Az idegen férfi a lány elé veti magát a Las Vegas-i támadás során. Később kap egy SMS-t, amelytől az egész világ libabőrös lett

Több mint 50 embert öltek meg, és több mint 500-an sérültek meg a Las Vegas-i tömeges támadás során.

Az egyik, akinek a szeme előtt haltak meg emberek, Renee volt. Ő szerencsés volt. Egy idegennek köszönhette az életét, aki úgy döntött, hogy inkább segít neki, mielőtt megmentené saját magát.

Később este Renee nővére felvette a kapcsolatot az idegennel – és a szavaitól libabőrös lett a világ.


Renee boldogan táncolt a színpad előtt, amikor Jason Aldean vasárnap este játszott. Ahhoz, hogy jobban lássa az egészet, ő és Brendan Kelly, egy fiatal tengerészgyalogos, akit csak pár órája ismert meg a koncerten, közelebb mentek a színpadhoz.

“Mi csak táncoltunk és szórakoztunk, majd hirtelen olyan hangos zajokat hallattak, amelyek tűzijátékra emlékeztettek, de nem volt fény,” mondta Renee a Love What Matters-nek.

Renee

A földön

„Mielőtt bármit is felfogtam volna abból, mi történik, Brendan a földre lökött és eltakart a testével. Amikor a lövések megszűntek egy időre, rám nézett és azt mondta, el kell tűnnünk innen, mert könnyű célpontok vagyunk” – tette hozzá.

Felálltak, körülöttük rengeteg ember feküdt a földön és futni kezdtek. Brendan folyamatosan biztatta, hogy minden rendben lesz és egészen addig futottak, amíg biztonságos helyre nem értek.

„Egy pillanatra sem hagyott magamra“ – írta a Facebookon Renee Cesario, aki sérülések nélkül megúszta a lövöldözést.

SMS, amely megmozgatta a világot

Több száz embert találtak el a golyók. De Renee nem volt köztük, köszönhetően ennek az idegen erőfeszítésének. Később este Brendan SMS-t kapott Renee nővérétől, aki kifejezte köszönetét.

-Nagyon köszönöm a szívem legmélyéről, hogy vigyáztál a testvéremre… komolyan. Legyen biztonságos az éjszakád.

-Abszolút, ez az, amit csinálunk, gondoskodunk a mieinkről és a körülöttünk lévőekről. Örülök, hogy ott lehettem neki ebben az őrült időben.

-Fantasztikus vagy

A pillanat hevében az emberek igazi színei felbukkannak. Az, hogy egy idegen megvédett egy fiatal nőt, akit alig ismert, és megmentette az életét, mélyen megérintett. 

betöltés...