26 ikonikus pár, akiket csodáltunk a 90-es években

Mindenki ismer legalább egy olyan párt, akikről azt gondolja, hogy tökéletesen összeillenek, mindent meg tudnak beszélni, és profin kiegészítik egymást. A hírességek világában is volt jó néhány olyan pár, még a kilencvenes években, akikről azt gondoltuk örökké együtt fognak maradni. Ilyen pár volt például Britney Spears és Justin Timberlake, Demi Moore és Bruce Willis, valamint Kim Basinger és Alec Baldwin. Természetesen rajtuk kívül még jó pár sztárpárt istenítettek a 90-es években, és őket hoztuk most el nektek. Elmeséljük, hogy hány évig voltak együtt illetve mikor szakítottak egymással.

1, Kate Moss és Johnny Depp

Kate és Johnny 4 éven keresztül boldogították egymást. A pletykák szerint Johnny állandó hangulatingadozása vezetett a pár szakításához.

2, Gwyneth Paltrow és Brad Pitt

Két év randevúzás után Brad megkérdezte Gwyneth-től, hogy járnának-e, de hat hónap együttélés után űgy döntöttek külön utakon folytatják. A randik alatt olyanok voltak, mint akik őrülten szerelmesek egymásba, még hasonló hajat is vágattak.

3, Britney Spears és Justin Timberlake

A pár 1998 körül kezdett el randizni, mikor közös turnén vettek részt. Miután 2002-ben szakítottak Justin megírta a népszerű “Cry Me a River” című dalát, ami Britney Spears-ről szól.

4, Drew Barrymore és Luke Wilson

Drew és Luke 1997-ben kezdtek el randizni, majd 2 év járás után, közvetlenül a “Charlie angyalai” forgatása előtt szakítottak. Mindketten játszottak a “Charlie angyalai” filmben de szerencsére semmilyen konfliktus nem alakult ki közöttük.

5, Fiona Apple és Paul Thomas Anderson

A 90-es években őket tartották a legmenőbb, legjobb és legvonzóbb párnak, ám szerelmük nem tartott olyan sokáig, mint ahogy az emberek hitték.

6, Pamela Anderson és Tommy Lee

A pár hivatalosan három évig volt együtt, és ez idő alatt két gyermekük is született. Annak ellenére, hogy őket tartották Los Angeles legszebb párjának, házasságuk tele volt botránnyal, ezért úgy döntöttek elválnak.

7, Whitney Houston és Bobby Brown

Whitney Houston először visszautasította Bobby házassági ajánlatát, mert abban az időben nem volt tervben, hogy férjhez megy. 1992-ben azonban mégis úgy döntöttek, hogy egybekelnek és házasságuk 14 évig tartott.

8, Demi Moore és Bruce Willis

A másik népszerű pár, akiket imádtak a kilencvenes években. “Szerelmük gyümölcseként” három gyermekük született, majd 2000-ben úgy határoztak, hogy külön utakon folytatják. Mivel különválásuk békés körülmények között zajlott ezért, mindketten ott voltak a másik esküvőjén, sőt Bruce még Demi még a színésznő egykori férje Ashton Kutcher esküvőjén is részt vett, ahol elvette Mila Kunis-t.

9, Nicole Kidman és Tom Cruise

Nicole Kidman szerint a kilencvenes években, a Tommal való házassága védelmet nyújtott neki Hollywood egyik legnagyobb botránya, vagyis a szexuális zaklatás ellen. Házasságuk 10 évig tartott, majd elváltak.

10, Winona Ryder és Matt Damon

Egy 2009-es interjú szerint Winona és Matt kapcsolata egész jó volt. Winona a szakítás után azt mondta “Matt nem lehetne jobb és helyesebb fickó. Nagyon szerencsés vagyok, hogy jó maradt a kapcsolatunk a szakítás után.”

