A modern párkapcsolatok rendkívül ingatagok – Hogy, miért? Íme a válaszok

A párkapcsolatok nagyon bonyolultak, számos feltételnek kell passzolni ahhoz, hogy minden tökéletesen működjön. A mai rohanó világunkban pedig, még nehezebb összeegyeztetni a dolgokat, legyen szó akár egy egyszerű találkozóról. A modern technológia ugyan hatalmas előnyt biztosít számunkra, ha ismerkedni szeretnénk, azt azonban, nem garantálhatja, hogy meg is találjuk az igazit, azt az ember, akivel le tudnánk élni az életünket.

Amikor pedig, sikerül rátalálnunk a másik felünkre, egy új partnerre, akkor kezdődik csak igazán a neheze, hiszen egy kapcsolatot életben is kell tartani. Napjainkban azonban, úgy tűnik, a kényelem a legfontosabb szempont. Addig, amíg kapcsolatunk harmonikus, békés és szeretetteljes, addig minden rendben van, de amint megtörténik az első vita, szembe jön az első probléma, a légkör máris megváltozik, a felek pedig a szakításon törik a fejüket.

Persze nem ilyen egyszerű a dolog, hiszen nem minden párkapcsolatnak lehet véget vetni ilyen egyszerűen, az viszont tény, hogy sokan a szakítás mellett döntenek ahelyett, hogy megpróbálnák helyrehozni párkapcsolatukat. Gondolhatnánk, hogy véget vetni egy kapcsolatnak és újat keresni helyette sokkal könnyebb, mint erőfeszítéseket tenni a már meglévőért. Ennek a viselkedésnek számos oka van, cikkünk pedig, segít megérteni, miért választjuk inkább a könnyebbik utat?

Felkészületlenek vagyunk.

A felkészületlenségünk abban nyilvánul meg, hogy nem vagyunk hajlandóak feláldozni szokásainkat, nem teszünk engedményeket és nem szeretünk feltétel nélkül. Soha nem várunk semmire, mindent most és azonnal akarunk. Az érzéseinknek esélye sincs megérni, ehelyett korlátok közé szorítjuk azokat.

A szeretetet összekeverjük más érzésekkel.

Nem olyan emberekkel vesszük körül magunkat, akik támogatnak, megértenek minket. Az unalmat egyenesen utáljuk, folyamatosan keressük a kalandokat, kihívásokat. Tisztában vagyunk azzal, hogy a vonzódás korántsem elég, vagyis nem feltétlenül követi azt szerelem, ennek ellenére vakon beleugrunk a változásokba, az újba.

Az anyagi problémák felemésztenek minket.

Mivel az anyagi javak keresése és azok hajszolása rendkívül fontos számunkra, a szerelemre már nem vagy csak alig jut időnk.

Mindig azonnali eredményeket várunk.

Amikor szerelmesek leszünk, úgy gondoljuk, hogy ez egy azonnali érett és teljes kapcsolatot jelent. Ez azonban, nem ilyen egyszerű. Egy kapcsolat és a szerelem kialakulásához bizony időre van szükség. Az áldozatkészség és a kölcsönös megértés nem jön létre egyik pillanatról a másikra. Az emberek többsége úgy véli, a szeretet nem érdemli meg a türelmet és az erőfeszítést.

Türelmetlenek vagyunk.

A mai világban már inkább töltünk néhány órát olyan emberekkel, akiket talán nem is ismerünk, mint egy egész napot egyetlen emberrel. Párunktól elvárjuk, hogy mindent megadjon nekünk, de mi nem vagyunk hajlandóak ugyanerre. Pedig egy tökéletes kapcsolat többek között a kölcsönösségen alapul. Így, amikor adódik egy lehetőségünk, máris a kukába dobjuk párkapcsolatunkat egy újért cserébe. Később persze rájövünk, hogy nem ez volt életünk legjobb döntése.

Technológiai függőség

A technológia fejlődése számos dologban hasznos, de ez a kapcsolatokra nem feltétlenül igaz, sőt. Ma már a szóbeli kommunikáció háttérbe szorul, helyette inkább az interneten vagy SMS-ben beszélgetünk, ami hatalmas hátrányt jelent. Ugyanis, amikor valóban együtt vagyunk párunkkal, a testi vonzalmon kívül már nincs is közös témánk, vagyis előfordulhat, hogy egyáltalán nem is szólunk egymáshoz.

Félünk az elköteleződéstől.

Egyszerűen rettegünk az elköteleződéstől, a biztonságtól. Nem egyesítjük életünket azzal az emberrel, akivel valójában komolyan gondoljuk kapcsolatunkat és hátralévő életünket. Ehelyett inkább menekülőre fogjuk, bizonytalan helyzetekbe sodorjuk magunkat, a stabilitást pedig, teljes mértékben elutasítjuk.

Szexuális szabadságot akarunk.

Korábban az emberek csak azután döntöttek az intim együttlétről, miután egymásba szerettek. Napjainkban ez már abszolút fordítva van. A szex és a szeretet már teljesen két külön dolog. Bizonyos kapcsolatok pedig, csak barátság extrákkal elnevezést viseli.

Túlságosan logikusak akarunk lenni.

A logika sok esetben jó dolog, de ezt sem kell túlbonyolítani, mint ahogyan mi tesszük. A mély szeretetre csak kevesen vagyunk képesek, így például a távolság vagy az idő éppen elegendő is ahhoz, hogy szakítsunk partnerünkkel.

Félünk, méghozzá túlságosan.

Mivel félünk egy új kapcsolattól, csalódástól vagy attól, hogy valaki összetöri majd a szívünket, ezért a tudatalattink tesz róla, hogy ne engedjük be új embereket az életünkbe. Inkább falat húzunk magunk köré, de ez azt is jelenti, hogy semmi esélyünk nem marad a boldogságra.

A kapcsolatok értéktelenek számunkra.

Soha nem értékeljük azt, amink van. Ennek következtében semmilyen problémát nem okoz nekünk, hogy valakit kizárjunk vagy elengedjünk az életünkből. Különösen igaz a mondás, miszerint “Akkor tudod, mit veszítettél, amikor már nincs veled”. Az előtt kellene értékelnünk a dolgokat, mielőtt végleg elveszítjük azokat és késő lesz ahhoz, hogy visszaszerezzük.

betöltés...