Így néznek ki ma a “Hirtelen 30” című fim szereplői 16 évvel a bemutatás után

Vannak olyan filmek, melyek egyszerűen nem mennek ki a divatból és képesek lennénk őket vagy 25-ször végignézni. A Hirtelen 30 is egy ilyen típusú film, mivel vicces és nem kell nagyon belebonyolódni a dolgokba, nem kell elmélkedni azon mi miért történik, csak sodródunk a történésekkel. Kellemes program tud lenni egy esős, szürke napon. Ez volt az a film, ami több színész életét, karrierjét megalapozta, köztük a főhősökét Jennifer Garnerét, és Mark Ruffaloét. Mai cikkünket azzal a céllal hoztuk létre, hogy bemutassuk nektek mekkorát változtak a szereplők 16 évvel a film megjelenése után.

1, Jennifer Garner – Jenna Rink

Jennifer nagy szerűen alakított a Hirtelen 30 című filmben, ugyanis egy 13 éves lány szellemi szintjét kellett hoznia, de úgy, hogy mindeközben egy 30 éves nő testében van. Másoknak is feltűnt milyen jól szerepelt, és a film után csak úgy özönlöttek felé a jobbnál-jobb megkeresések. Ezután kapta meg például Elektra szerepét illetve Vanessa Loringét, viszont a legnagyobb áttörést az Alias című sorozat hozta meg számára, amiben a főszerepet alakította.

2004-ben
2020-ban

2, Christa B. Allen – fiatal Jenna Rink

Ha jól megnézitek Christa nagyban hasonlít Jenniferre ezért a készítők tökéletesen alkalmasnak találták arra, hogy a fiatalkori énjét játssza el. Viszont nemcsak ebben a filmben alakított Jen gyerekkori énjét, hanem az “Excsajok szellemében” is.

2004-ben
2020-ban

3, Mark Ruffalo – Matt Flamhaff

Mark vagyis Matt a Hirtelen 30 című filmben teljesen oda meg vissza volt Jennaért. Viszont az igazi áttörést Hulk szerepe hozta meg számára. Miután Edward Nortont lecserélték ő kapta meg a zöld óriás szerepét. Az “I Know This Much Is True” című filmben egy ikerpárt kell alakítania Thomas és Dominick Birdsey-t.

2004-ben
2020-ban

4, Sean Marquette – fiatal Matt Flamhaff

Marquette nemcsak a Hirtelen 30 című filmben tűnt el, hanem az “All My Children” és a “Lizzie McGuire” sorozatokban is. Viszont a színészkedés mellett máshoz is ért, jó pár animációs meséhez kölcsönözte hangját, az egyik például az 1999-ben bemutatott Rocket Power volt.

2004-ben
2020-ban

5, Judy Greer – Lucy Wyman

Greernek szép karrier jutott a filmiparban viszont még egyetlen Emmy-t, sem Oscart nem kapott teljesítményeiért. Instagram oldalán több könyvismertetőt mutat be a rajoninak. Többször is feltűnt egy-egy sorozatban ilyen volt például a Két pasi meg egy kicsi, ahol két szerepet is alakított, Dr. Herb Melnick testvérét, és Walden Schmidt feleségét, Bridgetet.

2004-ben
2020-ban

6, Alexandra Kyle – fiatal Lucy Wyman

Alexandra továbbra is a filmiparban tevékenykedik, ám egyik munkája sem volt olyan kiemelkedő, hogy nagy sikereket érjen el vele. Szerepelt például a “Szemet szemért” illetve a “Ha ölni kell” című filmekben. Még mindig ugyanúgy néz ki, mint a Hirtelen 30-ban. Olyan, mintha egy percet sem öregedett volna.

2004-ben
2020-ban

7, Andy Serkis – Richard Kneeland

A Hirtelen 30 című filmben a színész bemutatta micsoda táncművész ugyanis Michael Jackson Thriller című számára ropta. Ez egy igazán ikonikus pillanat volt a filmben. Annak ellenére, mennyire érezte a ritmust, később mégsem ért el olyan sikert, amilyet szeretett volna. 2014-ben szerepet kapott “A majmok bolygója”, 2015-ben a “Star Wars: Az ébredő Erőben” 2016-ban a “Bosszúállók: Ultron korában” majd ezket követte még egy Majmok bolygója, még egy Star Wars, a fekte Párduc és a legutolsó Star Wars epizód.

2004-ben
2020-ban

8, Samuel Ball – Alex Carlson

Eme filmen kívül a “Tökfejben”, “Az utolsó erődben” és “Az egyezségben” is játszott. Viszont ezek közül kétségtelen, hogy a legemlékezetesebb szerepe Alex volt.

2004-ben
2019-ben

9, Kathy Baker – Beverly Rink

A “Kisvárosi rejtélyek” című filmben betöltött szerepe miatt kapott egy Golden Globe-ot és 3 Emmy-díjat. 1990-ben szerepelt az “Ollókezű Edwardban” amiben Joyce Monroe szerepét alakította. A sokoldalú és tehetséges színésznő Jenna édesanyjának karakterét is kiválóan játszotta. Maga volt a bölcsesség és megértés.

2004-ben
2020-ban

10, Phil Reeves – Wayne Rink

Jenna édesapja nincs nagy hatással az események alakulására. Sokkal jobban teljesít egy másik műsorban a “Girlfriends” című szituációs komédiában. Színészi tehetsége mellett megcsillogtatja forgatókönyvírói tudását is.

2004-ben
2020-ban

11, Lynn Collins – Wendy

Ő a másik olyan színész(nő), aki Mark Ruffalo-hoz hasonlóan szuperhős ruhát öltött. Lynn a 2009-es “X-Men kezdetek: Farkas” című filmben játszotta Ezüstrókát. Sőt a John Carter című filmben is ő alakította Dejah Thoris-t a Barsoom bolygó hercegnőjét.

2004-ben
2020-ban

Na mit szóltok? Sokat változtak nem igaz?

betöltés...