15 pszichológiai trükk, ami segít elkerülni a kínos helyzeteket

Hogy megúszd a kellemetlen szituációkat, csak figyelned kell arra, ami körülötted történik. Értékes információkhoz juthatsz hozzá, melyekkel akár felesleges veszekedéseket is elkerülhetsz. Mert az emberi természetet igenis le lehet fülelni, ha odafigyelünk a jelekre.

1. Ha valaki túl sokat beszél

Nem túl udvarias dolog azt mondani valakinek, hogy fogja végre be a száját. Helyette inkább alkalmazz trükköt a másik félbeszakítására. Bármi van is a kezedben, ejtsd el. Ettől a beszélő kizökken, érzékeli az idő múlását és kellemetlenül fogja érezni magát, hogy ennyit beszélt. Ezért feltehetően abbahagyja a szómenést.

2. Ha ideges vagy

Az agyad automatikusan azt hiszi, hogy mikor eszel, akkor jól érzed magad. Mi baj is lehetne, hiszen van időd és lehetőséged a táplálkozásra. Kitrükközheted az agyadat, ha rágózol. Ettől nyugodtabb állapotba kerülsz például egy feszült hangulatú beszélgetés során vagy fontos vizsga, állásinterjú előtt.

3. Ideges ügyfél esetén

Egy ideges ügyfél mindig nehéz és kellemetlen, nem számít, hogy neked van igazad. Próbálj egy tükröt tenni a pult mögé vagy köré, hogy miközben az ügyfél reklamál, lássa magát benne. Ilyen állapotban ritkán látjuk magunkat, de ha mégis, akkor azonnal megpróbálunk megnyugodni és kedvesebb modorra váltani, hiszen idegesen senkinek sem túl vonzó a tükörképe…

4. Ha egy dal nem megy ki a fejedből

Lehet ez egy agyonjátszott dal vagy éppen egy reklám zenéje, de megtalálja az utat az agyadba, hogy aztán akaratlanul is folyton a dallamát dúdold magadban. Ha mindig csak ugyanaz a része jut eszedbe a dallamnak, próbáld meg végigénekelni az egészet ahelyett, hogy állandóan egy szakaszt ismételgetnél belőle. Ha a végét is elénekled, az agyad úgy fogja értelmezni, hogy a dal véget ért és nem fogja tovább előhozni.

5. Amikor konfliktus várható

Amikor valakivel beszélnivalód van – főleg, ha üzleti ügy – , ez a trükk nagyon jól be fog válni. Ülj az illető mellé, ne pedig vele szemközt. Ettől máris közelebb érez majd magához, mintha az ő oldalán állnál. Nagyon furcsa érzés olyasvalakivel kiabálnunk, aki közvetlenül mellettünk ül.

6. Amikor úgy érzed, mindenki észrevette, hogy kínos a szituációs

Időnként jobb, ha valamilyen nyilvánvaló módon elismered a kellemetlenséget. Ha új társaságba kerülsz, megtörheted a kínos csendet, ha elkezdesz énekelni, amit eléggé furcsának fognak találni. A humor is sokat segíthet, például egy vicces megjegyzés arról, hogy mekkora csend van, vagy milyen vicces volt az a hiba, amit beszélgetés közben követtél el.

7. Ha nem akarod egész éjjel te fizetni az italokat

Az emberek hajlamosak az első és az utolsó dologra emlékezni. Használd ki ezt, és legyél te az első, aki egy hosszú éjszakán italt rendel a többieknek. A társaság többi tagja ugyanezt fogja tenni. De arra emlékezni fognak, hogy az elsőt te fizetted, ezért feltehetően többet már nem kell fizetned az éjszaka során.

8. Ha új vagy egy csapatban

Amikor egy új csapathoz csatlakozol, természetes, hogy tudni szeretnéd, hogyan viszonyulnak hozzád a többiek. Olvass a testbeszédükből! Ha érdeklődnek irántad, a lábfejük feléd fog mutatni. Ha viszont azt veszed észre, hogy a lábfejeik kifelé mutatnak, tudhatod, hogy nem kívánatos a személyed. Ez a módszer a társasági és a párkapcsolatokban egyaránt működik.

9. Ha éppen benne vagy egy vitában

Ha valaki közvetlenül rád is kiabál, maradj higgadt, és nyugodt hangon mondd el neki a véleményedet. Ha a másik fél nem reagál rád, hanem tovább folytatja a kiabálást, várj és továbbra is nyugodtan beszélj hozzá. Egy idő után a békés hozzáállásod hatni fog rá, és be fogja fejezni az üvöltözést.

10. Ha nem kapsz választ

Ha felteszel valakinek egy kérdést, lehet, hogy a válasz némi időbe telik, főleg, ha a másikat zavarba hozza vagy idegesíti a kérdésed. De ne engedd, hogy elterelje a figyelmedet a válaszról. Maradj csendben, nézz a szemébe és hagyd beszélni. Egyszer meg fog érkezni a válasz.

11. Ha az első randin vagy

Az első randik nagyon kínosak tudnak lenni. Hogy ezt elkerüld, próbálj olyan programot szervezni, ami megemeli az adrenalin szinteteket. Hogy milyen izgalmas dolgot találj ki, ahhoz egy kicsit ismerned kell a másik személyiségét. A randitok után az fog megmaradni benne, hogy mennyire jól érezte magát veled.

12. Ha valakire beszélgetés közben nyomást akarsz gyakorolni

Ha több információt szeretnél megtudni valakitől, húzd fel a szemöldököd, miközben tartod a szemkontaktust, így növelheted az illetőre nehezedő nyomást. Ettől pszichésen gyengébbnek fogja érezni magát, és kölcsönös megegyezésre fogtok jutni egymással.

13. Ha úgy érzed, hogy figyelnek

Ha úgy érzed, hogy valaki figyel vagy követ, ezzel az egyszerű trükkel meggyőződhetsz róla. Csak ásíts egyet úgy, hogy az illető biztosan lássa. Ha tényleg figyel, ő is ásítani fog. Miután erről megbizonyosodtál, már tudsz tőle távolságot tartani.

14. Ha a gyereked nem akar megtenni valamit

Ne kérdezd meg a gyereket, hogy szeretne-e megtenni neked valamit. Csak adj neki lehetőségeket, melyek közül választhat. Például szeretnéd, hogy megegye a brokkolit. Akkor kérdezd meg, hogy 2 vagy 3 darabot kér-e belőle? Bár lehet, hogy ellenáll, nagy az esélye, hogy döntést hoz, és élvezni is fogja, hogy az ő választása érvényesülhetett.

15. Ha meg akarsz valakit félemlíteni

Megúszni egy verekedést valamilyen menő módon sokkal jobb, mint konkrétan részt venni egy verekedésben. Ha valaki provokál, használd ellene a szemkontaktus erejét. Nézz a szemeibe kitartóan, majd nézz le a lábfejére és újra vissza a szemébe. Majd nézz másfelé. Ezzel azt az üzenetet közvetíted felé, hogy nem tartod magadhoz méltó ellenfélnek.

betöltés...