10 érdekes adat Daniel Craigről, amit talán még nem tudtál

Daniel Wroughton Craig az angliai Chesterben született 1968. március másodikán. A színész legismertebb szerepe az angol titkosügynök, James Bond, akinek karakterét 2006-ban játszotta el először.

Édesapja kereskedő, édesanyja pedig tanárnő volt. 1972-ben a család Liverpoolba költözött, ahol Danielt édesanyja rendszeresen elvitte magával a színházba. A fiú ennek hatására döntött úgy, hogy beiratkozik az iskolai színjátszókörbe, ahol azonnal felkeltette tanárai érdeklődését. Emellett az atlétikában és a rögbiben is jeleskedett. Tizenhat évesen már a National Youth Theatre tagja volt, első kisebb filmszerepét pedig, 1992-ben John G. Avildsentől kapta a The Power One című produkcióban. Ezt követően csak jelentéktelen szerepeket kapott, egészen 1998-ig. Akkor Cate Blanchett oldalán játszott az Elizabeth-ben, majd az Ördögi szerelemben és Az árok című filmben.

A világsiker azonban, egészen 2006-ig váratott magára, azt ugyanis a Casino Royal hozta meg számára, amiben James Bondot alakította.

Ha te is James Bond rajongó vagy, akkor az eddigieken kívül, biztosan érdekelni fognak a következő tények az angol színészről, Daniel Craigről.

Daniel volt a legalacsonyabb színész, aki valaha James Bondot alakította.

Craig egy párt alkotott a szupermodellel, Kate Moss-szal.

Fiatal korában a Hoylake Rugby Club játékosa volt.

Daniel a való életben fél a fegyverektől.

A Casino Royale forgatása előtt leszokott a dohányzásról, de azt mondja, hogy ez valójában egy állandó küzdelem.

Kedvenc focicsapata a Liverpool, nagy rajongója a klubnak.

Az egyik legismertebb óvszermárka által végzett felmérés szerint 2006-ban Daniel Craig volt a legszexisebb ember a világon.

Ő az első színész, aki úgy játszotta el James Bond karakterét, hogy a sorozat kezdete után látta meg a napvilágot. A többiek még a sorozat előtt születtek.

betöltés...