13 ismerős étel, ami egykor teljesen máshogy nézett ki

A banán és a kukorica teljesen másmilyen volt, mielőtt az ember elkezdte termeszteni, a sárgarépát politikai célból változtatták sárga színűvé, a görögdinnye pedig eredetileg ehetetlenül keserű volt. Néhány élelmiszer, amit ma örömmel fogyasztunk, fordulatos történelmet tudhat maga mögött.
Nézd meg, hogy a jól ismert ételeink milyen átalakulásokon mentek keresztül az idők során.

1. Az uborka eredetileg mérgező növény volt.

Régen az uborka, azaz a vaduborka annyira mérgező volt, hogy nem is lehetett megenni. Az indiaiak mégis termesztették, mégpedig gyógyászati célokra. A napjainkban ismert és fogyasztott uborkának hosszabb az érési ideje és magasabb a víztartalma, ami ideális fogyókúrás zöldséggé teszi.

2. A padlizsán tüskés volt és nem lila színű.

A padlizsán úgy nézett ki, mintha a növényből egy tojás nőtt volna ki – innen kapta angol elnevezését is (eggplant). A padlizsán legkorábbi változata különböző színekben létezett, mint a fehér, sárga és a piros. Alakja ovális vagy kör volt, és a szárán apró tüskék nőttek.

3. A paradicsomot régen mérgező almának hívták.

Az 1700-as években az európaiak egy része még félt megenni a paradicsomot. Mérgező almának nevezték, mert azt hitték, azok a gazdagok, akik ettek belőle, miatta haltak meg. Végül kiderült, hogy a savas paradicsomot ólmot is tartalmazó ón tányérokra tették, ez a kombináció okozta a mérgezést.

4. A sárgarépa politikai okokból lett sárga.

Több évszázaddal ezelőtt a répa fehér és lila színű volt. Az egyik magyarázat szerint a sárgarépát a hollandok változtatták narancs színűvé, mégpedig politikai okokból. Orániai Vilmos tiszteletére a gazdák kezdték el termeszteni azt a sárgarépát, amit ma ismerünk. Bár ez csak egy feltevés, az Oránia-Nassaui uralkodóházzal elválaszthatatlanul összekapcsolódott a narancsszínű sárgarépa.

5. A kukorica alig volt fogyasztható.

A kukorica a teosinte nevű, mexikói fűféléből származik. Ennek jóval kevesebb magja volt és azok is kemény burokban helyezkedtek el, ezért alig lehetett hozzájuk férni. A szelektív termesztésnek és a háziasításnak köszönhetően azonban a kukorica nagyobb, könnyebben termeszthető és ehetőbb lett.

6. A banánnak voltak magjai.

A vadbanán kemény volt, valamint belsejében nagy magok rejtőztek. A mai banán a vadbanán két különböző variációjából jött létre. Nemcsak a magjai lettek kisebbek, de jobb az íze és magasabb a tápértéke is.

7. Az almák egészen aprók voltak.

Az alma őse, a vadalma nagyon apró gyümölcs volt. Ami még érdekesebb, hogy egyetlen fán különböző színekben, méretekben és ízben termett. Kb. 4000 évvel ezelőtt az almát háziasították, elkezdték termeszteni, így nőtt a mérete és javult az íze is.

8. Az avokádók kisebbek voltak, nagy maggal.

A vadavokádó kisebb volt, nagy magja szinte kitöltötte a teljes belsejét, alig hagyva helyet a húsának. A héja is kemény volt. Olyan kicsi volt, hogy 10-et kellene megenni belőle ahhoz, hogy egy mai avokádó húsának mennyiségét kitegye.

9. A cseresznye és a barack egyforma méretű volt.

Mielőtt a barack méret tekintetében lehagyta volna a cseresznyét, alig volt ehető gyümölcshúsa. Az ősi Kínában nemesítették a vadbarackot és kezdték el termeszteni. Több ezer évnyi termesztés után a barack nagyobb és lédúsabb lett.

10. A görögdinnye nagyon keserű volt.

A görögdinnye Egyiptomból származik, több mint 5000 évvel ezelőttről. Akkoriban a gyümölcs nagyon kicsi és extrém keserű volt. A színe is halványabb volt, kevesebb volt a gyümölcshúsa, viszont több mag volt benne. A termesztésnél azonban szelektálták a különböző fajtákat, ennek következtében lett a ma ismert görögdinnye édes, lédús és vékonyabb héjú.

11. A pillecukor növényként kezdte a pályafutását.

Nagyon régen a pillecukor még növényből, fehérmályvából készült. Az 1950-es évekre a receptje és a gyártása is rengeteget változott és lett az a puha, szivacsos édesség, amit ma megvásárolhatunk a boltban.

12. Az ételek konzerválását a hadsereg számára találták fel.

A konzerveket akkor találták fel, amikor Nicolas Appert a francia kormány 12.000 frankot ígérő pályázatának megfelelően megoldást talált a hadsereg és a haditengerészet élelmiszerkészleteinek tartósítására. Appert az ételeket légmentesen üvegbe zárta, majd egy bizonyos hőmérsékletre melegítette fel őket. Az üvegeket csak a fogyasztáskor nyitották ki.

13. Az esküvői tortát régen a menyasszony feje fölött törték el.

Az esküvői sütemény egykor leginkább a pogácsára hasonlított és árpából vagy búzából készült. Fontos részét képezte az esküvői ceremóniának, mivel a házasságot csak akkor tekintették megkötöttnek, miután a pogácsát eltörték a menyasszony feje fölött. Ez hozott jó szerencsét a friss házasoknak. Ezután a vendégek szedegették össze a morzsákat, hogy őket is szerencse érje.

betöltés...