Hogyan lett az “Alkonyat” érzelemmentes Bellája az évtized legjobb színésznője

A Hollywoodi Kritikusok Egyesülete Kristen Stewart-ot, az Alkonyat vámpír-sorozat csillagát, az „évtized színésznőjének” nevezte. A díjat 2020. január 9-én kapta meg. Sok filmkritikus és internetező meghökkent a hír hallatán, mivel egyesek Stewart-ot „a színésznő, akinek minden filmben azonos az arckifejezése”-nek nevezik. Ezek az emberek úgy vélik, hogy vannak olyan jelöltek, akik sokkal méltóbbak voltak erre a díjra. És vannak olyanok, akik úgy vélik, hogy színészi játéka kivételes, és megérdemli ezt a címet.

Az 5percblog oldalán úgy döntöttünk, hogy alaposan megvizsgáljuk Kristen Stewart karrierjét, hogy megnézhessük, hogyan változott képernyő imázsa az elmúlt évtizedben.

1999–2004: Korai karrier

Kristen Los Angeles-ben nőtt fel egy „filmes” családban. Apja segédrendező és producer volt a Fox csatornánál. Ezért nem volt semmi meglepő abban, hogy a lány 8 éves korában kezdte színészi karrierjét, 11 éves korában kapta első nagy szerepét, és 18 évesen szerezte meg az első millióját és lett világhírű.

Stewart a Disney Channel ’A tizenharmadik év’ című TV filmjében tűnt fel először a képernyőn. 11 éves korában komoly szerepet kapott a Birtokviszony című független filmben. A színésznő karrier-áttörése azonban egy évvel később történt, amikor David Fincher meghívta őt, hogy szzerepeljen a Pánikszoba című filmjében. Együtt szerepelt Jodie Fosterrel, aki észrevette a fiatal Kristen tehetségét. Stewart 14 éves korában megkapta a főszerepet a ’Kapd el a kölyköt!’ című tinivígjátékban, amely lehetővé tette, hogy bemutassa komikus készségeit.

2004–2008: 12 új szerep és az irányvonal keresése

Sokan azt gondolják, hogy Kristen karrierje azzal a szereppel kezdődött, amelyet a vámpír sorozatban játszott, ám valójában sok filmet játszott az Alkonyat előtt. Csak nem voltak olyan sikeresek és nem vették észre őket. De érdemes tisztelettel adózni a fiatal színésznő előtt, aki tényleg kipróbálta magát a különféle műfajokban, a szerelmi történetektől kezdve a kalandfilmekig. Ugyanakkor társ-sztárjai gyakran olyan hírességek voltak, mint Sharon Stone, Donald Sutherland és Chris Evans.

Mellesleg Stewart-ot tinédzserként három éven át jelölték a Fiatal Színészek díjára, bár soha nem nyerte meg a címet. AKristen karrierjének igazi áttörése 2007-ben történt, amikor Sean Penn ’Út a vadonba’ című filmjében szerepelt. Penn-t lenyűgözte a fiatal lány munkája, és a következő visszajelzést adta: „Egy igazság gép …… Ő egy hatalmas ösztönökkel bíró hatalom”, hozzátéve, hogy varázslatosan könnyű volt neki, mint rendezőnek kezelni ezt az erőt.

2008–2012: Az Alkonyat-filmsorozat

2007 novemberében bejelentették, hogy Kristen Stewart fogja Bella Swan szerepét játszani. Ettől a pillanattól kezdve a 18 éves színésznő valóban híressé vált, és Kristennek nem volt könnyű az újságírók, a producer és a rajongók millióinak ellenőrzése alatt élni. Egyrészt a fiatal Stewart, szögletes tizenéves arca és arckifejezései tökéletesen illeszkedtek ehhez a szerephez, másrészt ez azért van, mert a színésznő „a lány az örökké félig nyitott szájjal” becenevet kapta.

A film sikere mindenesetre emlékezetes – a saga öt epizódja körülbelül 3,5 milliárd dollárt hozott. Az Alkonyat népszerűsége azonban nehéz tesztté vált a főszereplők számára. Ezt követően Robert Pattinsonnak és Kristen Stewartnek is sok erőfeszítést kellett tennie, hogy megszabaduljon Edward és Bella képétől. Egyébként Robert és Kristen között zajlott egy rövid szerelmi történet a forgatás során, de senki sem tudta, hogy vajon valódi-e, vagy pedig reklámfogás. Sok rajongó még mindig könnyeket hullajt a Robsten-nek (Robert és Kristen rövidítése) nevezett párosért.

Stewart 2 rangos MTV-díjat kapott, köztük a „Legjobb csók” díját – Robert Pattinson-al.

2010–2016: Számos kísérlet lerázni az Alkonyat-imázst

Stewart a vámpír saga készítésekor megpróbált kísérletezni és fellépni új és váratlan projektekben. Be akarta bizonyítani a kritikusoknak, hogy képes többet játszani, mint egy örökké kétkedő lányt, sötét hangulattal, félig nyitott szemhéjjal és a fájdalom grimaszával.

2010-ben a színésznő a Mallory szerint a világ című független drámában játszott, ahol egy lányt alakított, aki segít egy családnak túltenni magát lányuk elvesztésén. Kristen megkapta a milánói Nemzetközi Filmfesztivál, Legjobb színésznőnek járó díját ezért a szerepért. Ugyanebben az évben a The Runaways – A rocker csajok című filmben Joan Jett rocksztárrá vált. Maga Joan azt mondta, hogy Stewartnak sikerült „valódi és kissé még ijesztő hasonlóságot” kialakítania vele. 2012-ben a színésznő Jack Kerouac önéletrajzi regényén alapuló provokatív filmje, az Úton, egyik főszereplője volt. A filmet Arany Pálma díjra jelölték. Később Stewartot választották Hófehérke szerepére a Hófehér és a vadász című filmben, amely kasszasiker volt.

