10 híres ember, aki az egyszerű életet választotta

“A pénz és a siker nem tesz boldoggá.” – ezt nem a dalai láma, hanem Leonardo DiCaprio fogalmazta meg egyszer. Fantasztikus látni, hogy híres emberek is képesek normális életet élni egyszerű házakban, adni a pénzükből azoknak, akiknek nagyobb szüksége van rá, és nem hivalkodni az adakozásaikkal. Jó tudni, hogy a pénz nem vakította el őket.
A következő ismert emberek számára nem a pénz a legfontosabb dolog.

1. Jennifer Lawrence

2015-16-ban a világ legjobban fizetett színésznője volt évi 52 és 46 millió dollárral. Hihetetlen keresete ellenére nem szórta a pénzt, ezért a pénzügyek szempontjából még példaként is szokták őt emlegetni. Egy interjúban azt mondta, eddig egy patkányoktól nyüzsgő kis lakásban élt New Yorkban, egy kis lakásban Los Angelesben és egy egyszerű házban Kentuckyban.

Szerény életmódja nemcsak a megtakarításaiban mutatkozik meg, hanem mások segítésében és nonprofit szervezetek pénzgyűjtésének támogatásában is. 2016-ban 2 millió dollárt adományozott egy gyermekkórháznak.

2. Keanu Reeves

Reeves nagyon pozitív képet alakított ki magáról. Ismert arról, hogy keményen dolgozik, kedves és rendkívül félénk. A Mátrix című film megjelenése után a 114 millió dolláros gázsijából 80 milliót adott a különleges effekteken és a sminkben dolgozó kollégáinak. Azt mondja, a pénz az utolsó dolog, amin gondolkodni szokott: “A következő évszázadokban simán elélnék abból, amit eddig kerestem.”

Hírneve és rendkívüli vagyona sem változtatta meg személyiségét. 2019 márciusában például Los Angelesbe repült, amikor a gépét átirányították Bakersfieldbe. Nem várta meg, míg a repülőt sikerül megjavítani, hanem magának és utastársainak bérelt egy buszt, amivel aztán eljutottak eredeti úti céljukhoz.

3. Elijah Wood

Az igazi népszerűséget A Gyűrűk Ura hozta meg neki. 2003-ban ez a film 1,1 milliárd dollárt kasszírozott be a vetítésekből. A siker a színészt is magával ragadhatta volna, de nem ez történt. Egy interjúban azt nyilatkozta, hogy az egyik legfontosabb lecke, amit az életben megtanult, az alázatosság, és hogy a legdrágább dolog, amit valaha magának vett, egy audio berendezés volt.

“Mindig is törődtem másokkal, az ő érzéseik érdekeltek és nem a sajátom.” És ezek nem csak üres szavak a színész részéről. Elképesztő jótékonysági munkát folytat, sosem feledkezik meg a rászorulókról.

4. Sarah Michelle Gellar

Karrierje már kisgyermekkorában elkezdődött. Már jól ismert színésznő volt, felnőttként mégis az egyszerű családi élet mellett döntött. Freddie Prinze Jr.-ral, akivel 2002-ben házasodtak össze, 2 gyönyörű gyermekük van. A pár nagyon boldognak látszik, folyamatosan töltenek fel fotókat békés életük pillanatairól.

A színésznő nagyon sokféle jótékonysági szervezet munkájában is részt vesz. “Azért kezdtem el, mert anyukám már a legelején megtanított arra, hogy még ha semmim sincs, akkor is adjak. És amit ezért cserébe visszakapok, az a tízszerese. De ez mindig nehéz, mert nem sokat tehetek. Mikor Buffy szerepét játszottam, nem tehettem többet, minthogy pénzt adok, mert nem volt másra időm. De most végre van időm és ez fantasztikus.”

5. Robert Pattinson

A világ egyik legjobban fizetett színésze. 2010-ben a Time magazin a világ 100 legbefolyásosabb embere közé is besorolta. Egyik interjújában bevallotta, hogy az elmúlt 15 évben, annak ellenére, hogy jól keresett, a legtöbb dologgal kapcsolatban szerény maradt. “Még mindig így öltözködöm.” – mondta, miközben a deszkás pólójára mutatott.

A jótékonyságról és az adakozásról ugyanakkor nem feledkezik meg. “Adományozó és támogató vagyok, örömmel várom, hogy segíthessek a kezdeményezésekben, hogy együtt még több gyereknek és fiatalnak adhassunk lehetőségeket.” – mondta egy nonprofit kampány során.

6. Mark Zuckerberg

2010 óta a Time magazin a világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embereként tartja számon. Ennek ellenére még mindig szerényen él. Például olyan hétköznapi autókat vásárol, mint a Honda Fit vagy a Volkswagen Golf.

Ahelyett, hogy bulikra szórná a pénzét, családi életet él. 2012-ben vette feleségül Priscilla Chant. 2 gyermekük van.

7. Blake Lively és Ryan Reynolds

Ez az elbűvölő pár példakép lehet mindannyiunk számára. 2012 óta házasok és 3 gyermekük van. Híresek, sikeresek, megengedhetnék maguknak a luxus életet. Mégis Pound Ridge-ben élnek, egy New York állambeli kisvárosban. Blake azt mondta Reynoldsról, hogy nagyon szeret a családjával lenni. A színész pedig azt nyilatkozta, hogy az embernek meg kell csinálnia a piszkos munkát is, például pelenkát cserélni az éjszaka közepén.

8. Mick Jagger

Ő maga egy legenda, köszönhetően több mint 50 évet felölelő karrierjének. Magánélete mégis nagyon fontos számára. 8 gyermeke van. Közülük az utolsó 2016-ban született, mikor Jagger már 73 éves volt. Az énekes imád a családjával lenni, többször lefotózták, amint barátnőjével együtt játszik a kisgyermekükkel.

9. Leonardo DiCaprio

2010-2016. között minden évben szerepelt a Forbes magazin legtehetősebb embereket taglaló listáján, évi 28, 77, 37, 39, 29 és 27 millió dolláros keresetével. Ülhetne akár aranyból készült WC-n, és vehetne magának egy új házat minden hónapban. Ehelyett azonban teljesen átlagos életet él. Például nem sokkal ezelőtt kapták lencsevégre, amint egy eltévedt turistát igazít útba Manhattanben egy esős napon.

DiCaprio megérti a szegényeket is, akiknek segítségre van szükségük. Szívesen osztja meg a vagyonát a világgal. 2020-ban alapítványa 3 millió dollárt adományozott az ausztrál tűzvész megfékezésének támogatására.

10. Shailene Woodley

Nem csak híres színésznő, környezetvédő aktivista és klímavédő. Édesanyjával együtt alapítója egy nonprofit szervezetnek, ami a fiatalok empátiára, felelősségtudatra és együttérzésre való nevelését segíti elő.

Woodley két lábbal áll a földön. “Kimegyek a szabadba, bármelyik városban vagy államban is vagyok. Összekapcsolódom a földdel, a fákkal, beszívom a friss levegőt, miközben sétálok, és azon kapom magam, hogy a szívemmel és nem az eszemmel élek.” Woodley próbál természetes életmódot folytatni, természetes készítményeket és kozmetikumokat használ.

betöltés...