16 alkalom, amikor a gyerekek logikájától még a felnőttek szava is elakadt

Ha mi, szülők képesek lennénk megjósolni a gyermekeink cselekedeteit, az egész életünk könnyebb volna. Ezzel szemben néha már annak is örülhetünk, ha egyáltalán azt képesek vagyunk kitalálni, hogy mi járhat éppen a fejükben, hiszen a gyerekek logikája teljesen kiszámíthatatlan. Ennek köszönhető többek közt az is, hogy a most következő 16 kunszt létrejött – melyek egyszerre röhejesek, de valahol mélyen azért zseniálisak is egyben.

1 Nem kell ezt túlkomplikálni.

2 Géniusz!

3 Ez a kis srác minimális hozzávalókból hozta le a Newton jelmezét. De még hogy!

4 ,,És akkor a testvérem megkérdezte: a tintahalak mióta kapcsolódnak a karácsonyhoz?!” (fordítsd meg a képet…)

5 Ezek a szülők még nem tudják, de a kisgyerekük épp most tör dizájner babérokra.

6 ,,Olyat már láttam, hogy egy ajándékhoz nem adtak elemet…avagy ezt kaptam tavaly karácsonykor a kisöcsémtől.”

7 ,,A lányom épp mindennek elhord és veszekedik velem, amiért nem akarom megvenni neki azt az üveg olajat, amiről azt hiszi, hogy almalé.”

8 Ebből a gyerekből politikus lesz… 😀

9 ,,A fiam így eszi a banánt.”

10 ,,Megkértem a 3 éves fiamat, hogy mossa meg a fogait…”

11 Nem tudta eldönteni, hogyan igya.

12 Miért használnád a saját kezed, ha használhatod a kutyád lábát is?!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Aussies Doing Things (@aussiesdoingthings) által megosztott bejegyzés,

13 Nem lehet kifogni rajta.

14 Minden csak hozzáállás kérdése.

15 Én egy fél pontot azért adtam volna rá.

16 Mindannyian csináltuk ezt legalább egyszer annak idején… 😀

betöltés...