6 piszkosul igaz rajz arról, hogyan zajlik pároddal az alvás

Egy kapcsolat akkor jó, ha megvan az intimitás, ha megtudtok osztani egymással dolgokat és közel engeditek magatokat a másikhoz. Testileg lelkileg. Egy hosszú nap végén is az a legcsodásabb dolog, mikor álomra hajtod a fejed a párod mellett, érzed az illatát, a szuszogását és ezzel a boldog érzéssel szenderedsz álomba. ?

Azonban az együtt alvás nem mindig olyan szép és romantikus, mint ahogy az ember azt először feltételezné, mint mindennek, ennek is megvannak a hátulütői.

Sőt, megnyugtatunk, családalapítás után sem olyan az élet, mint ahogyan azt elképzeljük.

1. Persze az elején minden olyan szép, jó és romantikus

2. Nyáron inkább azt kívánnád, bárcsak egy külön ágyon vagy akár egy külön szobában aludnál

3. Amikor nem működik, se így, se úgy

4. Az alvás 50 árnyalata

5. Néha hihetetlen ijesztő is tud lenni az együtt alvás

6. Végül, amikor megkapod, amire “vágytál”

Nektek milyen nehézségeket okoznak az együtt alvások?

betöltés...