11, Cameron Diaz és Matt Dillon

Ez a kapcsolat óriási hatással volt Matt életére. Az ő szavaival élve: “Nagyon jó dolog, ha valakivel így érzi magát a párjával, számomra Cameron egy igazi múzsa volt. ez előtt semmilyen mély érzelmi kapcsolatom nem volt, de most már tudom milyen.”

12, Uma Thurman és Ethan Hawke

A válásuk évében Uma elmondta Oprahnak, hogy Ethan-tól nagyon nehéz volt elszakadnia neki is és családjának is.

13, Hugh Grant és Elizabeth Hurley

Az 1987-ben kezdődött kapcsolatuk 13 év után 2009-ben sajnos véget ért. Ezek után viszont jó barátok maradtak, ha kérdezték őket egy interjún mindig őszintén beszéltek. Végleg azonban soha nem váltak el, mert még mindig sokat találkoznak egymással.

14, Alec Baldwin és Kim Basinger

Kim meggyőzte Alec-et a kapcsolat során, hogy legyen vegetáriuánus. Annak ellenére, hogy a pár már nincs együtt, Alec még mindig nem eszik húst.

15, Reese Witherspoon és Ryan Phillippe

Miután 2 gyermekük is született 1999-ben és 2003-ban, a pár 2006-ban úgy döntött, hogy külön válik. Azért döntöttek emellett, mert mindketten úgy érezték túl fiatalon fogadtak örök hűséget egymásnak.

16, Liv Tyler és Joaquin Phoenix

A pár 1998-ban szakított egymással de igazán jó barátok maradtak. Egy 2015-ös interjú során Liv továbbra is úgy beszélt a férfiről, mintha a család része lenne.

17, Whoopi Goldberg és Ted Danson

Kapcsolatuk 1992-ben bontakozott ki, amikor a “Made in America” filmben játszottak főszerepet. Két év után azonban különváltak.

18, Courteney Cox és Michael Keaton

Szakításuk után Courteney azt nyilatkozta a People magazinnak, hogy: “Ez volt a legfontosabb kapcsolatom, ami valaha volt. Michael a legcsodálatosabb ember, akivel vala találkoztam, szerencsére még mindig jóban vagyunk.”

19, Cindy Crawford és Richard Gere

A pár négy év házasság után ügy döntött, hogy elválik. Cindy a 17 évnyi korkülönbséget hibáztatta a szétválás miatt.

20, Lisa Marie Presley és Michael Jackson

A pár elválaszthatatlan volt, Lisa nagyon sokáig volt Michael oldalán, segítette mindenben. Még akkor is kitartó volt, mikor az énekest megvádolták a 90-es években, hogy fiatalkorúakkal illetlen viselkedést tanúsít. A pár azonban négy év házasság után elvált.

21, Kurt Cobain és Courtney Love

A románcuk akkor fejeződött be, amikor 1994-ben Kurt úgy döntött, hogy véget vet az életének.

22. Brooke Shields és Andre Agassi

Brooke Shield­set és Andre Agassit a 90-es évek egyik sztárházaspárjának tartották, ám mindössze kétéves házasságuk nem volt mentes a viharoktól. Egy 2016-os memoárban kiderült, hogy Andre drogfüggőségben szenvedett.

23. Marilyn Manson és Rose McGowan

A dolgok megváltoztak az 1999. évi Columbine mészárlás után. Ez volt az első tömeges lövöldözés egy amerikai középiskolában. A tömeges lövöldözés során a gyilkosok Marilyn Manson nem tetszéséről írtak. A hírportálok Marilynt vádolták a gyilkosok zenei befolyásáért. A pár halálos fenyegetéseket kapott, és végül 2001-ben szakítottak.

24. Sofia Coppola és Spike Jonze

A pár 2003-ban vált el.

25. Harmony Korine és Chloë Sevigny

Chlöe és Harmony akkor találkoztak, amikor Chlöe középiskolás volt. Röviddel ezután a Kölyök című filmben szerepelt. Ez volt az első filmje.

26. Claudia Schiffer és David Copperfield

Claudia gyakran különleges vendég volt Dávid illúziójában, amikor együtt voltak.

via
betöltés...