Alapfűszerek, melyeknek minden konyhában ott a helyük

Számtalan fűszer létezik, de a hely a konyhapolcon nagyon szűkös. Mit tehet ilyenkor az ember? Utánajár, hogy melyek azok a fűszerek, melyek a legtöbb ételhez szükségesek, melyek azok, amikre lehet építeni a konyhánkat. Ehhez nyújtunk most segítséget!

Só és bors

A só és bors a két legalapvetőbb és minden konyhában nélkülözhetetlen ízesítő. Ha azt halljuk, lehetne az ételnek kicsit több íze, egyértelmű, hogy sóra és borsra lesz szükség. A só – bár korlátozott mennyiségben, de – minden esetben szükséges a főzéshez és a sütéshez is. A szánkban külön receptorok vannak, melyek a sót érzékeli és élvezi. Azaz a sófogyasztásnak tudományos indoklása is van! A bors pedig elválaszthatatlan társa, ráadásul nemcsk az íze remek, de segíti a gyomor munkáját is a gyomorsav termelésének fokozásával.

Fahéj, szerecsendió, fokhagyma, paprika, kömény

A fahéj mennyi a csokoládéhoz, isteni a kávéba és a legjobb plusz adalékanyag a csirkés ételekhez. A szerencsendió mindenféle tejszínes vagy tejes ételt feldob. A fokhagyma a világ összes konyhájának egyik elengedhetetlen fűszernövénye, a magyar ételknél pedig kifejezetten hangsúlyos szerepet kap. A paprika csemege és csípős változatban is muszáj, hogy helyet kapjon a polcon, felhasználási lehetőségeinek tárháza szinte végtelen a levesektől kezdve a húsételekig. A kömény földes ízeket és aromákat ad az ételhez, nagyon népszerű a latin-amerikai, a dél-ázsiai és az észak-afrikai ételkészítésben.

Oregánó, kakukkfű, rozmaring, babérlevél

A mesterszakácsok gyakran hangsúlyozzák a friss fűszerek fontosságát. Ez sok esetben igaz. A mérsékelt éghajlaton termő fűszernövények, mint a petrezselyem, bazsalikom, menta, koriander, kapor) sok vizet tartalmaznak, a szárítási folyamat során ezért az ízükből is vesztenek. A melegebb éghajlaton növő fűszerek azonban olyan ízeket tartalmaznak, melyek magasabb hőmérsékletet is képesek elviselni, így praktikusabban használhatók szárítva, mint frissen.
Az oregánó ma már a magyar konyhákban is elfoglalta méltó helyét, elsősorban tésztaszószokhoz használjuk gyakran. A kakukkfű csípős, szinte mentolos íze nagyon jól párosítható a burgonyával, a hallal és a levesekkel is. A grillezett és olasz ételek nélkülözhetetlen fűszere a rozmaring, míg a babérlevelet levesekhez, pörköltekhez, szószokhoz használhatjuk fel.

A szárított fűszernövények meglepően hosszú élettartammal bírnak – legfeljebb 2-3 évig tarthatók el – megfelelő tárolás mellett. Célszerű őket őrölt formában, jól zárható üvegben tartani. A hűvös, sötét környezet számukra az ideális, ezért próbáljuk meg a fűszertartó polcot a lehető legtávolabb tenni a tűzhelytől. Ha nem vagyunk benne biztosak, hogy a fűszer jó-e még, hagyatkozzunk az orrunkra! Ha azt az aromát érezzük, amit szeretnénk az ételben is érezni, akkor használjuk bátran a fűszert! A fűszerek leginkább az ízüket tudják elveszteni, ezért nagy baj akkor sem történik, ha a szavatossági idő lejárta után használjuk őket.

betöltés...