Hogyan nyújthatod meg a szűk lábbelit otthon: 6 hatékony módszer egy tapasztalt cipésztől

Minden hölgy szekrényében található legalább egy pár olyan lábbeli, melyet csak akkor visel, ha pontosan tudja, hogy ülnie kell. Amikor vásárlás előtt felpróbáljuk a cipőt, az általában kényelmesnek tűnik, ám rögtön miután hazaértünk döbbenünk rá, hogy igazából rosszul választottunk.

Nem kell drámai jelenetet rendezni, vagy azonnal kidobni az új zsákmányt. Van ugyanis néhány hasznos trükk, mellyel viselhetővé, kényelmessé tehető a szűk lábbeli. Ezeket egy tapasztalt cipész árulta el nekünk. Íme:

1. Töröld át a lábbeli belsejét egészségügyi szesszel. Itass át egy vattapamacsot, és bőven kend be alkohollal az anyagot. Ezt követően húzd csak fel a cipőt, majd viseld két órán át. Meglásd, máris sokkal kényelmesebb. A szakember szerint, érdemes ugyanezt tenned a tökéletesen illő, ám helyenként sértő cipőkkel is. A szesz ugyanis megpuhítja a bőrt, ami a viseléssel a láb után alakul, és már nem fog sebeket okozni.

2. Hajszárító és egy vastag harisnya (vagy zokni) segítségével is megnyújtható a lábbeli. Bújj bele a harisnyába, vedd fel a cipőt, majd a hajszárítóval hevítsd fel mindenhol a bőrt. 15 perccel később érezhető lesz a változás.

3. A természetes bőrből készült lábbelit ricinus olajjal is könnyedén meg lehet nyújtani, amennyiben egy vattapamacs segítségével kevés olajjal bekened a cipő belsejét, vársz pár percig, míg beissza, aztán egy papírtörlővel itasd fel a felesleget. Ez a módszer nemcsak az új lábbelik esetében alkalmazható, hanem azoknál is, melyeket régen viseltél, ezért most feltörnék a lábad.

4. A bőr felpuhítására a parafin is alkalmas. Ezt a legkönnyebben egy átlagos parafin gyertya felolvasztásával oldhatod meg, a kapott folyadékkal pedig kend be a lábbelit éjszakára. Reggel töröld át a cipőt egy papírtörlővel, eltüntetve a parafin nyomait.

5. Gondoltad volna, hogy újsággal is tágíthatsz a lábbeliden? Nedves újságpapírral tömd meg a cipők orrát, és hagyd megszáradni. Kötelező, hogy szobahőmérsékleten szárítsd ki a lábbelit, semmiképp se a radiátoron vagy egyéb hőforrás mellett.

6. Mindenek felett azonban a leghatékonyabb módja a cipőtágításnak a műanyag zacskó. Töltsd meg a zacskók ¼-ét vízzel, helyezd azokat a cipők orrába, majd tedd a lábbeliket a fagyasztóládába. A fagyás során a víz térfogata megnő, ezzel pedig megnyújtja a lábbelit is. Ha nem hiszed, járj utána!

betöltés...