A szülők megtagadják a “deformált” baba elvetetését – csak nézd meg őt most, két évvel később

Ha egy nő terhes lesz, különböző érzelmek jelenhetnek meg életében. Öröm, félelem és aggódás egyszerre, de általában az öröm az az érzelem, ami felülkerekedik

De Sara Heller és Chris Eidam életében a terhesség egészen más dolgot is hozott. Az ultrahang felvétel kimutatta, hogy a pár gyermeke száj és szájpadlás rendellenességgel fog megszületni. Azt is megtudták, hogy a kisfiú szája és a szájpadlása mentén egy nagyon hosszú nyílt seb van.

-Az orvosok megkérdezték, hogy meg akarjuk-e tartani a gyermeket, mondta Chris Eidam az Omaha News-nak.

Az édesanya számára azonban egyértelmű volt, hogy nem szakítja meg a terhességet. Már tudta, hogy a gyermeket majd meg fogja operáltatni, hogy a rendellenesség ne okozzon neki problémát.

Aztán megszületett a kis Brody, aki csak örömöt hozott a pár életébe. Közzé is tettek néhány képet róla a Facebook-on, annyira sokat mosolygott.

Az édesanya azonban nem volt felkészülve a megjegyzésekre.

Sokan gyűlölködő megjegyzéseket írtak a kisfiúról és valaki nyíltan meg is kérdezte:

-Mi történt a kisfiad arcával?

A kisfiú még csak három hónapos volt de már csúfolták.

A szülők ezek után leültek és megbeszélték, mi lenne a legjobb megoldás. Továbbra is keresték azt, hogyan tudnának kisfiuknak a legjobban segíteni.

Arra is rájöttek, hogy nem mindenki érti meg az ő problémájukat és nem mindenkit érdekel, miért néz ki a kis Brody úgy, ahogy világra jött.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

ATTN Omaha peeps: The @marchofdimes Omaha walk is THIS SATURDAY. 04-28-18 at 10am with a 9am registration time! I march for Brody (my son) and the 1 in 700 other infants born with a cleft lip / palate. I also march for Brody’s cousin Micah, who was born pre-maturily and all of the other tiny fighters, the ones who get to join their families at home and for those whose time here with us is far too short. I joined Children’s Hospital & Medical Center’s team to help them reach their goal of $15,000. It would mean the world to me and Brody if you would march with us. If you can’t march with us a donation would be great!! Link to donate / register in Bio! 💜💜💜

S A R A + B R O D Y (@saheller) által megosztott bejegyzés,

Egyik alkalommal egy meglepő dolog történt. Éppen egy étteremben ültek.

Vacsora után odament hozzájuk a pincére és szalvétába csomagolt ajándékot adott át nekik, amit az egyik vendég küldött.

A papírban 250 ezer forintnyi pénz volt és egy üzenet:” A gyönyörű gyermeketek számára.”

Az édesanya igazán meghatódott, visszatért volna az emberekbe vetett hite. A pénzt fel is használták egy műtétre és a kisfiú arca most teljesen másképp néz ki.

Milyen hatása van egy idegentől kapott ajándéknak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Post church pic because we are so happy that Stephanie and Trevor were baptized this morning. ❤️🙏⛪️

S A R A + B R O D Y (@saheller) által megosztott bejegyzés,

Ahelyett, hogy bírálnánk egymást, inkább segítsünk egymásnak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ladies… get in line.

S A R A + B R O D Y (@saheller) által megosztott bejegyzés,

Tavaly a kisfiú átesett egy műtéten, és most már cseperedik a kisfiú. Bár valószínűleg még néhány műtéten át kell esnie, de most boldog és elégedett.

Úgy érzem inspiráló Sara és Chris, nem is beszélve Little Brody-ról.

Ha úgy gondolod, hogy az összes gyermek megérdemli az esélyt az életben – függetlenül a kinézetüktől – mutasd meg a támogatásod azzal, hogy megosztod ezt a cikket a Facebookon.

betöltés...