Egy tolvajbanda buszból akart üzemanyagot lopni, de kellemetlen meglepetés érte őket. Íme a részletek.

Sokan nem hisznek addig a pillanatig a karmában, ameddig meg nem tapasztalják azt, vagy hasonló történeteket nem hallanak. Egy másik ember gépjárművéből való üzemanyaglopás olyan bűncselekmény, mely addig folytatódik, míg a tulajdonosok nyitva hagyják a tanksapkát, vagy az elkövetők úgy isten igazából pórul nem járnak.

Tény és való, hogy ez a dolog bosszantó tud lenni, de az élet mindig bebizonyítja, hogy a szerencse forgandó. Cikkünk főszereplői is most már kétszer meg fogják gondolni, hogy lopnak-e üzemanyagot, ugyanis olyan leckét kaptak, amit egy életre megemlegettek.

Történetünk egy olyan tolvajbandáról szól, akik úgy gondolták jó buli lesz az éjszaka közepén egy busz üzemanyagát eltulajdonítani. Kezdetben minden a tervek szerint haladt, és senki sem látta meg őket, ahogy egy tömlővel közelednek a hatalmas járműhöz. Odaérve fogták és beleengedték a csövet a tartályba, majd serényen szívni kezdték. Izgalmukban egyik sem vette észre, hogy a tömlőt egy teljesen másik tartályba engedték le, ami közel sem gázolajat rejt magában, hanem szennyvizet.

Az eset egyébként Ausztráliában történt és a Daily Mail is lehozta a történetet. Amint a banda észlelte, hogy valami nem stimmel azonnal kereket oldottak igencsak rossz szájízzel. Igaz, hogy egyelőre nem sikerült beazonosítani az elkövetőket, de az biztos, hogy soha többet nem jut eszükbe az, hogy buszból lopjanak üzemanyagot. Az esetet egyébként az ausztrál újságok is megírták.

Ebből is látszik, hogy még a lopáshoz is kell némi nemű ésszel rendelkezni.

Te mit gondolsz az esetről, egy életre elment a kedvük ettől az egésztől?

betöltés...