Miért kell végre abbahagynunk a lufik levegőbe engedését

A lufik elengedése mindig is valaminek az ünnepléséhez kapcsolódott. De elérkezett az idő, hogy felhagyjunk ezzel a szokással. A Balloons Bowl nonprofit egyesület mindenkit arra kér, hogy ne engedjen többé lufit a levegőbe, hiszen egyszer földet érnek, akár a talajra, akár a vizekbe pottyannak, és ártanak a vadvilágnak.

1. A lufik az egyik legnagyobb veszélyt jelentik a tengeri élővilágra

Egy tanulmány szerint a legfőbb kockázati tényezőt a tengeri élővilág szempontjából, a vízi madarak pusztulásának tekintetében a lufik jelentik. A vizsgálat során 1733, különböző fajba tartozó madár halálokait vizsgálták, és arra jutottak, hogy 3-ból 1-nek a pusztulását a vízbe került hulladék lenyelése okozta.

Egy másik kutatásban 5 tényt közöltek a lufikról, hogy miért annyira veszélyesek az élővilágra:

  • Hatalmas távolságokat tesznek meg.
  • Az állatok belegabalyodhatnak a lufi madzagjába vagy lenyelhetik a kipukkant lufit.
  • A lebomló anyagból készült lufik nem jelentenek megoldást.
  • Szorosan összefüggésbe hozhatók az állatok pusztulási arányának növekedésével.
  • A lufikat meg kell tanulni megfelelően kezelni.

Amikor a levegőben kipukkannak, a lufik visszapottyannak a földre vagy a vizekbe, az állatok pedig gyakran összetévesztik őket a táplálékkal. Nemcsak a madarak, de a teknősök, delfinek, bálnák, halak gyomrában is találtak már lufit. A repülő lampionok vagy égi lámpások pedig ugyanebbe a kategóriába esnek, ezért ezeket sem szabad a levegőbe engedni.

2. A latexből és a fényes anyagból készült lufik sem bomlanak le

A lufik két leggyakoribb fajtája a latexből, illetve a fényes anyagból készült, ún. fólia lufi.

  • A latex lufik lebomlanak, de ennek ideje 6 hónaptól akár 4 évig is terjedhet. Ennyi idő alatt pedig óriási károkat tudnak okozni az állatvilágban.
  • A fóliás lufi pedig még ennél is rosszabb opció, hiszen ez egyáltalán nem bomlik le, és súlyosan károsítja a környezetet.

3. Van a lufinak környezetbarát alternatívája is

A lufikkal mindig megünneplünk valamit, fontos elemei a születésnapoknak, fesztiváloknak, buliknak, különböző eseményeknek. De sokkal jobban kell figyelnünk rájuk, hiszen súlyos hatásaik vannak a környezetre és a vadvilágra. Soha ne engedjük őket szabadon a levegőbe, használat után hulladékként való elhelyezésükről is megfelelően kell gondoskodnunk. A fóliás lufik újrafelhasználhatók, újrahasznosítható hulladékok lehetnek.

A léggömböknek vannak más alternatívái is, amelyeket használhatunk az eseményeken, például buborékok fújása, szalagtáncosok, szélforgók, virág dekorációk, zászlófüzérek, sárkányok reptetése stb.

betöltés...