9 dolog, amit rendszeresen eldobunk, pedig sok pénzt érhet

Ami számodra szemét, az sok esetben egy másik ember számára kincs! Vannak olyan dolgok, amiket gondolkodás nélkül kidobunk, pedig akár pénzt is kereshetnénk velük. Nem is keveset! Az interneten ugyanis még a leghaszontalanabb dolgokat is el lehet adni az aukciós portálokon meghirdetve. Szó szerint még akár a szemetünket is.

1. Régi parfümök és kozmetikumok

Van otthon olyan régi parfümöd, ami már is nem kapható, és már épp ki akarod dobni? Jobb, ha meggondolod! Egy régi Chanel parfüm például 30 ezer forintot érhet, és még akkor is több ezer forintot kérhetsz érte a neten, ha már használt és épp csak egy kevés van az alján. Persze üres állapotban sem teljesen értéktelen, egy antik parfümös üvegért – típustól függően – akár 10-20 ezer forintot is képesek fizetni az aukciós portálon.

2. Egy egész doboz szemét.

Viccet félretéve. Az online vásárlók hatalmas összegeket képesek fizetni a legkülönfélébb szemetekért. Mert ami ugye az egyiknek szemét…az a másiknak valódi kincs. Mindent megvesznek – a régi óráktól, a kulcsokon át, a lakatokig és még sorolhatnám. Ha tehát neked is van otthon egy doboznyi ilyen „szemeted”, akkor mielőtt kidobnád érdemes lehet megpróbálni túladni rajta az Ebayen. Egy bizsu ékszerekkel teli doboz például 6 ezer forintért talált gazdára nem is olyan régen.

3. Régi poszterek és egyéb relikviák

Ezek esetében elég nagy a szórás, de a nosztalgikus holmikért pofás kis summát képesek fizetni a gyűjtők. Például egy közel 30 éves Jedi visszatér mozijegyért 21 ezer forintot kérnek el az aukciós portálon, de a különféle Csillagok háborújás poszterek is átlag 15 ezer forintos áron találnak gazdára.

4. Régi elektronikai cuccok

Bár a régi VHS kazetták körüli felhajtás minket annyira nem érint, – révén, hogy főleg angol nyelvű filmeket keresnek – de a régi walkmanekre, rádiókra, és hifitornyokra még így is hatalmas a kereslet. Egy SANYO hifitornyot például 90 ezer forintért hirdetnek az aukciós portálokon, de egy klasszikus Sony walkmanért is képesek akár 65 ezer forintot fizetni az emberek.

5. Forgalomból kivont termékek

Az interneten nagy pénzt lehet keresni az olyan termékekkel, melyek már nem kaphatók forgalomban. Egy limitált kiadású Pringles chips például 3000 forintba kerül az Ebayen, ami annak tükrében, hogy nem is olyan régen még csak 600-700 forint volt, közel 500\%-os profitot jelent termékenként a rafinált eladó számára. Az ilyen limitált kiadású termékek értékesítésére valóságos üzletág épült az Ebayen.

6. Régi játékok

Ha valamiből, akkor a régi, teljesen fölöslegessé vált gyerekjátékokból aztán minden háztartás tele van. Ez azonban egyben egy valódi kincsesbánya is lehet, ha ügyesek vagyunk. Egy antik fém lépcsőmászóért például 42 ezret is kérhetünk, míg egy klasszikus LEGO játékért szintén több tíz, ritkaságától függően akár 100 ezer forintot is kaphatunk.

7. WC-papír gurigák és Kinder tojás kapszulák

Gondolnád, hogy egy olyan megszokásból kukába dobott dologból is pénzt lehet keresni, mint a WC-papír guriga vagy Kinder tojások belsejében található sárga, műanyag kapszula?! Pedig igen. A 100 darabos csomagban eladásra kínált WC-papír gurigák átlagosan 4 ezer forintért, míg a szintén 100 darabos csomagban eladásra kínált Kinder kapszulák általában 1000 forintos áron váltanak gazdát. Ennél is nagyobb pénz van a régi Kinder tojásban talált játékokban, melyekből ha teljes szettünk van, akár 10-20 ezer forintot is elkérhetünk érte.

8. Használt, már nem kapható cipők

Van otthon olyan használt cipőd, ami még nincs teljesen szétmenve, de már nem használod? Netán van olyan régi cipőd, amit ajándékba kaptál, és sosem használtál? Mielőtt a kukába dobnád őket érdemes lehet ezeket is meghirdetni a neten, egy 70-es évekbeli Converse cipőért például 300 ezer forintot is képesek fizetni a megszállott rajongók.

9. Üres dobozok

Nem hinnénk, de az interneten keresztül még az üres dobozainkat is pénzé tehetjük. Legyen szó telefondobozról, parfümös dobozról, a gyűjtők és más egyéb megfontolásból ezeket kereső emberek körében folyamatos a kereslet ezek iránt. Az American Girl játékbabák dobozát például átlagosan 12 ezer forintért árulják az Ebayen, míg mondjuk egy iPhone dobozát modelltől függően kb. 3 ezer forintos áron lehet továbbadni.

betöltés...