20+ történet, ami bizonyítja, hogy a bolti dolgozók élete csupa meglepetés

Talán kevesen tudják, de az áruházi dolgozók gyakran összegyűlnek a különféle internetes fórumokon, hogy megosszák a velük történt nem mindennapi élményeket, és hogy persze egy kicsit kibeszéljenek minket, vásárlókat. Pontosabban közülünk is csak azokat, akik valamilyen furcsa módon minden nap gondoskodnak arról, hogy ne telhessen unalmasan egy bolti dolgozó élete. Az alábbi történetek is így jutottak el hozzánk, melyeket most csokorba szedve szeretnénk bemutatni nektek…?

1.

A kedvenc vásárlóm egy olyan srác volt, aki bejött és azt monda: „Elvesztettem a távirányítót, ezért szükségem lenne egy új tévére”. Egy csomó univerzális távirányítót mutattam neki, amiból potom áron megúszhatta volna az egészet, de ő azt mondta, hogy nem fog b*szakodni a beállításokkal. Végül a 3 ezer forintos univerzális táviránytó helyett eladtam neki egy 300 ezer forintos 140 centis tévét.

2.

Árufeltöltőként dolgoztam egy játékosztályon, amikor édesapa és a pici fia odajött mellém. A gyermek hosszú perceken át nézett rám és nem akart tágítani, majd apuka végül megtörte a kínos csendet: „sajnálom kicsim, őt nem tudom megvenni neked”.

3.

Egy fickó visszahozott egy mangót a boltba, mondván, hogy még sincs rá szüksége és szeretné visszakérni az árát. A gyümölcs már három részre volt vágva és celluxszal volt körbe ragasztva. Kifizettem neki az árát a saját pénzemből, csak azért, hogy lefényképezhessem ezt a nem mindennapi pillanatot.

4.

Több nagy élményem is volt…az egyik vásárlóm a felszeletelt görögdinnyét hozta vissza, mondván, hogy nem elég édes, kóstoljam meg nyugodtan. A másik egy grillcsíkos félig átsült csirkét hozott vissza, mondván, hogy mégsem kellett, mert a feleségével összevesztek és félbe maradt a vacsorasütés. A harmadik nagy kedvencem pedig egy üres festékes dobozt hozott nekem vissza, hogy legyek kedves és töltsem már neki újra, INGYEN.

5.

Egy férfi jött be hozzám és egészen abszurd módon, az ujjaival próbálta megmutatni, hogy hol csöpög a cső, amit vásárolt. Erre én:

  • Ajánlhatok Önnek egy csőbilincset?
  • Igen-igen! A feleségem is épp valami ilyesmit említett.
  • Szüksége van esetleg csavarhúzóra a bilincsmeghúzásához?
  • Nem, köszönöm. A feleségem azt mondta, hogy van otthon csavarhúzója.

6.

Egy hideg februári nap volt és éjjel fél egykor két erősen ittas férfi jött be hozzám a boltba. Óvatosan követtem őket, hogy ne csináljanak semmi hülyeséget. Mentek, nézelődtek, majd végül két 50 faktoros naptejet vettek le a polcról, kifizették és távoztak. Azóta is álmatlanul forgolódom néha éjjelente, hogy vajon mire és miért kelhetett nekik pont ez egy téli éjszaka közepén.

7.

Egy fickó jött hozzám be a boltba, CD-t vásárolni. Valamilyen oknál fogva úgy gondolta, hogy jó ötlet lenne beszélgetésbe elegyednie velem, így elkezdte mesélni, hogy neki az ősei indiánok. Bólogattam, és mondogattam, hogy „persze, haver…rendben, haver”. Nem hagyta abba, ezért másfél óra bólogatás és helyeslés után úgy döntöttem, hogy nekem erre nincs szükségem, levettem a névtáblám és felmondtam a főnökömnek. Azóta szerencsére új, sokkal nyugodtabb és jobb munkahelyen dolgozom.

8.

Egy nő bejött hozzánk, átesett a 200 darab macskakonzervből épített piramison, majd elvett közülük négyet és odament a pénztárhoz fizetni, mintha semmi sem történt volna.

9.

Az egyik nap egy nő jött hozzám be a boltba, és a kezembe nyomta az önéletrajzát, hogy ugyan nézzem már meg és szóljak egy pár jó szót az érdekében a főnökömnél, hátha felveszi őt. Természetesen kidobtam a papírját. Pár nappal később a nő újra bejött a boltba, de akkor pechemre a főnököm kezébe nyomta az önéletrajzát, aki azonnal hátra hívta és felvette őt. Bár kollégák lettünk, azóta se szóltunk egymáshoz.

10.

Pénztárosként dolgozom, unalmamban pedig azzal szoktam elütni az időt, hogy megpróbálom kitalálni a vásárolt termékek alapján, hogy vajon kinél-mi lesz otthon a vacsora. Az egyik nap úgy belemerültem a dologba, hogy az egyik gusztustalan ki tudja milyen ételt kézbe véve csak ennyi jött ki a számon: ,,fúj b*zdmeg”. Az egész sor tágra nyílt szemekkel nézett rám, sosem éreztem még ilyen kínosan magam.

11.

Ma egy nő jött hozzánk be a boltba, aki alumíniumdoboz-nyitófülekből készült ruhát hordott. Nem hittem a szememnek.

12.

