7 növény, ami távol tartja a kártevőket a kertedtől, és 7 másik, ami vonzza a beporzókat

Ha eddig színek, formák, méretek alapján választottál növényeket a kertedbe, itt az ideje újragondolni ezt. Legközelebb ültess olyan fajtákat, melyek elriasztják a kártevőket, ugyanakkor vonzzák a beporzást végző rovarokat. Ezzel két problémát oldhatsz meg egyszerre, hiszen a kártevőktől nem kell majd tartanod, de bőségesebb lesz a termésed, mint valaha.

Növények kártevők ellen

1. Menta

A menta a jó vízelvezetésű, de nedves talajt kedveli, jól bírja az árnyékot és minimális gondoskodásra van szüksége. Az a növény, amit erős illata miatt kedvelünk. De egyes állatok és rovarok ezt ki nem állhatják, ezt pedig érdemes kihasználnunk.

Elriasztja a hangyákat, szúnyogokat, csigákat és az egereket is.

2. Petúnia

A részben árnyékos helyeket kedvelik és védeni kell őket a széltől. Fontos, hogy legalább 30 cm távolságra ültesd őket egymástól. A legnépszerűbb kerti virágok közé tartozik, hiszen színes, látványos és még a kártevőket is riasztja.

Hatékony a kabóca, a levéltetű, a paradicsomhernyó és a spárgabogár ellen.

3. Krizantém

A virágágyás megtervezésénél ne feledd, hogy a krizantém helyigényes. Általában 30-90 cm-es magasságig és szélességig terebélyesedik. Kedveli a napfényt, jó vízelvezetésű és egyenletesen nedves talajra van szüksége.

Elriasztja a hangyákat, kullancsokat, tetveket, takácsatkákat és az ezüstös pikkelykét.

4. Levendula

Egy másik nagyra növő fajta, aminek sok helyre van szüksége. Két bokor között legalább 60-90 cm távolságot hagyj. A levendula nem szereti a nedvességet, de rossz talajban is szépen fejlődik. A levendulát otthon számtalan módon fel lehet használni, akár rovarok riasztására is.

Ami ellen hatékony: házilégy, molylepke, bolha.

5. Körömvirág

Ragyogó színűkkel állandó napsütést csempésznek a kiskertekbe. Imádják a napot és a tápanyagokban gazdag, jó vízelvezetésű talajt. Nemcsak elriasztja a kártevőket, de vonzza a hasznos rovarokat, mint amilyen a zengőlégy, ami segít kordában tartani a levéltetveket.

Ami ellen felhasználhatod: spárgabogár, paradicsomhernyó.

6. Bazsalikom

Az egyik legnépszerűbb konyhakerti növény, ami ízével és illatával is gazdagítja az ételeket. A zöldségek közé is elültetheted, de teheted cserépbe is. Olyan helyet válassz, ahol a talaj nedves és jó vízelvezetésű.

Hatékonyan riasztja a szúnyogokat, szúnyoglárvákat és házilegyeket.

7. Muskátli

Klasszikus kerti virágok, melyeket vízelvezető lyukkal rendelkező kaspókba érdemes elültetni. Használj hozzá jó vízelvezetésű virágföld keveréket és olyan helyre tedd, ahol napi 4-6 órán át éri a napfény.

Jó riasztó japán cserebogár, szúnyog, kabóca és bagolylepke ellen.

Beporzókat vonzó növények

1. Sziklás-hegységi mézvirág (Cleome serrulata)

Ez a gyönyörű, rózsaszín virág szereti a száraz, jó vízelvezetésű, homokos talajt és a sok napsütést. Nevelése könnyű, nincs vele sok feladat. Virágai illatosak és ami talán még jobb, hogy nagyon sok beporzó rovart vonzanak a kertbe.

Kedvelik a méhek, a darazsak, a pillangók és a kolibrik is.

2. Lonc

A sárgától a pirosig sokféle színben hoz virágot, édes illata pedig igazi édenkertté változtatja az udvart. Szereti a teljes napfényt, a jó vízelvezetésű talajt. Mikor nagyobbra nő, érdemes karókkal megtámogatni.

Vonzza a kolibriket és a szenderféléket.

3. Levendula

Ezen a listán is szerepel, hiszen a kártevőket taszítja, viszont mágnesként vonzza a beporzókat.

Kedvelik a mézelő méhek és a pillangók is.

4. Közönséges cickafark

Ha rengeteg gyönyörű virágot szeretnél az udvarodba, olyan helyre ültesd, ahol egész nap éri a fény és jó vízelvezetésű a talaj. Ha nem akarod, hogy túl nagyra nőjön, válassz rosszabb minőségű, tápanyagban szegényebb talajt a számára.

Ami nagyon kedveli ezt a növényt, az a pillangó és a méh.

5. Napraforgó

Olyan helyre ültesd, ahol 6-8 órán át közvetlen napfény éri. Ez a növény a laza, jó vízelvezetésű talajt kedveli és elég jól tűri a szárazságot.

Vonzza a madarakat és a méheket.

6. Kokárdavirág

Ez a gyönyörű, kétszínű virág a napos és száraz helyeket szereti, a nehéz, nedves talajban nem érzi jól magát. Egészen a hideg évszak beálltáig hozza a virágait, már csak ezért is érdemes díszíteni vele a kertet.

No meg azért, mert a méhek, a madarak és a molylepkék is nagyon kedvelik.

7. Csillagfürt

A jó vízelvezetésű talajt és a napos helyeket szereti. Némi árnyékot még elvisel, de ilyenkor kevesebb virágot hoz. Idővel képes javítani a talaj minőségét.

A pillangók különösen kedvelik.

betöltés...