Akkor vs. most: Így néznek ki ma a 90-es évek fiúbandái

Elhiszed, hogy már több mint húsz éve volt az, amikor a világ megőrült az NSYNC “Bye Bye Bye”, valamint a Backstreet Boys ”Everybody” című számáért? Fogadjunk, hogy akkor fejből tudtad az összes szöveget, és megpróbáltad utánozni a videoklip koreográfiáját.

Kíváncsiak voltunk, hogy néznek ki ma az egykori kedvenc fiúbandáink tagjai.

És íme az eredmény.

Backstreet Boys

A Backstreet Boys egy Grammy-jelölt amerikai fiúegyüttes. Ők voltak Lou Pearlman menedzser első csapata. Hivatalosan 1993. április 20-án alakultak együttessé. 13 Top40-es daluk volt a Billboard Hot 100 ranglistán és több mint 130 millió albumot adtak el, ezzel ők lettek minden idők legnépszerűbb fiú együttese. Az öttagú csapat Nick Carter-ből, Howie Dorough-ból, Brian Littrell-ből, A.J. Mclean-ből és Kevin Richardson-ból áll. Kevin Richardson elhagyta az együttest 2006. június 23-án, majd 2012-ben ismét csatlakozott.

A. J. McLean (38 éves)

Howie Dorough (43 éves)

Brian Littrell (41 éves)

Nick Carter (36 éves)

Kevin Richardson (45 éves)

.

NSYNC

Az ‘N Sync egy amerikai fiúcsapat, a 90-es évek közepén érték el első sikerüket, sikeres albumjaik az NSYNC, No Strings Attached és a Celebrity. A banda 1995-ben alakult a floridai Orlandoban, tagjai: Lance Bass, Justin Timberlake, Joey Fatone, Chris Kirkpatrick, és JC Chasez. A csapat neve a tagok neveinek betűiből tevődik össze: JustiN, ChriS, JoeY, LancetoN és JC .

Justin Timberlake (35 éves)

Chris Kirkpatrick (45 éves)

Joey Fatone (39 éves)

Lance Bass (37 éves)

JC Chasez (40 éves)

Take That

A 90-es évek első fiú zenekara, az ő sikerüket látván kezdték elárasztani a világ pop piacát a további fiú bandák. Gary Barlow, Howard Donald, Jason Orange, Mark Owen, és mind közüllük a legnagyobb szoló karriert is befutó Robbie Williams szereplésével tündöklő zenekar 1990 ás 1996 között aktívan képvisletette magát az iparban, majd 9 év szünet utána 2006-ban újra összeállt. Sokáig Williams nélkül léptek színpadra, azonban a manapság párszor újra beáll a srácok közé.

Gary Barlow (45 éves)

Robbie Williams (42 éves)

Mark Owen (44 éves)

Howard Donald (48 éves)

Jason Orange (46 éves)

betöltés...