21 ember, akinek online vásárlása rémálommal ért véget

A vásárlás nagyon jó szórakozás, ha éppen le akarjuk kötni magunkat például, egy szakítás után vagy eltöltünk egy csajos napot a barátnőkkel. A pasik már kevésbé kedvelik ezt a fajta időtöltést, mégis rászorulnak néha arra, hogy vegyenek egy-két dolgot maguknak. A személyes vásárlásban kifejezetten jó, hogy megfoghatjuk vagy akár fel is próbálhatjuk a ruhadarabot, amit kinéztünk magunknak, így biztosan csak azt vesszük meg, ami mindenhol passzol. De, mi a helyzet az online vásárlással?

Nos, az már egy teljesen másik eset. Olykor felér a szerencsejátékkal, vagy bejön vagy nem alapon. Hiszen annak ellenére, hogy megadjuk a színt, a méretet és minden szükséges adatot ahhoz, hogy azt kapjuk, amiért fizetünk, sosem lehetünk biztosak benne, hogy azt is kapjuk. Persze, nem azt akarjuk mondani, hogy minden online áruház igyekszik átverni minket, de be kell látnunk, hogy vannak olyanok, amik csak a pénzünkre pályáznak.

Ha pedig, már olyan szerencsétlenül jártunk, hogy kifizettünk egy csomó pénzt és hatalmas csalódás ért minket, akkor miért ne osztanánk meg azt a nagyvilággal? Cikkünk hősei is így gondolták, tehát, nem is haboztak, online rendelésük katasztrofális termékeit lefotózták, a képeket pedig, feltöltötték közösségi oldalaikra. Aki már járt ebben a cipőben, pontosan tudja, hogy mit éreztek a csomag kibontása után.

“A saját arcképemmel rendeltem egy párnát. Ezt kaptam. Valahogy nem fedi a valóságot.”

“Nem, ez nagyon nem stimmel.”

“Nem gondoltam volna, hogy nekem kell megkötni a takarót.”

“Méretarányos maszkként hirdették.”

“Kínából rendeltem bokszzsákot. Egyetlen egyszer ütöttem meg és még csak nem is tiszta erőből.”

“A mintával majdnem minden rendben van, de a méretekkel akad egy kis probléma.”

“A rendelésem és ami házhoz jött.”

“Online rendeltem gyűrűt. Nagy hiba volt.”

“Soha többé, semmit nem rendelek az internetről.”

“Ez a jelmez egy kicsit sem hasonlít az eredeti Deadpoolra.”

“Soha ne rendelj semmit a méret ellenőrzése nélkül!”

“Olyan, mintha egy zsákot húztam volna magamra.”

“Nagyon remélem, hogy visszakapom a pénzem.”

“Az esküvői ruhám, amire már olyan régen vártam. Visszakérem az árát!”

“A Halloween jelmezem kicsi lett rám. Nagyon kicsi.”

“Ne vásárolj tévét megbízhatatlan és leellenőrizhetetlen eladótól.”

“Iskolatáskát rendeltem az unokaöcsémnek. Megérkezett.”

“A szobatársam tévéállványt rendelt az internetről. Ezt kapta.”

“Báli ruhát soha ne rendelj online!”

“Gondoltam, meglepem a macskámat egy kis ajándékkal, de helyette én lepődtem meg.”

“Talán majd kitágul egy kicsit.”

betöltés...