26 fotó, ami bebizonyítja, hogy két háziállat mellett nem lehet unatkozni

Mindannyian tudjuk, hogy bár imádjuk házi kedvenceinket, nem lehetünk velük állandóan. Már csak azért sem, mert tetszik vagy sem, de dolgozni el kell mennünk otthonról. Gondolhatnánk, ha választunk egy társat kedvencünk mellé, megoldódik ez a probléma és állatkáink lefoglalják magukat a játékkal, míg mi nem vagyunk otthon.

Házi állataink nagyon okosak és bár egyedül is képesek feltalálni magukat, egy társ mindig jó dolog, hiszen nemcsak mi vágyunk párra. Persze, nem feltétlenül kell szerelmes párnak lenniük, hisz az állati barátság is csodálatos dolog. Ők is, mint a gyerekek folyamatosan versenyeznek egymással és, ha valóban összehasonlítjuk őket, akkor rájövünk, hogy ebben a témában nem sokban különböznek tőlük. Játszanak, bolondoznak és nem utolsó sorban a csínytevéseken törik a fejüket.

A következő húsz fotó bebizonyítja, hogy a kettő mindig jobb az egynél és azt is, hogy két háziállat mellett egy percünk sem lehet unalmas.

Most akkor ki is üljön előre?

“Ő ugyan nem szeret labdázni, de a teniszlabdát akkor is el kell lopnia a testvérétől.”

Háború indul

Amikor kezd elfajulni a játék…

Ha mindketten egyszerre fürdenek, akkor már nem is olyan félelmetes a víz.

Ha nem rosszalkodnak, akkor lustálkodnak.

Az van, amit ő akar. Ennyi az egész.

“Segíts, kérlek!”

A nyugalom szigete.

Két rossz és egy jó fiú.

“Erre a látványra tértem haza. Ez a nappalink, állítólag.”

Az ellenállhatatlan tekintetek.

“A macskánknak látszólag elege van az új cicánkból.”

“Néhány perccel ezelőtt még békésen aludtak.”

“Ez az én helyem és kész!”

Mindig valami furcsa dolgot játszanak.

Egymás nélkül egy lépést sem tesznek.

Örök barátok

“Összedolgoznak. Ha a kutyánk be akar jönni, akkor a macskánk hangosan nyávogni kezd.”

Valószínűleg ez a legjobb hely az egész házban.

“A fűnyíró-segédem és az, aki sosem segít.”

“Winston megneveli a másik macskánkat.”

“A helyfoglaló. Szegény kutyám persze hagyja magát.”

Akik sokáig élnek együtt, átveszik egymás szokásait. Hát, ebben a mondásban is van némi igazság.

Őrző-védő szolgálat

Mindig, minden körülmények között feltalálják magukat.

betöltés...