével, 30 éves korra azért már illik találni egy olyan kielégítő és biztos munkahelyet, melyre lehet tervezni. Fontos, hogy olyan munkahely legyen, ami előrejutási lehetőségekkel kecsegtet, és ahol jól érezzük magunkat – más szóval: szeretjük, amit csinálunk.

Találd meg, hogy mely ételek mennek neked a legjobban.

Senki sem várja el, hogy Gordon Ramsay módjára főzzünk a konyhában, ám 30 éves korra azért már illik néhány olyan receptnek lennie a fejünkben, melyeket bárhol-bármikor könnyedén és ízletesen vagyunk képesek elkészíteni. Ez bármikor jól jöhet majd, ha esetleg vendégeket várunk vagy épp a saját családunkat szeretnénk meglepni egy kis finomsággal.

Találd meg, hogy kik az igazi barátaid.

Amikor fiatal az ember számtalan barát veszi őt körül és szinte nap mint nap ismerkedik új emberekkel. Ez a jelenség azonban sokszor azt a téveszmét kelti, hogy mindannyian a barátaink, pedig ez nem így van. Ahogy szépen lassan öregszünk, a felemás barátok lekopnak rólunk, ami nem feltétlenül baj, hiszen így ráébredünk, hogy kik is a mi igazi barátaink. Értékeljük az ilyen embereket, próbáljunk időt szakítani rájuk, hiszen őket tényleg nem lehet egyik napról a másikra pótolni.

Nem kell mindenkit beavatni a személyes életedbe.

Sokszor talán jó megoldásnak tűnhet, hogy egy baráttal vagy barátnővel kibeszéljük a párkapcsolati gondjainkat, ám ez hosszútávon nem kifizetődő, arról nem is beszélve, hogy nem old meg semmit. Ha valódi hatást akarunk elérni, akkor keressünk fel egy szakembert, meséljünk inkább neki a párkapcsolati problémáinkról, ő pedig garantáltan kielégítő tanácsokkal fog majd ellátni bennünket, melyből ráébredhetünk a saját magunk és partnerünk legfőbb hibáira.

Tartsd meg a helyes fontossági sorrendet.

30 éves korára az embernek az élete egy véget nem érő rohanás lesz, amikor is minél több dolgot igyekszik egyszerre intézni. Igen ám, de néha annyi apróságot próbálunk meg egyszerre intézni, hogy egyszerűen megfeledkezünk a nagyobb, fontosabb dolgokról. Ne feledjük, hogy általában az utazások, nyaralások és a családdal töltött idők azok, amire szívesen visszaemlékszünk majd idősebb korunkban, nem pedig az irodában töltött péntek este. Fontos tehát, hogy tisztában legyünk a dolgok prioritásával és be is tartsuk azokat.

Találj időt és pénzt a nyaralásra.

A pihenés hiánya erkölcsi és fizikai kimerüléshez vezet, ami pedig hosszútávon csökkenti a hatékonyságunkat. Épp ezért, ha lehetőségünk van rá, a drágább okostelefon helyett inkább válasszunk egy olcsóbbat, a megmaradt pénzt pedig inkább fordítsuk egy jól megérdemelt és pihentető nyaralásra.

Szerezz jogosítványt.

Teljesen mindegy, hogy szeretsz-e vezetni vagy sem, hogy van-e autó a közvetlen közeledben vagy nincs, 30 éves korra mindenképpen tanácsos vezetői engedélyt szerezni, már csak azért is, mert a későbbiekben roppant problémás lesz elegendő időt fordítani a KRESZ oktatásra és magára forgalmi vizsgára történő felkészítő kocsikázásra. Arról nem is beszélve, hogy így legalább külföldre utazva is bérelhetünk autót és sokkal több, érdekesebb látnivalót láthatunk egy-egy idegen országban tett utazás során.

Szerezz magadnak extra jövedelmet.

A biztonság kedvéért nem árt, ha 30 éves korunkra extra bevételi forrásra teszünk szert. Ez lehet egy kiadott ingatlan, hétvégi szabadúszó munkák vagy akár egy saját vállalkozás. Ne feledjük, hogy még a város legstabilabb vállalatánál történő munka sem garantál biztos jövőt számunkra, így hát nem árt, ha van egy extra bevételi forrásunk, amivel esetlegesen kezelni tudjuk a váratlanul felmerülő kritikus helyzeteket.

