20 fénykép, ami olyan, mint egy békés oázis a káosz világában

Mindenkinek szüksége van egy pillanatnyi szusszanásra, amikor semmilyen idegesítő, stresszes, szomorú dologra nem gondol,csak és kizárólag a nyugalomra, a békére, boldogságra, pozitivitásra…stb. Főleg most, ezekben az időkben, mikor a legtöbben házi karanténban vannak és kitudja, hogy a világ mikor lesz megint olyan, mint azelőtt fontos, hogy pozitív energiával töltsék fel magukat. Ehhez nem kell mást tenni csak olyan dolgokat csinálni, ami kikapcsolja az agyat, boldoggá teszi a lelket és mosolyra húzza a szájat. Mostani posztunkban olyan képeket gyűjtöttünk össze, melyek szinte már simogatják az ember lelkét, s olyanok, mint a nyugalom szigete.

1, Egy picike kolibri, aki egy málna nedvét szívja, hogy legyen energiája.

2, Az én kicsi eladóm úgy döntött, hogy a befolyt összeg 20\%-át egy nonprofit szervezetnek adományozza.

3, Ennél komfortosabb és meghittebb már nem is lehetne.

4, Nem kell sok dolog a boldogsághoz, olykor elég egy kis napfürdőzés.

5, Ő a kislányom, aki épp kicsattan a boldogságtól, mert megkapta a kedvenc szendvicsét.

6, Ennél tökéletesebben nem is lehetett volna felhasználni a régi cipőket.

7, A kisfiam legelső találkozása a természet lágy lével.

8, A sündisznó mama figyeli kis csemetéit.

9, Barátok, akik még Halloweenkor is ugyanolyan jelmezbe öltöznek.

10, A Wallisi feketeorrú juh úgy néz ki, mintha egy kitömött állat lenne.

11, Ő itt Gofri a borjú. Gofri néhány napja született és már most nagyon érdeklődő.

12, Azt hiszem a kislányom nincs elájulva a buborékoktól.

13, Az unokaöcsém Stan Leeről csinált kiselőadást az iskolájában.

14, Az út szélén sétált ez a csöpp kis cica ezért úgy döntöttem magamhoz veszem. Így nézett rám a kocsiban:

15, Egy idős asszon, aki 1920. február 29-én született ezért még csak most ünnepli a 25. születésnapját.

16, Mindig azt mondtam a kis növényemnek, hogy az lesz, ami lenni akar. Nos, ő ogre akart lenni.

17, Amikor az emberek és az állatok békében élnek egymás mellett ilyen csodálatos dolgokat lehet lencsevégre kapni.

18, Amikor az anyai ösztön mindennél erősebb, mindegy milyen fajhoz tartozol.

19, Ezt hívják úgy, hogy sírig tartó szerelem.

20, A legcsodálatosabb nap egy menhely életében, mikor az összes kutyát örökbe fogadják.

via

betöltés...