Egy boltban dolgozom, de néha úgy érzem, mintha cirkuszban dolgoznék. Egy 30 éves jólszituált hölgy egy csirkemellet hozott nekem vissza, mert kifogásolta az ízét. Mint kiderült, sütés előtt 6 órán át fehérítőben áztatta, mert rosszul fordított le egy külföldi internetes oldalon talált receptet. Egy másik vevőm egy adag májat hozott vissza, mondván, hogy még sincs szüksége ennyire, nem-e tudnám megfelezni és visszaadni a különbözetet. Kész diliház ez a hely.

13.

Egy cipőboltban dolgozom, ahol extra jutalmat kapunk, ha eladunk egy drága cipőt. Az egyik nap találtam egy vevőt, akinek nagyon megtetszett egy 70 ezer forintos cipő. Jelezte, hogy neki ez kell, én pedig már a markomat dörzsöltem, mikor közölte, hogy nincs pénze megvenni, de igazán kölcsönadhatnám neki ma estére egy buliba, holnap reggel visszahozza nyitásra.

14.

„Visszacserélhetem a cipőmet?” – persze, mondtam neki, mivel a vásárlástól számított 7 napon belül szó nélkül ki kell, hogy cseréljük a vásárolt termékeket. Még csak négy nap telt el, de a férfi azóta már 5 cipőt hozott vissza, és mindig másikat vitt el helyette. Már előre félek bemenni holnap a munkahelyemre, lehet, hogy inkább betegállományba megyek.

15.

Épp árut hoztak a boltba, amikor a targoncás fiú egy pillanatra kiszállt a járműből. Ekkor az egyik vevő fogta magát és bepattant a targoncába, mondván, hogy majd azzal együtt ellopja a raklapnyi terméket. Pechére a rakodó ajtó bezárult, így nem tudott kihajtani az üzletből, ezért körbe-körbe bolyongott a raktárban. Ha nem látom, nem hiszem el, ami történt, a mai napig sírunk a nevetéstől, ha eszünkbe jut.

16.

Íme a hónap vásárlója: egy férfi, aki úgy döntött, hogy a hatalmas és gyönyörű Maine Coon cicájával jön be hozzánk vásárolni. Bár nem lehet állatot behozni hozzánk a boltba, nagyon feldobta a napunkat.

17.

Egy férfi jött be hozzám a boltba, hogy szeretné hazavinni a neki tetsző szőnyeget és megnézni, hogy illik-e a lakásához. Fél órán át vitatkoztunk, hogy nem viheti el, csak ha kifizeti. 30 perc múlva végül duzzogva, szőnyeg nélkül távozott.

18.

Egy kigyúrt adonisz jött ma hozzám fizetni. Férfias áll, szexi szakáll, kigyúrt felső test…minden megvolt, ami kell. Ekkor hirtelen elővett egy rózsaszín szőrmés, szívecskés pénztárcát a zsebéből, én pedig kifakadtam. Még órákkal később is nevettem, leginkább magamon és a kialakult helyzeten, a főnökség pedig azt hitte, hogy füvet szívtam és azért nevetek/mosolygok már hosszú órák óta.

19.

Egy kb 18-20 éves csajszi szeretett volna a dobozolt eperből kóstolni. A következő párbeszéd hangzott el köztünk:

– Szia! De szép ez az eper! Kóstolhatok?
– Bocs,de nem szabad!
– De naaaagyon szeretném!
– Akkor se,sajnálom!
– De terhes vagyok!
– Tőlem????
– Dehogy!
– Ja jó!
– Akkor ugye kóstolhatok?
– Menj már innen…

20.

5 éve dolgozok diákként multiban pénztárosként. Egyik csütörtök délelőttös műszakban két vásárlói értékelés érkezett a panaszkönyvbe, hogy milyen ügyes, mosolygós, profi vagyok. Másnap a boltvezető behívott magához, mert ilyet még nemlátott. Faggatott hogy mit csináltam, hogyan viselkedtem. Nem voltam hajlandó elárulni, mert olyan részeg voltam szerda este után, hogy nem emlékeztem rá.

21.

Bárpultos vagyok, és van első meg hátsó része a bárnak. A minap az egyik vendégnek elől csapoltam egy korsó Coors Lightot, majd kevesebb mint 2 perc múlva visszajött (miközben a pohár felét megitta) és azt mondta, hogy kér egy másikat, mert ennek nem olyan az íze, mint amit hátul csapolok. (ugyanabból a hordóból jön mind a kettő) Ahogy kiment megkóstoltam mind a kettőt es semmi különbség sem volt. Szóval egy kis ingyen sörre ment ki az egész…?

22.

Bejött hozzám egyszer egy hölgy, és kóla nélküli kólát keresett. Én végig mutogattam neki a víztől kezdve mindent, mondva, hogy ezekben nincs kóla, de ő váltig állította hogy ő már vett ilyet. Fél óra múlva kiderült, hogy cukormenteset szeretne…

23.

A jobb karom ki van tetoválva, és egy kis városba járok dolgozni, ahol ez elég nagy feltűnést kelt, ezért nem is szoktam meglepődni, mikor megkérnek, hogy megnézhetik-e. Egyszer egy öreg, elég rosszul szituált ember is megkérdezte, én pedig igent mondtam, mondván ‘mi baj lehet’. Oda nyújtottam a karomat, mire elkapta és megnyalta a kezem. Azóta senkinek nem mutatom meg. ?

betöltés...