Így néznek ki a legnagyobb cégek irodái napjainkban illetve az indulásukkor.

Évtizedekkel ezelőtt Jeff Bezos, Steve Jobs, Bill Gates és Mark Zuckerberg neve is teljesen ismeretlen volt az emberek számára, ma viszont már mindenki tudja, hogy kik ők és mit tettek le az asztalra. Nevükhöz olyan nagy cégek köthetők, mint az Amazon, az Apple, a Microsoft és a Facebook. A mai világot ezek nélkül a cégek nélkül el sem tudnánk képzelni. Mindegyik egy picike helyen kezdte pályafutását, az Amazon és az Apple tulajdonosai például saját garázsukban indították el vállalataikat, a Facebook közösségi oldal tulajdonosa pedig kollégiumi szobájában ügyeskedve hozta létre a világ legnagyobb közösségi oldalát. Mai cikkünkben elhoztuk nektek, azokat a helyeket ahonnan indultak a legnépszerűbb cégek és ahol most tartanak. Sikerüket csakis elszántságuk és kitartásuknak köszönhetik az alapítók.

1, McLaren Automotive Limited (járműgyártó vállalat)

Alapítás éve: 1985.

Alapító: Ron Dennis.

2, Google LLC részvénytársaság.

Alapítás éve: 1998.

Alapítók: Sergey Brin, Larry Page.

3, Amazon.com, Inc. elektronikus kereskedelemmel foglalkozó cég.

Alapítás éve: 1994.

Érdekesség: az Amazon alapítója, Jeff Bezos a világ leggazdagabb embere.

4, Apple (Apple Inc. főként hardvergyártással foglalkozó cég)

Alapítás éve: 1976.

Alapítók:  Steve Wozniak, Steve Jobs, Ronald Wayne

5, YouTube (videómegosztó webhely).

Alapítás éve: 2005.

Alapítók: Steve Chen, Jawed Karim, Chad Hurley.

6, Microsoft (világ egyik legnagyobb szoftvervállalata).

Alapítás éve: 1975.

Alapítók: Bill Gates, Paul Allen.

7, Facebook (közösségi hálózat).

Alapítás éve: 2004.

Alapítók: Mark Zuckerberg, Eduardo Saverin, Dustin Moskovitz, Chris Hughes.

8, Intel Corporation.

Alapítás éve: 1968.

Alapítók: Robert Noyce, Gordon Moore.

9, Yandex (multinacionális informatikai vállalat).

Alapítás éve: 1997.

Alapítók: Arkady Volozh, Ilya Segalovich.

10, Samsung (legnagyobb dél-koreai óriás ipari konglomerátum).

Alapítás éve: 1938.

Alapító:  I Bjongcshol.

Te mit gondolsz róluk, mit gondolsz a fejlődésükről? Döbbenetes mire képesek az emberek, ha van elég kitartásuk a céljaik megvalósítása érdekében.

betöltés...