20 kép ami bemutatja, hogy mennyivel boldogabbá válnak a kóbor állatok az örökbefogadás után

Sajnálatos módon a mai világban sokkal több állatot tesznek ki az utcára, mint ahányat örökbe fogadnak. A gazdik bizonyos okok miatt lemondanak állataikról, ám ahelyett, hogy másik szerető otthont találnának nekik, kidobják őket az utcára, erdő szélére, kirakják őket kölyökkorukban egy dobozba a kuka mellé és mér sorolhatnánk azokat a szörnyűségeket, amiket megtesznek velük. A legelszomorítóbb, hogy eme állatok olyan szinten megbíznak az emberekben, ahogy még a családtagok sem bíznak egymásban. A beléjük fektetett bizalmuk egyszerűen határtalan és egyesek ezzel hálálják meg a beléjük fektetett bizalmat. Szerencsére akadnak olyan tisztességes és jó lelkű emberek, akik ahelyett, hogy vagyonokért vennének tenyésztőktől új kutyus, inkább elmennek a menhelyre, és ott választanak maguknak egy elárvult kis állatot. Mostani cikkünkben bemutatjuk, hogy milyen nagy változáson mennek át az örökbefogadott kutyák és macskák.

1, Tizenegy hónappal ezelőtt dobták ki a bolt elé ezt az árva, kis kutyus, ám hamar gazdára lelt, és a különbség ég és föld.

2, Ő Blue, aki évek óta várta, hogy új szerető gazdája eljöjjön érte, és ma megtörtént a csoda. Boldogsága határtalan.

3, Erre a gyönyörű hófehér kutyára egy texasi menhelyen találtak rá, aki már nagyon régóta várta a megváltás napját. Örökbefogadása után ilyen boldog lett.

4, Egy szomorú szemekkel néző baba kutya, akinek képtelenség volt ellenállni. Milyen jól tették a gazdái, hogy elvitték új otthonába.

5, 5 hónapba telt, de végre megszereztük az új örökbe fogadott macskánk bizalmát.

6, A bal oldali kép azon a napon készült, mikor elhozták a menhelyről, a jobb oldali pedig 1 évre rá. Nos, valljuk be van némi különbség.

7, A bal oldali kép a legelső héten készült a jobb oldali pedig három évre rá.

8, Az örökbefogadás előtt és után. Ennél a képnél nincs szükség szavakra, hisz tökéletesen látszik, hogy mit érez a kutya.

9, Marty egy éves átalakulása. Nemcsak külseje, hanem lelke is végre békére lelt szerető gazdija oldalán.

10, Úgy tűnik, hogy befogadója nagyon jól bánik ezzel a gyönyörűséggel.

11, És így lesz egy szomorú kiskutyából, boldog felnőtt eb.

12, A bal oldali képen a szemei szomorúságról és bánatról árulkodnak, de a jobb oldalin már tele van önbizalommal és boldogsággal.

13, A lesoványodott kutyát egy olyan ember fogadta örökbe, aki tiszteli és szereti. Szemei a szeretetről és a bizalomról árulkodnak.

14, Két évvel az örökbefogadásuk után.

15, Meg kell hagyni sokkal vidámabbnak és egészségesebbnek néz ki örökbefogadás után.

16, A lánc nélküli élet sokkal-sokkal jobb, hisz szabadon mindenki boldog.

17, Csupán néhány év kellett ahhoz, hogy elhagyja ezt a mérges tekintetet.

18, Egy nap elhoztam a menhelyről ezt a lesoványodott kutyát. Három év múlva ilyen hálás tekintettel nézett rám.

19, Így nézett ki három hónappal azután, hogy elhoztuk őt a menhelyről.

20, Azon a napon, amikor elhoztuk őt a menhelyről vs. hat hónappal később.

Ti fogadtatok már örökbe állatot?

betöltés...