Ha ezeket a rejtélyeket meg tudod fejteni, jobb vagy mint a nyomozók többsége.

Nagyon sok ember szereti a krimi filmeket és könyveket, ahol sosem lehet biztosan tudni ki is a tettes. Ilyenkor mindig gondosan fel van vezetve a történés, elmondják ki volt akkor a helyszínen, mit vittek el, mit mondtak arról a napról…stb. Igazából csak a legszemfülesebbek tudják elsőre kitalálni ezek alapján, hogy ki lehetett az elkövető. Egyébként, aki szereti az efféle feladványokat, azok bőven mazsolázhatnak az interneten belőle. Mai cikkünkben is úgy döntöttünk, hogy néhány egyszerűnek tűnő, de furfangos feladványt hozunk el nektek, hogy kiderítsétek jó nyomozók lennétek-e.

1, Bolti lopás

Egy kisvárosban található boltban valaki hat hónap alatt háromszor lopott, egyszer januárban, egyszer márciusban és egyszer augusztusban. A városban nincs túl sok üzlet, ennek tükrében eme boltban mindig vásárolt valaki. A rendőrség elkérte a bolt biztonsági felvételeit és megnézték azokat, amik a lopások idején készültek. Kiderült, hogy azokon a napokon összesen négy ember ment be az üzletbe. Egy kislány, egy öregember, egy fiatalember, valamint egy várandós kismama. A rendőrök hamar rájöttek, hogy ki volt az, aki a lopásokat elkövette. Egyszerűen csak összevetették a három képet és nem volt kérdés ki a tettes.

Válasz: A képeken egyébként a terhes nő hasa mindig ugyanakkora volt, ami nem életszerű, mert, ha januárban is nagy volt a hasa augusztusra már rég meg kellett volna a babának születni. A rendőrök ebből tudták, hogy a várandós kismama a tettes.

2, A bűntény

Egy íróval a saját otthonában végeztek, ahol hatalmas rumlit talált a rendőrség. Mindenhol papírok hevertek a földön. Az egyiken egy négy számjegyből álló szám volt (7718) írva, amit eleinte figyelmen kívül hagyott a nyomozó, végül aztán még is elvitte. Három embert gyanúsítottak az író megölésével, a szomszédot (John), a kertészt (Bill) és a halászt (Adam). A nyomozó kérdés nélkül letartóztatta a kertészt, Billt. Mi lehetett ennek az oka?

A válasz: Nem telt el sok idő, hogy a nyomozó rájöjjön, ah megfordítja a papírt, akkor a négy számjegyből az olvasható ki, hogy Bill.

3, Pénzes táska

Egy nap egy férfi besétált a rendőr kapitányságra, ahol bejelentette, hogy fényes nappal ellopták tőle a táskáját, amiben 100.000 dollár volt. A rendőrök azonnal kértek tőle egy személyleírást, amivel beazonosíthatják azt az illetőt, aki ellopta tőle a táskát. A férfi azt állította, hogy egy maszkos férfi kesztyűvel a kezén fejbe vágta, elvette tőle a táskát, majd elfutott. A nyomozók kiszúrták, hogy a férfi arcán egy heg éktelenkedik és megkérdezték, hogy a támadó okozta-e a sérülést. A férfi felháborodva azt mondta, hogy a tolvaj gyűrűje sértette fel az arcát. Ezek után a rendőrök felálltak és megbilincselték a férfit. Szerintetek mi okból kifolyólag tartoztatták le az áldozatot?

Válasz: A rendőrök azért fogták el a férfit, mert hamisan vallott. Kárpótlást várt egy olyan dolog miatt, amitől voltaképpen soha nem fosztották meg. De, hogyan jöttek rá a rendőrök, hogy a férfi hazudik? A férfi első körben azt mondta, hogy a támadóján kesztyű volt, utána pedig azt, hogy az arcán lévő sérülést a gyűrűje okozta. Ha a tolvajon valóban kesztyű lett volna, akkor az áldozat nem láthatta volna a gyűrűt.

4, Ajtók

Egy faluban fura bűnöző élt, aki örömét lelte abban, hogy elrabolta a falubelieket, akikkel furcsa dolgokat csinált. Egy lakatlan házba hurcolta őket, majd három ajtót mutatott neki és azt mondta, hogy csak az egyik vezeti őket a biztos túléléshez. Újra elrabolt valakit, ám egy levelet hagyott neki hátra, ami a következőket tartalmazta:

“A három ajtó közül az egyik a túlélésedet jelenti, de legyél óvatos mert az első ajtó mögött egy óriási cápa van, a második ajtó mögött egy sorozatgyilkos, aki már 1910 óra 150 emberrel végzett, a harmadik ajtó mögött pedig egy tó van, ami tele van savval.”

A kérdés: Melyik ajtón kell bemenni az embernek, hogy kijusson a házból?

Válasz: Ahhoz, hogy túlélje a második ajtón kellett bemennie, mivel ha a sorozatgyilkos 1910 óta szedte az áldozatait kizárt dolog, hogy még mindig életben legyen, ha esetleg még is élne a kora miatt vélhetően semmi károsat nem tudna tenni.

Te hány feladványt tudtál megoldani?

betöltés...