Költözz el a szüleidtől.

Bár mindannyian szeretnénk különköltözni a szüleinktől és saját lábon állni, ez napjainkban nehezebb, mint valaha. Az albérletárak az egekben, a saját lakás- vagy házvásárlás pedig nagyon kevés fiatal kiváltsága. Ettől függetlenül 30 éves korunkra azért már illik magunk mögött hagyni a szülői házat vagy legalábbis olyan elképzelésekkel állni az élethez, melynek segítségével ez minél rövidebb idő alatt megtehető.

Tanulj meg beszélni mások előtt.

Sokan kényelmetlenül érezzük magunkat, ha idegen emberek előtt vagy esetleg nagyobb tömeg szeme láttára kell beszélnünk. Tegyünk meg mindent a félelmeink leküzdése érdekében, hiszen a nyugodt, kiegyensúlyozott és magabiztos emberek mindig nagyobb figyelmet kapnak, így például a vállalat vezetősége is nagyobb eséllyel fog felfigyelni ránk és előléptetni, arról nem is beszélve, hogy aa hétköznapi konfliktusok és viták esetében is nagy hasznunkra válhat.

Találd meg a stílusod.

Fiatalkorban az ember sok bohókás, már-már vicces szerelést kipróbál, mire végre talál egy olyan divatstílust, ami igazán hozzá passzol. 30 éves korban már nem illik ilyenekkel kísérletezni, hiszen egy rosszul megválasztott stílus rendkívül kiábrándító tud lenni. Éppen ezért fontos, hogy ennyi idős korban már megtaláljuk a stílusunkat. Nem mellesleg egy-egy ruhavásárlás alkalmával is renget időt takaríthatunk meg, ha céltudatosan tudjuk, hogy milyen ruhákat szeretnénk.

Olvass klasszikus irodalmat.

Fiatalon mindannyian olvasunk klasszikus irodalmi műveket az iskolában, ám éppen a fiatal korunk miatt ekkor még nem vagyunk képesek felismerni a bennük rejlő történetek valódi mélységét. Ne legyünk tehát lusták újraolvasni néhány neves költő művét, hiszen biztos, hogy fontos és tanulságos dolgokat tudhatunk meg belőlük a világ dolgaival kapcsolatban, melyeknek az életben is nagy hasznát vehetjük majd. Ezenkívül persze a kulturális tudásunkat is növelik és a szókincsünket is gyarapítják az ilyen könyvek, melyek rendkívül hasznosak tudnak lenni egy-egy beszélgetés alkalmával.

Tartsd magad formában.

Fiatalkorban az ember sokszor még lefekvés előtt is kedvére nasizhat úgy, hogy ez nem befolyásolja látványosan a testalkatát, hiszen annyit megy, játszik, mozog és sportol egész nap, hogy ez kiegyensúlyozza minden meggondolatlanul bevitt kalóriáját. A fárasztó munkás évek megkezdésével azonban ez a mindennapos mozgás rendszerint eltűnik az ember életéből, ami nagyon gyorsan, nagyon látványos változásokat képes okozni a testén. Ennek kompenzálására pedig elengedhetetlen, hogy időt szakítsunk a megfelelő testmozgásra és sportolásra, amivel folyamatosan formában tarthatjuk a testünket. Arról már nem is beszélve persze, hogy a jó fizikum az egészség egyik alappillére.

Bónusz: 4 egyszerű lépés a boldogabb élet érdekében.

Íme néhány fontos tény: a statisztikák szerint nincs olyan, hogy „boldog kor”, amikor már esetleg kevésbé vagyunk stresszesek a megfelelő anyagi háttérnek vagy a biztos munkahelynek köszönhetően. Csak rajtunk áll, hogy mikor-mennyire vagyunk boldogok, ezért az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány olyan lépést, mellyel maximalizálhatjuk a mindennapos boldogságunkat.

  • Töltsünk minden nap 10-15 percet teljes csöndben – tegyünk félre mindent: telefont, laptopot, munkát, stb.
  • Szabaduljunk meg a rossz szokásainktól és vágyainktól – ezek ugyanis túl sok energiát emésztenek fel.
  • Vegyük körbe magunkat pozitív emberekkel.
  • Tartsuk tisztán az otthonunk – a rendetlen otthon rendetlen gondolatokat teremt.

via

betöltés...