8 biztos jel, hogy őszinte párkapcsolatban élsz

Mindannyian arra várunk,hogy megtaláljuk a nagy Őt, azt a társat, aki oldalbordánk lehet egy egész életünkre. Akivel mindent meg tudunk beszélni, akivel együtt tudjuk megélni a legszebb pillanatokat, akivel minden egyes nap különleges és aki nélkül el sem tudnánk képzelni, hogy élünk. Kicsit túl romantikusan hangzik ez így elsőre, de ha mindenki kicsit magába néz, ott a szíve mélyén ezek a vágyak csücsülnek. Vannak olyan szerencsések, akik elsőre megtalálják a másik felüket, míg másoknak kicsit tovább tart ez a keresgélés, de amikor végre sikerül, próbáljuk a lehető legtöbbet kihozni magunkból. Miután leomlott a rózsaszín köd természetesen nem unalmasak lesznek ezek a hétköznapok, hanem átalakulnak. Kezdetét veszi egy talán őszintébb szakasz.

1.

Talán az egyik legfontosabb, amit nem győzünk hangsúlyozni: a kommunikáció. Akkor jó egy kapcsolat, ha mindent megbeszéltek egymással. Nemcsak az örömöt kell megosztani a másikkal, hanem a problémákat is. Ha tudunk még mindig, akár 8 év után is órákat beszélgetni a másik féllel,az igazán felemelő érzés. Mert mindig van valami, amit meg lehet osztani.

2.

Próbáljuk meg magunkat elfogadni, és ne mindig a hibáinkat keresni. Talán erre a legjobb példa, hogy a párunk a hibáinkkal együtt szeretett meg minket. Ha egyfolytában elégedetlenek vagyunk az rányomja bélyegét a párkapcsolatunkra is. Ha ezeket meg tudjuk oldani egy kis humorral, az a legjobb. A legfontosabb, hogy ne vegyünk semmit se véresen komolyan, és próbáljunk meg saját magunkon is nevetni, ha a helyzet megkívánja.

3.

Mikor összeköltözünk a másikkal egy darabig próbáljuk elnyomni az igazi énünket, és a legjobb formánkat mutatni, azonban ezt a végtelenségig nem lehet csinálni. Mindenkinek vannak rossz szokásai,még annak is, aki azt mondja, hogy nincs. Van, amit ha szóvá teszünk, javul a helyzet, de van,amiért nem érdemes felemelni a hangunkat. Minden kis apróságért felesleges vitatkozni.

4.

A mai modern világra egyre inkább jellemző, hogy félünk a kötöttségektől és viszonylag nehezen engedjük a másinkat a bizalmunkba férkőzni. Ha a párunk esetleg otthagyja nálunk a fogkeféjét, vagy a hajgumiját, ne essünk kétségbe, ez nem azt jelenti, hogy máris a következő szintre szeretne lépni, és  hozza  a jeggyűrűket. Szimbolikus jelentése van: párunk jól érzi magát velünk,és megbízik annyira bennünk, hogy nálunk meri hagyni a dolgait.

5.

Amikor az ember egy új kapcsolatba lép természetes, hogy megpróbálja a másikkal a lehető legtöbb időt tölteni -néha a családot, barátokat háttérbe szorítva. Amit eddig egyedül tettünk pl filmet néztünk, vagy esetleg vásároltunk, azt most párban tesszük. Az “én”-t pedig felváltja a “mi”. Tehát most már leginkább többes számban fogunk mindent elmesélni.

6.

A legjobb érzés, mikor éjszaka tudod,hogy a párod melletted fekszik,esetleg megölel és úgy alszatok tovább. Amíg nem költöztök össze ezek az éjszakák borzalmasak tudnak lenni a másik nélkül, de be kell látni, néha a pihenésre és a munkára is koncentrálni kell. Kutatók kimutatták, hogyha hosszabb kapcsolatban élünk és esetleg külön kell tölteni a másiktól egy éjszakát, akkor dekoncentráltak leszünk. Kicsit szétszórttá válunk és nem tudunk rendesen aludni.

7.

A kapcsolat elején rengeteget beszélünk a másikról, majdnem minden dologhoz hozzá tudjuk fűzni. Ennek az egyik oka, hogy identitásunk részeként tekintünk a párunkra.

8.

Nagyon fontos a vitatkozás! Itt nem arra gondolunk,hogy minden apróságon érdemes összevitatkozni, hanem arra, hogy amikor megtörténik a nézeteltérés, ne az érzelmek vezessenek érveink felsorakoztatásában, hanem a valós tények. Ez rendkívül sokat megmutat rólunk, és segít a kapcsolat javításában is.

betöltés...