A nagymama azt hiszi, hogy haldoklik, aztán az orvos felfedi, hogy mit talált a hasában

Az élet sokszor tartogat meglepetést számunkra.

Alison Dent és élettársa Robert megtudták, hogy nagyszülők lesznek, és ennek mindketten nagyon örültek. Életük azonban drasztikusan megváltozott, amikor egyik nap Alison nem érezte jól magát és egyre betegebb lett, írta a Daily Mail.

Komoly hasfájdalmai volt és még arra is gondolt, hogy meg fog halni. De az orvosi vizsgálatok egészen mást mutattak ki.

Publiée par Alison Smith sur Lundi 3 octobre 2011

26 évvel korábban

Alison már egy ideje egészségügyi problémákkal küzdött. Akkoriban adott életet első gyermekének, egyik nap pedig éjszaka arra ébredt, hogy nagyon vérzik.

A kórházban kiderült, hogy egy ciszta van a méhszáján, ezért hamarosan meg is műtötték őt.

A műtét után azt mondták neki, hogy már soha többé nem lesz terhes. A hír lesújtó volt, de a pár boldog volt hiszen egy gyönyörű kislányuk, Kylie.

26 évvel később lányuk is elérkezett ahhoz a ponthoz életében, amikor gyermeket várt.

Alison azonban nem tudta beleélni magát abba, hogy nagymama lesz, hiszen egészségileg nem volt rendben. A további orvosit tesztek két hónappal később az IBS nevű betegséget mutatták nála ki.

-Nem értettem mi történik velem, a hasam egyre csak nőtt, a bokáim fel voltak duzzadva, és a melleim is érzékenyek voltak, mesélte Alison a Daily Mail-nek.

Az orvosok ennek ellenére továbbra is az IBS nevű betegség ellen kezelték. A mikor pedig arra panaszkodott, hogy mozgást érez a hasában, azt mondták neki ez csak a felfúvódás miatt van.

Boldog nagymamának lenni

Nem sokkal később megszületett unokája, Caseylee. A család nagyon boldog volt. Alison is örült de sokat gondolt arra, talán nem látja majd unokáját felnőni.

Hya big sis 🙂 xxx

Publiée par Alison Smith sur Mercredi 26 février 2014

Amikor egyik nap megint kórházba kellett mennie, olyan nagy fájdalmai voltak, az egyik nővér a szülőszobába vitte őt.

-Biztos nagyon furcsán néztem rá. Már 26 éve nem menstruálok, én egy nagymama vagyok. Biztos, hogy nem lehetek terhes. – mondta neki Alison.

Az orvosok cisztát talának

Alison egész éjjel rosszul volt. A további vizsgálatok cisztát mutattak ki, de még senki sem tudta megmondani, jó vagy rosszindulatú e a daganat. Az a nap szörnyű volt Alison számára.

Másnap a hölgy visszatért a kórházba orvosához és ekkor megtudta, hogy a daganat nem ciszta volt. Egy baba növekedett a hasában.

“32 hetes terhes voltam és nem tudtam róla”

Szinte hihetetlen, de azok után, hogy 26 évvel azelőtt közölték vele, soha nem lehet terhes – mégis babát várt.

-Bolond voltam, ott álltam 32 hetes terhesen és nem tudtam róla, – mondta Alison.

Gyorsan kellett cselekedniük, hiszen erre nem voltak felkészülve.

-Persze mindketten megkönnyebbültünk, hogy nem vagyok beteg. De erre nem számítottunk.

8  héttel később megszületett kisfiuk, Bobby Charles, akinek nagyon örültek.

-Soha nem voltam boldogabb. Először azt hittem, meghalok. Most pedi gitt van ez az édes csöppség.

Igen, az élet sokszor meglep minket. Mikor azt hiszed, az élet jó hozzád, még mindig lehet jobb is.

Bobby charles his niece caseylee love m lots n lots like jelly tots 🙂 🙂 🙂 xxxxxx

Publiée par Alison Smith sur Samedi 14 décembre 2013

via

betöltés...