Ezzel egyidejűleg Kristen a Chanel és a Balenciaga divatmárkák arcává vált. 2013-ban a Forbes magazin a fiatal nőt Angelina Jolie és Jennifer Lawrence után, Hollywood harmadik legjobban fizetett színésznőjeként említette.

2014–2018: Független filmek és váratlan siker Franciaországban

Kristen Stewart megjelenése a 2014-es Cannes-i filmfesztiválon, a Sils Maria felhői című filmben, Olivier Assayas francia rendezőtől, a kritikusokat arra késztette, hogy más szemszögből nézzenek a színésznőre. A filmben egy excentrikus európai filmsztár – akit Juliette Binoche alakított – asszisztensét játszotta. Stewart annyira jól és pontosan játszotta ezt a szerepet, hogy ő lett az első amerikai színésznő, aki elnyerte a francia César-díjat. Azóta rendszeres látogatója a Cannes-i Filmfesztiválnak.

2 évvel később Kristen ismét megjelent egy Assayas filmben. Ezúttal ez ’A stylist’ volt, amiben egy Párizsban élő médium lány szerepét játszotta, aki divatos ruhákat vásárol, és az iMessage segítségével kommunikál egy titokzatos idegennel. Ebben a szerepben Kristennek pontosan azt kellett megmutatnia, amit a legjobban tud: egyszerre demonstrálni a bizonytalanságot, az elszántságot, a belső fájdalmat és a magába merülést. A színésznő ragyogóan végezte el a munkát, és a kritikusok észrevették az amerikai színésznő és a francia rendező közötti sikeres partnerséget, akik látták Kristen-t abban az időben, amikor egy komoly kreatív átalakuláson ment keresztül, és véglegesen áttért egy új szintre, második alkalommal.

2009–2016: Kreatív duett Jesse Eisenberggel

Stewart munkájáról beszélve lehetetlen nem megemlíteni a sikeres duettjét Jesse Eisenberg színésszel. A színészek 2008-ban találkoztak a Kalandpark forgatásán, amelyben egy szerelmespárt játszottak. A fiatal színészek azonnal jól megértették egymást és nagyon harmonikusnak tűntek a filmkockákon. Ezt követően együtt játszottak a BeSZERvezve című sikeres komikus thrillerben. Egy évvel később megjelentek Woody Allen filmjében, a Café Society-ben. Jesse Eisenberg szerint mindig kellemesen érezte magát ha Kristen-el játszott, mert „varázslatos köteléket” érzett vele. És ez az igazságnak hangzik, mert mindhárom közös filmjük magas értékeléseket kapott, mind a kritikusok, mind a közönség részéről.

2019–2020: Új szerepek és az évtized legjobb színésznője címe

Ma, a 29 éves Kristennek végre sikerült megszabadulnia Bella imázsától. Számos érdekes és egyedi projektben vesz részt. 2019-ben a színésznő két komoly filmben játszott. Az első a Seberg politikai thriller volt, amiben Jean Seberg színésznőt alakította, aki támogatta a fekete emberek egyenjogúságát. A második film a népszerű franchise, a Charlie angyalai harmadik része volt. Annak ellenére, hogy a film ellentmondásos értékeléseket kapott, számos kritikus dicsérte a színésznő teljesítményét.

Kristen rajongói 2020-ban láthatják majd a színésznőt az Árok (Underwater) című thrillerben, amely egy víz alatti állomáson lévő tudóscsoportról szól. A film várható értékelése 97\%. Ezeket a számadatokat nézve úgy tűnik, hogy Kirsten valóban megérdemelte az évtized legjobb színésznőjének járó címet.

Lázadó és generációjának szimbóluma

“A ‘játék’ nekem ’hazugságnak’ hangzik, és én megpróbálom az ellenkezőjét tenni. Amikor ’játszol’ valamit, úgy érzed, hogy építesz valamit, és megpróbálsz más emberekkel manipulálni, hogy egy bizonyos módon érezzenek. Soha nem akarom úgy érezni, hogy kényszerítek valamit, mert ez azt jelenti, hogy színésznőként kudarcot vallottam.”
Kristen Stewart

Ragyogó szerepei mellett Stewart szokatlan viselkedéséről is híres. Az újságírók már többször nevezték őt az új generáció James Dean-jének – egy olyan személynek, aki kifejezi kora szellemét. Az Alkonyat befejezése óta Kristen többször drasztikusan megváltoztatta imázsát: rövid haj, szakadt farmer, mini rövidnadrág, élénk szem smink – ezek a dolgok mind a színésznő új imázsának részét képezik.

Stewart lázadó cselekedetei sokszor kerültek a bulvárlapok címoldalára. Például a 71. éves Cannes-i filmfesztiválon magas sarkú cipőben haladt el a lesifotósok mellett, mert a ruházati kód ezt megköveteli, de ezt követően levette a cipőjét, és mezítláb ment fel.

Kristen ezt azért tette, mert egyszerűen így kényelmesebben érezte magát. Farmert és pólót viselve érkezik filmjeinek bemutatójára, és nem érdekli, hogy a közönség mit mond róla. Ugyanez vonatkozik a személyes életére. Stewart nem tett olyan nyilvános bejelentést, mint Jodie Foster. Egyszerűen nem rejti el a lányokkal való románcait, mert meg van győződve arról, hogy semmit nem kell bejelenteni, csak élned és változnod kell, és ami a legfontosabb: ne félj önmagad lenni.

Hogyan viszonyulsz Kristen Stewart színészeti alakításához? Gondolod, hogy megérdemli az évtized színésznője címet, vagy egy másik embert választottál volna?

betöltés...