A gyerekeknek 13 éves korukra képesnek kell lenniük ezt a 7 dolgot egyedül megcsinálni

Amikor kisbabád van, az egész világ megváltozik. Az alváshiánnyal, pelenkacserékkel kezdődik és természetesen a legönzetlenebb szeretettel. Mindent meg akarsz tenni ezért a kis emberért – a fürdésüktől a táplálásukig, és még megtörölni a tudod mijüket is.

De egy bizonyos ponton mindez véget ér. Oké, némelyik véget ér. Legalábbis reméljük, hogy nem törlöd meg a tudod mijüket, mikor már tinédzserek!

Bár ez nyilvánvalónak tűnik, van néhány kevésbé nyilvánvaló dolog, amit egyes szülők nehezen szüntetnek meg, még akkor is, amikor gyermekük eléri a 13 éves kort (a serdülőkor nem hivatalos kezdete).

Bár nincs semmi baj azzal, hogy szeretnénk segíteni őket az életben, van egy pont, ahol bizonyos alapvető napi dolgoknak véget kell vetnünk. Hacsak nem akarod, hogy úgy nőjenek fel, hogy nem tudják, hogyan kell ezeket a dolgokat segítség nélkül megcsinálni, a szakértők azt mondják, hogy már most hozzá kell szoktatni őket.

Szóval honnan tudod, hogy a gyerekeknek mit kellene saját maguknak csinálni tinikorukban? Itt vannak azok a dolgok, amelyeket valószínűleg be kell fejezned:

Felébreszteni őket

Milyen gyakran dörzsölöd gyengéden a fáradt tinid vállát, kérve őt, hogy keljen ki az ágyból, és készülődjön az iskolába? Ez ártalmatlannak tűnhet, de ha hozzászoknak, hogy a rendes ébresztőóra helyett a szülő-ébresztőórára ébrednek fel, akkor később az életben nehézségekbe ütköznek, amikor el kell kezdeniük az óra használatát. Ha van telefonjuk, saját ébresztést állíthatnak be!

A szennyesük

Ha tudnak kezelni egy iPhone-t, akkor egy mosógépet is tudnak (talán még kevesebb gomb is van rajta!). Ha azt szeretnéd, hogy kicsivel kezdjék, akkor kezdjék a tiszta ruhák összehajtogatásával és elpakolásával. Ez még inkább lelkesítheti őket, hogy megtanulják, hogyan kell a teljes munkát elvégezni.

Főzés

Nem azt mondjuk, hogy hagyjuk abba a közös étkezéseket, de a reggeli vagy az ebéd összeállítása olyan, amit a 13 éveseknek már meg kell tudniuk egyedül tenni. „Bízzatok abban, hogy tudnak reggelit készíteni maguknak, hogy tudnak ebédet készíteni” – mondja Julie Lythcott-Haims, a ’Hogyan neveljük felnőtté? – Kerüljük el a túlféltés csapdáját és készítsük fel gyermekünket a sikerre’ című könyv szerzője.

Beszélni a tanárokkal helyettük

Ha problémájuk van az iskolában, természetes, hogy közbe kell lépnünk. De hogy ha valamilyen napi kérdés merül fel, például nem készítette el a házi feladatát, akkor a tinidnek egyedül kell elintéznie, hogy felkészítse őt a komolyabb megbeszélésekre, amikor majd felnő.

Megmentőt játszani

Arról az esetről beszélünk, amikor elfelejtenek valamit, ami nélkül képesek élni. Természetesen, ha elfelejtették az asztmás inhalátort, igen, kérjük, vidd el nekik. De ha elfelejtik a sport egyenruhájukat vagy tankönyvüket, nem kell mindent eldobnod, hogy megmentsd őket. Valójában minél kevesebb alkalommal mented meg őket, annál inkább megtanulják, hogy ne felejtsék el ezeket a dolgokat!

Takarítás

Nem vagy szobalány, és bár egy 13 évesnek nem kell kitakarítania egy egész házat, minden bizonnyal segíteniük kell a napi házimunkában, legyen az porszívózás vagy portörlés. „Csodálatos módja a felelősség ráruházásának és a háztartás is halad” – mondja Stephanie O’Leary, klinikai pszichológus és a ’Szülői élet a való világban’ című könyv szerzője.

Az öngondoskodási feladataik kezelése

„Mire a gyereked középiskolába megy, valóban képesnek kell lennie arra, hogy mindent, ami a saját ellátásával kapcsolatos, megtegyen” – mondta Lythcott-Haims. Ez magában foglalja az ágya bevetését, a víz feltörlését zuhanyzás után – mindazokat a „kis” dolgokat, amiken azon kapod magadat, hogy megkérdezed magadtól: „Egy 13 évesnek tudni kellene ezt csinálni?” Esélyes, hogy ha megkérdezed, akkor meg tudják.

Milyen látszólag „kis” dolgot csinálsz meg a tizenévesednek, amit talán abba kellene hagynod?

betöltés...