9 színész, akik bebizonyították, hogy nem a korai szerepeik határozzák meg őket

Amikor meghalljuk például Daniel Radcliffe nevét az első, ami eszünkbe jut róla az a Harry Potter. Ennek az a z oka, hogy ő már egészen fiatalon belecsöppent a J.K. Rowling által alkotott varázslóvilágba, és a szemünk előtt nőtt fel. Természetes, hogy nehezen szabadult meg az éveken át játszott karaktertől. Viszont soha nem adta fel, és töretlenül ment előre, hogy bizonyítsa ennél több is van benne. Viszont nem csak ő az egyetlen olyan színész, aki beskatulyázott a karaktere, ott volt például két másik kollégája Emma és Rupert, valamint Robert Pattinson is. Az ő történetük, kitartásuk az élő bizonyítékai annak, ha igazán akarnak valamit, akkor azt el is érik. Mostani posztunkban ilyen színészeket szedtünk össze.

1, Daniel Radcliffe

Daniel Radcliffe szó szerint a szemeink előtt nőtt fel, hisz nagyjából 12 éves volt, mikor először láttuk a Harry Potter és a Bölcsek köve című filmben játszani. Azóta eltelt néhány év és Daniel is megpróbálta ledobni magáról a kis túlélő szerepét. 2016-ban szerepet kapott “Az ember, aki mindent tudott” című filmben, hogy megmutassa tehetségét.

Annyira eltökélt, hogy képes a legmerészebb, legabszurdabb és meghökkentőbb filmekben is szerepelni, hogy bizonyítsa, igen is több van benne, mint Harry karaktere. Olyan filmekben játszott utána, mint az “Öld meg kedveseid”. Ebben a filmben rendkívül szenvedélyesen, és zavarba ejtően játszik.

2, Jake Gyllenhaal

Jake Gyllenhaal a Donnie Darko című filmnek köszönheti hírnevét, ami egy rendkívül furcsa szerep volt. Annak ellenére, hogy egy thrillerről beszélünk nagyon jól hozta a karaktert. Egy ideig nem igen lehetett róla hallani, de később olyan zseniális filmekben mutatta meg tehetségét, mint a “Mélyütés”, “Éjjeli féreg”, “Pókember: Idegenben”.

3, Robert Pattinson

Robert Pattinson Hollywood egyik legfurcsább színésze. Sokat küzdött azért, hogy ledobja magáról a Harry Potterben alakított Cedric Diggory illetve az Alkonyatban játszott Edward Cullen szerepét. Ebből kifolyólag nem is csoda, hogy gyakran ellentmondásos és nagy kihívást jelentő szerepeket vállal. Ilyen volt például “A világítótorony” című film. Pattinson egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy valami furcsa szerepet akar játszani, így esett a választás erre a szerepre. Ezen kívül szerepet kapott a 2021-es Batman filmben is, és azt ígérte nagyon különleges lesz.

4, Elijah Wood

Elijah Wood “A Gyűrűk ura” című filmnek köszönheti a sikereit, viszont annyira beleragadt Frodo szerepébe, hogy utána szinte nem is voltak nívós szerepei. Próbálta bizonyítani, hogy ő ennél többre képes. Szerepet vállalt a “Sin City – A bűn városában”, “Egy makulátlan elme örök ragyogásában”, “Az utolsó boszorkányvadászban”, viszont legutóbbi filmje a 2019-es “Come to Daddy” című horror.

5, Joseph Gordon-Levitt

Joseph már egészen fiatalon megismerte a filmipart. 15 évesen az “Űrbalekok” című sorozatban játszott, majd szerepet kapott a “10 dolog, amit utálok benned” című filmben. Utána sorra kapta a jobbnál jobb ajánlatokat és így került be például a “Don Jon”, “Eredet”, “Kötéltánc”, “Sötét lovag-Felemelkedés”, “500 nap nyárba”. Utóbbi egy nagyon jó film, mely bemutatja a való életben lévő kapcsolatokat.

6, Emma Watson

Emma Watson is be volt skatulyázva Hermione Granger karakterébe. Mivel ő is tizenéves korában került be, ezért gyakorlatilag ő is a szemünk előtt nőtt fel. Eleinte neki is nehéz volt levetkőzni magáról a kis boszorkány szerepét, de kellő kitartással sikerült elérnie, hogy más filmekben is szerepet kapjon. Játszott például a 2013-as “Lopom a sztárom” című filmben majd láthattuk a “Noéban”, “A körben” (nem a horror), “A szépség és a szörnyetegben” és legutoljára a 2019-es “Kisasszonyokban”.

7, Selena Gomez

Selena Gomez a Disney Channel egyik sztár színésznője volt, aki a “Varázslók a Waverly helyből”, “Zack és Cody élete” valamint a “Hannah Montana” egyik epizódjában is szerepelt. Miután Gomez kilépett a Disney árnyékából, több szerepet is vállalt, de ezek közül akadt, ami kissé ellentmondásos volt. Ilyen volt például a “Spring Breakers – Csajok szabadon” című filmje. Ezen kívül hangját kölcsönözte néhány olyan remekműnek, mint a “Hotel Transylvania” és az “Arthur és a villangók”

8, Anne Hathaway

Anne Hathaway szintén a Disney filmek árnyékában élt, csakúgy, mint Selena. Sokáig nem tudta lemosni magáról Mia Thermopolis karakterét. Ez a név a “Neveletlen hercegnőből” lehet mindenkinek ismerős. Megunta, hogy ilyen szerepeket kap, és egyből jelentkezett a 2006-ban bemutatott “Az ördög Pradat visel” filmbe. De olyan alkotásokban is feltűnt, mint a “Sötét lovag – Felemelkedés”, “Interstellar”, “A kezdő”, “Nyomorultak”, “Csaló csajok”, “Ocean’s 8 – Az évszázad átverése”.

9. Ezra Miller

Ezra Millernek talán 2 leginkább ismert szerepe volt: Az Egy különc srác feljegyzései és a Beszélnünk kell Kevinről. Míg az első film egy erőteljes elbeszélés, a második egy nehéz thriller, amely az anya-fia kapcsolatokat, a szülői kudarcokat tárja fel.

Miller karrierje tovább haladt a nagyobb léptékű filmek felé, és most már mind a DC szuperhős filmekben, mind a Legendás állatok és megfigyelésük c. filmekben szerepelt.

betöltés...