A karantén jótékony hatással van a környezetre – Kína és Olaszország levegője is tisztább lett

Valószínűleg és valójában érthető módon azt gondoljuk, hogy a koronavírus-járványnak csakis negatív hatásai vannak, ez azonban nem feltétlenül így van. Az űrben készült műhold felvételek ugyanis, azt mutatják, hogy a karantén elrendelése óta mind a kínai, mind pedig az olasz városok feletti levegő tisztább lett. Az olaszországi Velencében a csatornák vize megtisztult, sőt, a benne élő halak ismét láthatóvá váltak. Utóbbi a hajó forgalom megszűnésének tudható be.

Olaszország, 2020. február 14.

A levegő tisztasága február 24-ig.

Március 4.

Olaszország felett a levegő majdnem teljesen megtisztult március 8-ra.

A levegőszennyezés csökkenését az Európai Űrügynökség is rögzítette. Íme a videó!

Kínában is ugyanez történt. A karantén hatására a levegő rendkívül tiszta lett, ez pedig a kritikus állapotok ellenére, nagy valószínűséggel soha nem történt volna meg magától.

Libanon fővárosa, Bejrút – 2019 szeptemberében és 2020 márciusában

Velencében hatvan év telt azóta, hogy látták a csatornában élő halakat, ami most újra bekövetkezett.

1.

2.

3.

Az emberek koronavírus miatti eltűnése az utcákról, visszahozta a hattyúkat és a delfineket a csatornába.

1.

2.

3.

Íme egy videó Velencéről:

betöltés...